„Nagyon meglepett a kitüntetés…”

  • img

Már fiatalon az egészségügyi pályára készült. 1980-ban a Hetényi Géza Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett.
- Az iskola végeztével a Városi Egészségügyi Intézményben szerettem volna elhelyezkedni, ott azonban nem volt felvétel, így a MOL-nál asszisztensként kezdtem pályafutásomat. Eredeti elképzelésemet természetesen nem adtam fel, ezért fél év elteltével a városi intézmény dolgozója lettem, azóta is itt dolgozom” – mesélt a kezdetekről Ullár Ágnes, az „Egészségünkért Díj” tulajdonosa.

Gyakorlati ismereteivel felvértezve 1991-ben megszerezte az általános laboratóriumi asszisztensi képesítést, 2001-ben folytatva a tanulmányokat, felsőfokú klinikai szakasszisztenssé lépett elő. Főnökei szerint a szakképesítések mellett rendszeresen képezi magát, a szerzett ismereteket napi tevékenysége során kiváló szervezőkészséggel, jól hasznosítja. Nem véletlen, hogy ötödik éve a laboratóriumban dolgozó asszisztensek vezetője, akikkel igen jó a kapcsolata.

Közreműködött a városi egészségügy megújításában is, nélkülözhetetlen szerepe van a város vonzáskörzetéhez tartozó laboratóriumok munkájának szervezésében.

- Nagyon meglepett a kitüntetés, nem számítottam rá, örülök, hogy ilyen módon is megbecsülik munkámat – mondta Ullár Ágnes.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák