- Már gyerekkorában egészségügyi pályára készült?
- Nem, tudatosan semmiképp, bár szívesen törődtem a bajba jutottakkal, az idősekkel, például a nagymamám beteg, sebes lábát én kötözgettem. Komárom megyében, Csépen születtem, hét testvérem volt, édesapám juhászként dolgozott, édesanyám a háztartást vezette. Tanyán éltünk, Kömlődön végeztem el az általános iskolát. A mezőgazdaságban szerettem volna tovább tanulni, ami akkor éppen nagyon népszerű volt. Sokan jelentkeztek az iskolába, engem hely hiányában nem vettek fel, ezért dolgozni kezdtem. A helyi tehenészet tejcsarnokában lettem tejkezelő, de elhatároztam, hogy tovább fogok tanulni.

- Mikor és hogyan nyílt erre lehetősége?
- Komáromban éltek a nagybátyámék, náluk laktam, és egy lenfonógyárban dolgoztam. Két évet töltöttem ott, amikor újsághirdetésben olvastam, hogy Budapesten, a Vámos Ilona Ápolónőképző Iskola felvételt hirdet. Elfogadták a jelentkezésemet.

- Milyen jellegű oktatási intézmény volt ez? Középiskola?
- Két éves, intenzív képzés folyt az iskolában, általánost végzetteket és érettségizetteket egyaránt felvettek. Egyik héten délelőtt elméleti, délután gyakorlati oktatáson vettünk részt, a következő héten pedig fordítva. Általános ápolói oklevelet szereztem. Végzés után Tatán helyezkedtem el, az ottani kórház sebészetén. Férjhez mentem, megszületett az első gyermekem, közben a sógornőmék Százhalombattára jöttek dolgozni és bennünket is hívtak. Mondták, hogy itt nagy lehetőségek várnak minket, van munka, lakás is lesz, így aztán 1968-ban ideköltöztünk. A férjem a DKV-ban helyezkedett el, én pedig Érdre jártam át, mert akkor éppen nem volt hely Százhalombattán. Fárasztó volt, mivel délelőtt és délután is rendeltünk. Közben hazajöttem néhány órára, de nagyon örültem, amikor két évvel később sikerült elhelyezkednem Százhalombattán. A DKV-ban dolgoztam üzemi nővérként, és miután megszületett a második fiam, a körzeti rendelőben kaptam munkát. Azóta is körzeti nővér vagyok.

- Nagyon sokat változott a világ az elmúlt évtizedekben. Ezt hogyan érzékeli a saját munkájában?
- Rengeteget fejlődött a tudomány, és a fejlődéssel lépést kell tartani. Szükség van a folyamatos tanulásra, a továbbképzésekre, hogy meg tudjunk felelni a kihívásoknak. A munkánkban fontos szerepe van a technikának, például a számítógép használata ma már elengedhetetlen, de a személyes kapcsolatokat sem szabad elhanyagolni. Amikor kezdtem a pályámat, az volt a jelmondat, hogy „a betegnek mindig igaza van”, és ez ma is igaz, a legfontosabb a beteg érdeke. Meg kell kapnia mindent, ami hozzásegíti a gyógyuláshoz, éreznie kell, hogy törődnek vele.

- Munkája egy részét ma is „terepen” végzi. Nem megterhelő?
- Orvosi utasítás alapján járok ki a betegekhez, elsősorban azokhoz, akik idős koruk vagy betegségük miatt nem tudnak eljönni a rendelőbe. Injekciót adok, vért veszek a különféle vizsgálatokhoz, emellett kötetlenebb beszélgetésre is lehetőséget biztosít a látogatás. A rendelőben nincs rá mód, sietni kell, hiszen kint várakozik a többi beteg, az otthoni találkozások alkalmával több az idő, és nemcsak a beteggel, de a hozzátartozókkal is megismerkedünk. Ezek a beszélgetések nagyon fontosak, nemcsak a beteg, hanem a családtagok számára is. Az idős ember személyisége megváltozik, és ezt a változást eleinte nem érti a környezete. Időre és segítségre van szükségük ahhoz, hogy elfogadják. Ebben is sokat segíthet a körzeti nővér.

- Dolgozik a körzetben, az ügyeleten, emellett ott a család. Honnan van minderre energiája?
- Nagyon szeretem a hivatásomat, talán ez is magyarázza, hogy nem elveszi az erőmet, hanem inkább erőt ad. Negyvenhárom éve dolgozom, és ha lehet, még szeretnék. Három fiam van és három unokám, így a család sok feladatot ad, ennek is bele kell férnie az életembe. Több mint három évtizeden át biciklivel jártam a várost, most már könnyebb, mert van egy kis autóm. Dunafüreden lakom. Születés- és névnapokon összejön a család, a barátok, és jókat beszélgetünk. Szeretek olvasni, régebben sokat jártam operába, de már jó ideje nem jutottam el. Kicsit hiányzik.

- Javaslatot várunk öntől, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Szinte a kezdetektől itt dolgozom, a százhalombattai egészségügyben. Huszonkét éve vagyok Farkas doktor asszisztense. Olyan orvosnak tartom, aki számára a gyógyítás nem munka, hanem hivatás, aki folyamatosan képezi magát, hogy minél többet nyújthasson a betegeinek. Szeretném, ha őt mutatná be a Hírtükör következő száma.