Helyi ösztöndíjrendszert vezetnének be

Százhalombatta 2006-ban csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj-támogatási rendszerhez, ami keretében azok a szociálisan rászoruló fiatalok kaphatnak pénzügyi támogatást, akik felsőoktatási intézményben tanulnak, vagy érettségivel rendelkeznek, és felsőfokú képzésben szeretnének részt venni. Az állami, megyei és helyi forrásból fenntartott ösztöndíjrendszer célja, hogy csökkentse az államilag támogatott nappali tagozatos hallgatók családjainak anyagi terheit.

2007 szeptemberében dr. Benedek László önálló képviselői indítványt nyújtott be, amelyben a diplomások elvándorlásának mérséklésére és a közszférában szükséges szakember-utánpótlás biztosítására tett javaslatot. A képviselőtestület az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottságra bízta a javaslat kidolgozását.

2007 novemberében Szabó Zoltán is önálló képviselői indítványt tett. A Bursa Hungarica keretében nem támogatható, költségtérítéses felsőfokú képzésben résztvevő, szociálisan rászoruló százhalombattai hallgatók pénzbeli támogatását kezdeményezte. A képviselők ennek a javaslatnak a kidolgozását is támogatták.
A két képviselői javaslat részletes kimunkálására három-háromfős munkacsoport alakult. A városi szakember-utánpótlására vonatkozó felmérés ebben a hónapban fejeződik be. A lényegében a Bursa Hungarica költségtérítéses hallgatókra történő helyi kiterjesztésére vonatkozó előterjesztést viszont a képviselőtestület már a márciusi testületi ülésén megtárgyalta, s a képviselői indítványok összedolgozása mellett foglalt állást.

Bár a munka még javában folyik, a két javaslat összehangolása során elképzelhető egy olyan kompromisszumos indítvány. E szerint azok a (bármely rendszerű) felsőfokú képzésben résztvevő százhalombattai fiatalok kaphatnak ösztöndíjat, akik megfelelő garanciák mellett vállalják, hogy a tanulmányaik befejezése után a városban fognak dolgozni, a támogatás mértékének meghatározásakor figyelembe veszik a rászorultságot, a tanulmányi eredményeket, és mindezt évente felülvizsgálják. A tervek szerint a 2008/2009-es tanévtől érvénybe lépő ösztönzési rendszerről várhatóan májusban tárgyal a képviselő-testület.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák