Öt évre Fekete Lászlót bízta meg a Városi Szabadidő Központ irányításával a képviselő-testület szeptember 27-én. A harminckilenc éves villamosmérnököt, aki eddig az intézmény szakmai vezetője volt, hét pályázó közül választották ki.
Hat éve lakik városunkban, korábban egy gazdasági társaság villamos-ipari projektjeinek lebonyolításával foglalkozott, másfél éve dolgozik a VSZK-ban. Nős, két iskolás fiúgyermek apja.
Szakmai elképzeléseivel a VSZK létesítményeinek magasabb színvonalú üzemeltetését szeretné megvalósítani. Elengedhetetlennek tartja a sportcsarnok és a strand korszerűsítését, fejlesztését.
A Szalai János tanuszoda korszerűsítése már megkezdődött. A régi medencét lebontották, helyére új uszoda épül: egy nyolcpályás versenymedencét, egy tanmedencét és egy kis melegedő medencét alakítanak ki benne.
Az új intézményvezető tervei között szerepel a Városi Strand meglévő medencéinek felújítása és élményelemekkel való felszerelése is.
Mint mondja, az elmúlt években jelentősen átalakultak a fürdőzési szokások. A vendégek szívesebben látogatják a korszerű, minél szélesebb szolgáltatási körrel rendelkező wellness fürdőket. Ő is arra törekszik, hogy mielőbb új wellness medencékkel és vízicsúszdákkal gazdagodjon a strand, de a fejlesztésekről a képviselő-testületnek kell döntenie.
A sportcsarnok épülete és a sportközpont külső létesítményei szintén felújításra szorulnak. A csarnok beázik, kevés az öltöző, elöregedett és elhasználódott az épület. Mivel kihasználtsága csaknem száz százalékos, mind műszakilag, mind a látogatottság szempontjából elmaradhatatlan a teljes rekonstrukciója. Műszaki állapotát jövőre méreti fel az önkormányzat. A statikai vizsgálat eredménye alapján határoznak arról, hogy felújítják az épületet, vagy lebontják, és újat emelnek helyette. Az új intézményvezető szerint célszerű lenne a jelenleginél nagyobb lelátóval és megosztható küzdőtérrel rendelkező, korszerű csarnokot kialakítani, amely enyhítené a jelenlegi túlzsúfoltságot.
A VSZK létesítményiben összesen ötvenkilencen dolgoznak. Fekete László azt szeretné, hogy a tervezett fejlesztések után minőségi szolgáltatásokat biztosítsanak a sportolóknak és a városlakóknak, ezért tervezi, hogy felméri a munka hatékonyságát, és szükség szerint átcsoportosításokat hajt végre.
Az önkormányzatban már az előző választási ciklusokban is többször felmerült, hogy talán célszerű lenne gazdasági társasággá alakítani a szabadidő központot. Fekete László szívesen feltárná az alternatíva gazdasági és szakmai előnyeit, illetve hátrányait.