A közvélekedés úgy ítéli meg a köztisztviselői pályát, mint egyenes vonalú egyenletes mozgást. A váratlant kikerüli, a véletlent kiküszöböli. Pimperné Talló Éva a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának vezetője sem tűnik kivételnek, hiszen pedagógusi közalkalmazotti előélete mentén egyetlen folyamatként jutott abba a helyzetbe, amelyben képzettsége, képessége és a közben szerzett tapasztalat eredményeként egyensúlyra talál felelősség és feladat.
Számviteli Főiskolát végzett, majd fiatal pedagógusként 1989-ben került a Széchényi István Szakközépiskolába, ahol közgazdaságtant tanított. Az oktatási feladatok ellátása mellett 1999-től gazdaságvezetői megbízást kapott.
Rövid kitérőnek tűnik, mégsem az, hogy 2000-ben már szembe találkozott azzal a komplex feladattal, ami egy intézmény költségvetésének megtervezésével és fellelős végrehajtásával jár. A négy éves intézményi gyakorlat jó iskolának bizonyult ahhoz is, hogy megtanulja egy nagyobb egység, a város költségvetéséhez való igazodást, alkalmazza annak szempontjait, és fegyelmezetten tudomásul vegye kereteit.
2004. májusától már pénzügyi osztályvezetőként dolgozik a martonvásári önkormányzatnál. Az új állomások nemcsak több és összetettebb feladatot hoztak, hanem a szakmáját kísérő számok „megugrását” is. Az ottani éves 2-3 milliárdos gazdálkodási feladat mintha csak szerves előtörténete lenne a következő lépésnek: 2007. szeptember 1-jétől Százhalombatta város Közigazgatási Irodáját vezeti.
A 17 milliárdos költségvetés már nem csak mennyiségében, minőségében is más alapállást igényel. Az elmúlt két hónap az ismeretszerzés és az ismerkedés jegyében telt, amit megkönnyített, hogy tizenhat éve százhalombattai lakos, és hogy a Hivatalban volt kollégáival és tanítványaival is találkozott.
Napjai mostanában a 2008-as költségvetési koncepció előkészítésével telnek. A feladat napi tíz-tizenkét óra munkát igényel közel két hónapon át.
Saját bevallása szerint mostani helyzete annyiban tér el a korábbitól, hogy egy új struktúrában, a feladatok és felelősségek pontos elosztásában mintául szolgáló Hivatal veszi körül. Munkaidejének jelentős részét az időt, energiát és türelmet igénylő egyeztetések töltik ki. A jól szervezett hivatal szakmai biztonságot ad. Mire ez az írás megjelenik, a költségvetési koncepció 2008. évi tervére a testületi jóváhagyás pecsétje kerül.
Némi optimizmussal még két megfeszített hónap munkájának eredményeként hozzájárulhat a 2008.évi költségvetés elkészüléséhez. Pimperné Talló Éva láthatóan szereti, amit csinál.
Családjával Dunafüreden él. Tizenhat éves gimnazista fia a pályaválasztók kereső, kutató életét éli. A napi munka mellett pihenésre kikapcsolódásra csak fegyelmezett időbeosztással jut idő. Amit szeret: nagyokat sétálni, olvasni. Nosztalgiával gondol a pedagógusi idők közös tornáira.
Élete főleg a számokról szól, és mintha csak pénzhez, költségekhez kötődne minden, de a hivatali feladatok mögött mindig ott van a teljesebb életre törekvő ember.



