Harminc százhalombattai vállalkozást részesített összesen 38,188 millió forintos támogatásban a százhalombattai önkormányzat Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottsága december 6-i rendkívüli ülésén.
A város vállalkozásfejlesztési alapjának felosztására meghirdetett második fordulóra ötvenhárom pályázat érkezett be összesen 126 millió forintos támogatási igénnyel. Huszonhármat nem tudtak támogatásban részesíteni forráshiány, illetve érvénytelen pályázat miatt. Egyebek mellett nem kaphatott támogatást olyan cég, amelynek a nettó árbevétele meghaladja az évi százmillió forintot, illetve európai uniós előírás alapján el kellett utasítaniuk azt a támogatási igényt, amely fuvarozó cég teherautó-beszerzésére irányult. Az érvényes pályázatok esetében elsősorban a szerint mérlegeltek, hogy a támogatásra javasolt fejlesztés mennyire valósít meg hiánypótló szolgáltatást, mennyire innovatív és milyen mértékben szolgálja a munkahelyteremtést, illetve a versenyképesség növelését a városban. A bizottság minden pályázat esetében egyhangú döntést hozott – hangsúlyozta Pátkai Zsolt elnök. A pályázaton győztes vállalkozásoknak kiosztott legkisebb összeg 100-150 ezer, a legnagyobb 3-4 millió forint volt. Előbbi egy könyvelő cég számítástechnikai fejlesztését, utóbbi egy melegkonyha bővítését segíti elő. A vállalkozásokat már kiértesítették a bizottság döntéséről.

