FELHÍVÁS a „Virágos Százhalombatta” versenyben való részvételre

Kedves Városlakók!

Ha visszatekintünk az elmúlt két évtizedre, láthatjuk, hogy mi minden épült, szépült, javult meg minálunk ez alatt az idő alatt. Elég, ha az utcák, a kerítések, a járdák állapotát nézzük. Megszépültek a játszóterek, a parkok, a kertek és közterületek is szebbek lettek, köszönhetően Önöknek - városlakóknak. Mindenhová virág került, még oda is, ahol soha sem volt. Ezen gondolatok jegyében, hagyományteremtő szándékkal született meg múlt évben a „Virágos Százhalombatta” című verseny, melyre remélhetőleg még többen jelentkeznek, mint tavaly.

A versenyen való részvételi szándékot nevezési lapon kell bejelenteni a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján 2008. augusztus 8-áig. A nevezési lapok átvehetők a Polgármesteri Hivatal földszinti ügyfélszolgálatán, vagy letölthetők a Batta Online városi honlapról (www.szazhalombatta.hu).

A benevezett helyszíneket 2008. augusztus 25. és 29. között egy bizottsággal járjuk körbe, majd ezt követően hozzuk meg döntésünket. A különböző kategóriákban az első 3 helyezettet díjazzuk, értékes ajándékokkal.

A versenyre a következő kategóriákban lehet nevezni:
• A legszebb társasházi előkert
• A legszebb lakosság által virágosított ablak vagy erkély
• A legszebb családi házas előkert

A „Virágos Százhalombatta” verseny ünnepélyes eredményhirdetésre 2008. szeptember 12. és 14. között, a Battai Napok keretében kerül sor.

További felvilágosítást Nagy Tamás Richárdné városi kertész ad személyesen a Polgármesteri Hivatal II. emelet 222. sz. irodájában, vagy telefonon a (23) 542-169-es számon.

Vezér Mihály
polgármester

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák