A Magyar Kézilabda Szövetség főtitkári tisztét 15 éve betöltő Sinka László, aki az Európai Kézilabda Szövetség Végrehajtó Bizottságának és a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének is tagja, február 22-én Az év legjobb sportvezetője díjat vehette át, március 15-én pedig Százhalombatta Díszpolgára lett.
A rutinos közszereplő magabiztosságával mesél emlékeiről, életútja meghatározó állomásairól, őszintén válaszol a közbevetett kérdésekre, és nem kerüli ki a kényesebb témákat sem.
- Izgalmas és nagyon érdekes gyermekkorom volt. Mi Százhalombattán éltünk, de az anyai nagyszüleim Érden, így aztán nagyon sokszor megtettük az utat a két Ófalu között gyalogosan, át a hegyen.
A pilisvörösvári kisdobosvezető-képző táborban ismerkedett meg a vasággyal, csak ült az „emeleten”, s azon gondolkodott, mit keresek itt. Akkor még nem tudta, hogy az ifjúsági mozgalom lesz majd kibontakozásának első színtere, ha úgy tetszik, karrierje első állomása.
- A történelmet, a földrajzot, az irodalmat szerettem leginkább, s mindenekelőtt a tesit és Kolosi Györgyöt, a tornatanáromat. Ő indított el a pályán, neki köszönhetem a sport szeretetét, ebben az időben fedeztem fel a versengés izgalmát. Versenyt csináltunk a fociból, a kéziből, a papírgyűjtésből, a Foxi Maxi őrs mindenben első akart lenni.
Az általános iskola után a lényegében falusi kiskamasz az aszfalton nőtt nagyvárosi sihederek között találta magát. Nem volt könnyű az első év a csepeli Kossuth Lajos Öntő és Gépipari Technikumban, a jó-jeles tanulmányi eredmény közepesre romlott.
- Nem hagytam magam, és éppen a sport segített át a nehézségeken. Kézilabdáztam, fociztam, atletizáltam, jöttek az eredmények, barátokra leltem, s kivívtam a helyem az iskolai hierarchiában. Javultak a jegyeim is, és elkezdtem élni az akkori városi fiatalok életét.
Gyerekként még az orvosi pálya lebegett a szeme előtt, de végül a Műegyetemre felvételizett, a fránya kémia miatt azonban nem sikerült a bejutás. Jöhetett a nagybetűs Élet, a Dunai Kőolajipari Vállalat, ahol üzemmechanikusként helyezkedett el, s folytatta a kézilabdázást.
- A megyei első osztályban versenyeztünk, majd az NB II-be jutott a csapat. Akkor már olyan jó nevű játékosok játszottak, hogy talán bent sem maradtam volna keretben, ha időközben nem vonultam volna be Kalocsára katonának. A honvédséget mai napig elvesztegetett két évnek tartom.
A leszerelés után házasságot kötött az NB I-es kézilabdás lánnyal, Tóth Anikóval, majd megszületett gyermekük, Tamás. 1980-tól a Városi KISZ Bizottság titkára lett: innentől egymást követték az ifjúsági rendezvények, sportversenyek, helyi és megyei találkozók. 1985-ben a Városi Strand és Uszoda vezetésére kapott megbízást, az építkezés utolsó fázisa már az ő irányítása alatt zajlott. Alig másfél év múlva, nem kis meglepetésre a Magyar Röpladba Szövetség főtitkára lett.
- Belső érdekellentétek lehettek az új vezető személyét illetően, ezért jöhettem szóba. Azt mondták, nem röplabdázni kell, hanem szervezni, így aztán elvállaltam.
Az ifjúsági mozgalom jó iskolának bizonyult, gyorsan felmérte az erőviszonyokat, és nem tűzött ki lehetetlen célokat. Az ott töltött hat év sikerének tartja az utánpótlásképzés megerősítését és, hogy komoly szponzorokat állított a sportág mögé. Időközben elvégezte a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát, aztán 1991-ben a MOB tagja lett. Többször próbálták átcsábítani a kézilabdához, de erre végül csak 1993-ban szánta rá magát.
- Fiatalabb koromban válogatott sportoló szerettem volna lenni, pár percnyi címeres mezes játékért ma is odaadnám a sportvezetői múltamat. Nekem azonban mást jelölt ki a sors. Nem bántam meg semmit, de tudnom kell, hogy minek van elsőbbsége.
A huszonegy évi főtitkári munka sok lemondással járt, nem mindig jutott elegendő idő a családra, noha a mai napig is meghatározó számára az otthon, az egyetlen hely, ahol fel tud töltekezni. A sportszövetséghez, amit vezet mintegy hetvenezren kötődnek valamilyen szinten, népszerűségben, a tévés szereplést tekintve közvetlenül a labdarúgás mögött áll, komoly nemzetközi sikereket tudhat maga mögött, és nincsenek botrányok a háza táján.
- A nyugodt légkör alapvető feltétele a sportsikereknek, a népszerűségnek és az eredményes szponzorációnak. Nálunk is vannak konfliktusok, néha nem is kicsik, de én mindig igyekszem ezeket a saját berkeinken belül lerendezni, nem ritkán talán túlságosan is nagy kompromisszumok árán.
Sportvezetőként, sportdiplomataként ott jár valahol a csúcs közelében, de…
- Nincs de! Itt születtem Százhalombattán, ide köt a családom, innen indultam, itt vannak a barátaim, a mai napig százhalombattai vagyok. A város fontos része a magyar kézilabda sportnak, s arra törekszem, hogy a regionális utánpótlásképzésben még több szerephez jusson. Ezért is törekszünk a városvezetőkkel együtt arra, hogy megteremtsük ennek műszaki és technikai feltételeit. Nagy meglepetésként ért a díszpolgári kitüntetés, és meghatottak édesanyám könnyei, a családom öröme, a barátok, ismerősök gratulációi.
