Megtartotta első ülését az Ökobatta Fenntartható Fejlődésért elnevezésű alapítvány kuratóriuma december 12-én a Hotel Trainingben. Az alapítványt azért hozta létre a százhalombattai önkormányzat, a MOL, a Szent István Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia, hogy elindítsa és szervezze a százhalombattai gazdasági és környezetvédelmi nyári egyetemet.
A kuratórium elnöke Vezér Mihály polgármester, tagjai Galambos László, a MOL Nyrt finomítás igazgatója, dr. Villányi László, a Szent István Egyetem professzora, dr. Lakatos Gyula, az egyetem szakértője, Velez Zoltán, az egyetem gazdasági tanácsának elnöke és dr. Szretykó György, az MTA Veszprémi Munkabizottságának elnöke. A testület mellett létrejött egy munkacsoport is, amelynek a döntések előkészítése a feladata. Ebbe a százhalombattai önkormányzat dr. Horváth Ágotát, a Szervezési és Önkormányzati Iroda vezetőjét, Mitták Ferencet, a Hatósági és Humánszolgáltatási Iroda vezetőjét, valamint Szigetvári Józsefet, a Magyarok Öröksége Alapítvány elnökét delegálta.
Az alapítvány első ülésén határoztak róla, hogy a nyári egyetemet először 2008. augusztus 7-e és 15-e között rendezik meg, és Ecopolis lesz a neve. Fő témája a gazdaság és a környezet kapcsolata, a társadalmi és természetes környezet egyensúlya lesz. Ezen belül három altémát is kijelöltek: a vállalati, illetve vidékfejlesztési és kistérségi stratégiát, valamint az önkormányzatok és társadalmi szervezetek lehetőségeit. Emellett százötven főben meghatározták a tervezett hallgatói létszámát, és arról is döntettek, hogy fővédnöknek az MTA elnökét, védnököknek pedig bankvezetőket, valamint akadémikusokat kérnek fel.











