- Komáromban nőttem fel, rengeteg emlék köt a városhoz. Akkoriban problémás volt átjutni Szlovákiába, pedig sok mindenkinek élt ott rokona, ismerőse. Mivel közel laktunk a határhoz, szinte nap mint nap figyelemmel követhettem, ahogy a Duna magyar és szlovák partján álló emberek a vízre hajolva üzentek egymásnak. Szép éveket töltöttem Komáromban, már gimnáziumba jártam, amikor elköltöztünk. Tizenhét éves koromban jöttünk Százhalombattára a családdal, így a középiskolát Érden folytattam. Ekkor még szülésznő szerettem volna lenni. Ez a vágy viszont egy egész más dologból eredt: bábozni tanultam az indiai származású Joshi Bharat bábművésztől. Amikor darabról darabra összerakta a bábukat, és azok először mozdultak meg, az számomra maga volt a születés csodája.

- Végül hogyan lett a szülészszobából könyvtár?
- Úgy gondoltam, hogy ha gyerekeim lesznek, az előbbi vágyam valamilyen módon megvalósul. A szüleim hatására és az olvasás szeretete miatt döntöttem úgy, hogy könyvtáros leszek. Akkor még azt hittem, így majd egész nap a könyveket bújhatom. Persze, hamar kiderült, hogy ez korántsem így van, hiszen a hivatásunk rengeteg munkával jár.

- Ennek ellenére nagyon szeretheti, hiszen annyi éven át kitartott mellette.
- 1970 óta dolgozom a könyvtárnál, lassan negyven éve. Nem csoda hát, hogy az életem fontos részévé vált. Számomra nem munkahely, hanem a hivatásom, a hobbim, a szórakozásom, az életem kiteljesedésének a helyszíne. Úgy érzem, a jelenlétemmel és a munkásságommal adtam is egyfajta arculatot a könyvtárnak. Fontosnak érzem, hogy könyvet adjak az emberek kezébe, és megértessem velük az olvasás fontosságát. Arra a szellemi útra, amit a könyvtár az utóbbi tizenöt-húsz évben bejárt, én is rányomtam a bélyeget. Azért merek és tudok erre büszke lenni, mert ma már akármilyen programot szervezünk, biztos, hogy benn ül nyolcvan-száz ember. Ez számomra igazolja, hogy érdemes volt dolgoznom.

- Számtalan közösségi munkát is vállal a könyvtár vezetése mellett.
- Mindig szerettem a közösségért tevékenykedni, közösségeket teremteni, vagy ahhoz tartozni. Az élet pedig hozta a lehetőségeket. A Forr-másnak a társadalmi vezetője, a „Matrica” Múzeum civil háttérszervezetének az elnöke és a Népfősikola egyik szervezője lettem. Ezen kívül a Csobolyó Borbarát Klubnak is tagja vagyok.

- Minden tennivalójában a férje a legfőbb segítője, támasza. Hogyan ismerkedtek meg?
- Fiatalkoromban elvégeztem egy idegenvezetői tanfolyamot, mert pénzt akartam keresni. Az első túrámon pillantottuk meg egymást. Ő azonnal kiszemelt magának, én viszont az idegenvezetésre koncentráltam. Nemsokára udvarolni kezdett, egy hónapra volt szüksége, hogy magába bolondítson. Utána megállíthatatlanok voltunk: csak azért vártunk kilenc hónapig az esküvővel, hogy a szüleinket is meggyőzzük: egymásnak vagyunk teremtve. Azóta is boldog házasságban élünk, mostanra már nagyszülőkként, négy unokával.

- Kit ajánlana a következő lapszámba?
- A következő interjúalanynak Dobos Ágnest ajánlom. Fontos eredményeket ért el a „Matrica” Múzeum és a Régészeti Park PR munkatársaként. Mindkettő sokat köszönhet a munkásságának.