Több feladat, változatlan létszám, hatékonyabban

  • img

A schengeni övezethez történő csatlakozás következtében összevonták a határőrséget a rendőrséggel. Kozma Károly alezredest, aki 2007 szeptemberében került az Érdi Rendőrkapitányság élére a változás gyakorlati vonatkozásiról kérdeztük.

- Csak néhány hónapja vette át az érdi kapitányságot. Mennyiben más itt a rendőri munka, mint a fővárosban, ahol korábban dolgozott?
- Az eltelt négy hónap alatt megismerkedtem a helyi viszonyokkal, bár a rendőri feladatok itt is olyanok, mint Budapesten, ahonnan érkeztem. Amiben más a helyzet az az, hogy itt jelen van még az állampolgári szolidaritás, vagyis az emberek jobban ügyelnek egymás javaira, a szomszédok jobban ismerik egymást, míg a fővárosban ez egyáltalán nem jellemző, így a felderítő munkát nem tudják úgy segíteni, mint itt.

- Mennyiben érinti a kapitányságot a rendőrség és a határőrség összevonása?
- A két szervezet integrációja nyomán kibővült a feladatkörünk, mert a kimondott határellenőrzést felváltotta a mélységi ellenőrzés, ami azt jelenti, hogy az Érden áthaladó külföldi állampolgárok személyazonosságát, itt tartózkodásuk jogszerűségét ellenőrizhetjük. Ez eddig elsősorban a határőrség feladata volt

- Dr. Bencze József országos főkapitány az integrációról szóló sajtóközleményében kiemeli, hogy ennek köszönhetően több rendőrjárőrt látunk majd az utcán. Az érdi kapitányságon bővült az állomány?
- Nem történt létszámbővítés, a rendőrkapitányság és a hozzátartozó százhalombattai, tárnoki és diósdi Rendőrőrsök összlétszáma nem éri el a száznegyven főt. Megítélésem szerint még minimum húsz-harminc főre lenne szükség, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem kapunk erősítést.

- Várható-e valamilyen változás a személyi állományban, illetve a szervezetben?
- Nem tervezek nagyobb változtatásokat, eddig is csupán azokat az őrsparancsnokokat és helyetteseket kellett pótolni, akik természetes fluktuáció következtében távoztak. Ami a munkaszervezést illeti, szoros szolgálati egyeztetés van a kapitányság és őrsei között a közterületi szolgálat szervezésében, emellett hatékonyan együttműködünk a települések polgárőr szervezeteivel és a közterület-felügyelettel. A polgárőrök hely- és személyismeretükkel nagyban segítik a munkánkat az adott településen.

- Beiktatatásakor azt nyilatkozta, hogy szeretné megvalósítani a lakosságorientált rendőrséget. Mi valósult meg az elképzeléséből?
- A koncepciónak az a lényege, hogy a rendőrség hasonló intenzitással foglalkozzon a kiemelt bűncselekményekkel és a kisebb esetekkel is, amelyek nagy bosszúságot jelentenek a hétköznapokban az állampolgárok számára. Fontos, hogy az emberek érezzék, bizalommal fordulhatnak hozzánk bármilyen problémával. Változatlanul arra törekszünk, hogy megfelelően kezeljük az egyszerű szabálysértéseket is, igyekszünk minden ügyben az állampolgárok által elvárt módon jogszerűen, törvényesen, és gyorsan reagálni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kimegyünk minden esethez. Intézkedéseink során a kisebb súlyú ügyekben először figyelmeztetünk, majd a helyszínen bírságolunk, végül, ha szükséges megtesszük a feljelentést. A lényeg, hogy mindig megtegyük, ami az adott körülmények között elvárható, és amit a jogszabályok lehetővé tesznek. E filozófia része, hogy fokozott közúti ellenőrzéseket tartunk egész évben. Elsősorban a közúti balesetek megelőzése érdekében a sebességet ellenőrizzük, és a számítógépes adatbázisunk segítségével kiszűrjük a lopott autókat.

Rendőreink jelen vannak a közterületeken, ami növeli a lakosság biztonságérzetét. Nem az a cél, hogy büntessünk. A hangsúly a szabályok betartatásán van, mindannyiunk érdekében. Állampolgárbarát, közösségi rendőrség kívánunk lenni, ezért az eligazításokon is arra hívom fel a munkatársaim figyelmét, hogy azokban az esetekben, amikor a jogszabály lehetőséget ad bizonyos mérlegelésre, enyhébb szankciót alkalmazzanak. Kiemelt szabálysértés esetén viszont a megfelelő súlyú szankcionálás az indokolt, hiszen csak így érhető el, hogy a jogkövető magatartás váljon általánossá. Ez a közösség érdeke. Nagy hangsúlyt fektetünk a nagyobb rendőri jelenlét megszervezésére. Százhalombattán például a szabadidős rendőri tevékenység keretében a szolgálatban lévő járőrök mellett, további kollégákat vezénylünk a közterületre. Ezeket a szolgálatokat a Polgármesteri Hivatallal közösen szervezzük meg.

Úgy tapasztalom, a lakosság is akarja a rendet és a biztonságot, nagyon jó az együttműködés a polgárőrszervezetekkel és az önkormányzatokkal, a kölcsönös bizalom alapján tevékenykedünk.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák