Márton Béla nem körbeutazta, hanem körbelakta a világot: az Amerikai Egyesült Államokban született, majd Európa több országában élt: Csehszlovákiában, később a Szovjetunióban, a hetvenes évek elején pedig áttelepült Magyarországra. 1973 óta él Százhalombattán. A múlt héten barátai, tisztelői virágokkal halmozták el, most ünnepelte kilencvenkettedik születésnapját.
Amikor Százhalombattára költözött, ismerősei értetlenkedtek: mit keres egy festőművész egy iparvárosban? Nem tart attól, hogy kevés lesz a környezeti inger, és egyszer csak nem akar majd festeni? Béla bácsi csak mosolygott rajtuk: számára ez a város valóságos Eldorádó volt, a festő szeme meglátta a füstölgő gyárkémények, a csővezetékek és a lepárlótornyok között a szépséget. Nemcsak meglátta, de meg is festette: képei hívták fel a figyelmünket a körülöttünk lévő gyönyörűségre.
Kilencvenkét évesen sem tette le az ecsetet: az Óvárosi Közösségi Házban lévő műtermében dolgozik, ha teheti, naponta felkerekedik, hogy finomítsa a megkezdett, de még nem kész képeket. Meggyőződése, hogy a munka tartja frissen a testet és a szellemet, a tevékeny ember élete hosszabb és boldogabb.
Szereti a várost, és a város is szereti őt. Az Óvárosi Közösségi Házban állandó kiállítása van, de minden évben megjelennek képei a Barátság Művelődési Központban is – hol önálló, hol közös tárlaton.
Mint mondja, nagyon szereti a telet. Ebben az évszakban más a fény, mások a színek, élesebbek a vonalak, jobban kivehetőek a formák, mint más évszakokban, amikor a lombok és virágok elrejtik mindezt a szem elől. Nincsenek tanítványai. Szerinte a művészet mindenkinél más módon jelentkezik, minden alkotó másképp lát, mint a többi. Technikát lehet tanítani, művészetet nem, mert vagy benne van az emberben, vagy nincs.
Politikával, közügyekkel soha nem foglalkozott, egy festőnek nem az a küldetése. Persze – teszi hozzá – sokszor érdemes lenne megkérdezni a városban élő képzőművészek véleményét is, például most, amikor a városközpont átépítésére készülnek. Ha nem is arról, hogy mit helyezzenek a főtérre, de arról feltétlenül, hogy hová, mert egy rossz helyre állított szobor tönkreteheti az egész tér összhatását, míg ha jó helyre kerül, jó érzéseket kelt az arra járókban.
- Itt vagyunk – mondja -, ha megkérdeznek, szívesen válaszolunk. Mostanában sokat betegeskedik, az utóbbi időben gyakran vitték kórházba. Nem szereti ezt az állapotot, várja a tavaszt, hogy megerősödjön, és ismét festhessen. Úgy érzi, még nagyon sok dolga van, sok tervét szeretné megvalósítani.
Jó egészséget kívánunk hozzá, Béla bácsi!
Kilencvenkét évesen sem tette le az ecsetet: az Óvárosi Közösségi Házban lévő műtermében dolgozik, ha teheti, naponta felkerekedik, hogy finomítsa a megkezdett, de még nem kész képeket. Meggyőződése, hogy a munka tartja frissen a testet és a szellemet, a tevékeny ember élete hosszabb és boldogabb.
Szereti a várost, és a város is szereti őt. Az Óvárosi Közösségi Házban állandó kiállítása van, de minden évben megjelennek képei a Barátság Művelődési Központban is – hol önálló, hol közös tárlaton.
Mint mondja, nagyon szereti a telet. Ebben az évszakban más a fény, mások a színek, élesebbek a vonalak, jobban kivehetőek a formák, mint más évszakokban, amikor a lombok és virágok elrejtik mindezt a szem elől. Nincsenek tanítványai. Szerinte a művészet mindenkinél más módon jelentkezik, minden alkotó másképp lát, mint a többi. Technikát lehet tanítani, művészetet nem, mert vagy benne van az emberben, vagy nincs.
Politikával, közügyekkel soha nem foglalkozott, egy festőnek nem az a küldetése. Persze – teszi hozzá – sokszor érdemes lenne megkérdezni a városban élő képzőművészek véleményét is, például most, amikor a városközpont átépítésére készülnek. Ha nem is arról, hogy mit helyezzenek a főtérre, de arról feltétlenül, hogy hová, mert egy rossz helyre állított szobor tönkreteheti az egész tér összhatását, míg ha jó helyre kerül, jó érzéseket kelt az arra járókban.
- Itt vagyunk – mondja -, ha megkérdeznek, szívesen válaszolunk. Mostanában sokat betegeskedik, az utóbbi időben gyakran vitték kórházba. Nem szereti ezt az állapotot, várja a tavaszt, hogy megerősödjön, és ismét festhessen. Úgy érzi, még nagyon sok dolga van, sok tervét szeretné megvalósítani.
Jó egészséget kívánunk hozzá, Béla bácsi!
