1997 óta november 12-e a Szociális Munka Napja. Jó alkalom ez minden évben arra, hogy az e területen dolgozók kicsit több figyelmet kapjanak. November 19-én a Százhalombattán tevékenykedő szociális intézmények és civil szervezetek képviselőit, munkatársait ünnepség várta a Hotel Trainingben.
Vezér Mihály polgármester köszöntőjében elmondta, hogy az önkormányzat igyekszik segíteni a felmerülő problémák megoldásában, de mindez mit sem érne azok nélkül a segítő szándékú személyek nélkül, akik hozzáértéssel és szeretettel fordulnak a rászorulók felé. Az önkormányzat és a város lakóinak nevében köszönte meg nekik önzetlen munkálkodásukat. A Pest Megyei Vöröskereszttől dr. Zelen Béla elnök is üdvözölte az egybegyűlteket, majd Török László megyei igazgatóval együtt emléklapokat adtak át a városi szociális munkában tevékenykedő intézmények és szervezetek részére.
Százhalombatta Önkormányzata harmadik éve ítéli oda a Szociális Munkáért Elismerő Oklevelet, amit ezúttal Kuti Zsolt, a Magyar Vöröskereszt munkatársa érdemelt ki évek óta példamutatóan végzett munkájával.
Személyes jó kapcsolata a városi intézmények munkatársaival kitűnt az ünnepségen is, ahol egymást érték a baráti gratuláló üdvözlések, köszöntések. Az 1972-es születésű fiatalember 1992-ben, a délszláv háború idején menekültügyi főbiztosként dolgozott, majd éveken át igazgatta a budapesti Menhely Alapítványt. Mint elmondta, hosszú távon nem lehet cipelni azt a súlyt, amit naponta kétszáz hajléktalan, többnyire súlyos problémákkal küzdő ember hoz magával. Az ő feladata az volt, hogy megfelelő hátteret biztosítson munkatársainak a terhek viseléséhez. Jelenleg a Pest Megyei Vöröskeresztnél 186 település egyéni igényeinek megfelelően igyekszik a térség fejlődését elősegítő programokat kidolgozni. A helyi szükségekről lakossági fórumokon tájékozódnak. Így született meg Örkényben – az országban elsőként – az úgynevezett távmunkaház, és így került egy otthon nélkül maradt százhalombattai család Mezőörsre, ahol lakáshoz jutottak, hat gyermeküket beíratták a helyi iskolába, és ezzel megmentették azt a bezárástól.
Két éve egy Vöröskereszt által szervezett battai rendezvényen vetődött fel, hogy a városban nincs kielégítően megoldva a hajléktalanok ellátása. Nem volt meg az intézményi háttér, nem kapott állami támogatást, nem volt megfelelő épület, sem szakértő munkatárs. A közös munka eredményeként sokat változott a helyzet: két szakképzett szociális munkás dolgozik a területen, és az önkormányzat hamarosan két, úgynevezett „kiléptető lakással” is tudja majd segíteni a rászorulókat a társadalomba való visszatérésben.
Kuti Zsolt lelkesen beszélt a megunhatatlan mindennapokról, amelyek mindig újabb feladatok elé állítják, hisz minden ember egyéni, s így minden probléma más és más megoldást kíván. Ha meg is enged magának pár napot, hogy elutazzék a családjával, a telefont nem kapcsolja ki, hisz bármikor bajba kerülhet valaki…







