A jövőben az eddigiektől eltérő rendőri viselkedésre számíthatunk – egyebek mellett ezt is megtudtuk Kozma Károly rendőr alezredestől, az Érdi Rendőrkapitányság új vezetőjétől. Mint mondta, csodát ne várjanak tőle, ahhoz ugyanis hosszabb időre van szükség, egyelőre az a célja, hogy sikerüljön megtartani az eddigi eredményeket.
A fiúk többsége eljátszik a gondolattal, hogy felnőtt korában katona vagy rendőr lesz. Kozma Károly azt mondja, gyermekkorában nem voltak ilyen elképzelései. Tökön nőtt fel, ma is ott él, ott járt általános iskolába, amelynek elvégzése után Esztergomban tanult tovább, a Híradástechnikai és Gépgyártás-technológiai Szakközépiskolában. Kollégista volt, megszokta és megszerette a rendet és a fegyelmet, ezért úgy döntött, hogy katonai pályára lép. Felvették a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára, nemsokára azonban megváltoztak a tervei, rendőr szeretett volna lenni. Leszerelt, beadta a jelentkezését a rendőrséghez, de mert akkor nem volt felvétel, egy időre a szakmájában helyezkedett el. A BHG-nál dolgozott, abban az időben szerelték a vidéki crossbar-telefonközpontokat, a szolnoki és a kaposvári munkában vett részt.
- Ahhoz, hogy rendőr lehessek, előbb el kellett végezni a tiszthelyettes-képzőt – mondja. – Én Csopakon végeztem, kitűnő eredménnyel, aminek köszönhetően előléptettek törzsőrmesterré. A fővárosba kerültem, a XI. kerületi kapitánysághoz, ahol két évig járőröztem, majd körzeti megbízott lettem, és szépen haladtam fölfelé a ranglétrán, végül közrendvédelmi osztályvezetővé neveztek ki. Összesen tizenegy évet töltöttem azon a kapitányságon, közben elvégeztem a rendőrtiszti főiskolát, és úgy éreztem, ideje váltani. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon helyezkedtem el közrendvédelmi kiemelt főelőadóként. Egy év múlva a megyei központi ügyeleti osztály vezetőjévé neveztek ki, 2002-től pedig a főkapitány közvetlen irányítása alá kerültem, és a minőségfejlesztéssel foglalkoztam.
- Hogyan lehet mérni a rendőrségi munka minőségét?
- Természetesen másképp, mint egy termelőüzemben, ahol a gyártás minden fázisában ellenőrzik a minőséget. A rendőrség munkájában a biztonság a végtermék, ezért olyan szisztémát dolgoztunk ki, amely ehhez igazodik. Rugalmas, folyamatában változtatható rendszert, amely a helyzethez igazodva ad beavatkozási lehetőséget. A munka folyamata négy fázisból áll: tervezni, tenni, ellenőrizni és cselekedni, mert ez kell ahhoz, hogy a feladatot a legkevesebb hibával oldjuk meg. A rendszer annyira újszerű volt, hogy 2003-ban a megyei főkapitányság a minőségfejlesztésben elért kiemelkedő eredményekért Iiasa-Siba díjat nyert el, ami korábban egyetlen főkapitányságnak sem sikerült önállóan. A minőségfejlesztési rendszer sok változást hozott a munkában, például Ignácz tábornok úr bevezette a havi kapitányi beszámolókat, később negyedéves, majd éves tervek és beszámolók készültek.
- Gyakorlati eredményeket is hozott a minőségfejlesztés?
- Természetesen pozitív változásokat eredményezett, emellett egyre magasabb elvárásokat támasztott a rendőri munkával szemben. Az eredmények megtartása nehezebb, mint azok elérése.
- Ebből a pozícióból került Érdre?
- Nem. Ellőtte 2004. január 1-jétől a PMRFK hivatalvezetője lettem, onnan jöttem ide, Érdre.
- Örült a kinevezésnek?
- Igen, mert ez a munka egészen más, mint az eddigi. Változatosabb, sokkal több benne a kihívás. Az első benyomásaim jók, szívesen fogadtak a munkatársaim, a polgármesterek, a polgárőrök. Nem volt számomra ismeretlen az érdi kapitányság, napi kapcsolatban voltam velük, ismertem a statisztikájukat, tudom, hogy nem könnyű terep. Most az a legfontosabb számomra, hogy alaposan megismerjem az embereket. Szeretnék mindent tudni róluk, ki hol él, milyen körülmények között, van-e családja, milyen hátországból jön szolgálatba, mert csak olyan embertől lehet elvárni jó munkát és az ahhoz szükséges empátiát, aki biztos háttérrel, kiegyensúlyozott körülményekkel rendelkezik. Akinek problémái vannak, annak segíteni kell a megoldásában. Először nekem kell nyújtanom valamit ahhoz, hogy követelni tudjak.
- Milyen változtatásokat tervez?
- Elsősorban szemléletváltást szeretnék elérni. Hangsúlyt kell kapnia a közterületi szolgálat-ellátásnak, mert nemcsak a bűnüldözés, hanem a bűnmegelőzés is a feladatunk. Ehhez az is kell, hogy lássák a rendőrt, merjenek odamenni hozzá, mondják el észrevételeiket. Nagyon sokszor olyan gonddal fordulnak hozzánk, ami nem tartozik a kompetenciánkba, emiatt problémamegoldó rendőrökre van szükség, akik felvilágosítást adnak, hová kell fordulni az adott panasszal. A közeljövőben egyeztetjük a polgármesterekkel a lakosság-orientált rendőrségi koncepciót, amely reményeim szerint kedvező változásokat hoz majd. A közbiztonság nemcsak a rendőrség ügye, az önkormányzatra is tartozik, és ebben partnerekként kell együttműködnünk. Egy rendőrőrs nem lehet érzéketlen a lakosság mindennapjait bosszantó úgynevezett kisebb súlyú cselekményekkel szemben sem. Azzal kell foglalkoznia, ami a lakosságot irritálja. Ha a szájkosár nélkül sétáltatott kutyák borzolják a kedélyeket, akkor azzal, ha a szemetelés, akkor azzal. Emellett természetesen a szokásos rendőrségi munkát is el kell végezni.
- Gyakori, hogy a betörések, lopások sértettjei nem tesznek feljelentést, mondván, hogy úgy sincs nincs remény a tettes elfogására, a kár pedig egészen biztosan nem térül meg. Ön szerint hogyan lehetne ezen változtatni?
- Tudom, hogy sok esetben eredménytelen a nyomozás, és úgy tűnhet, hogy ha feljelentést tesz a károsult, csak értelmetlen tortúrának teszi ki magát. Ennek ellenére arra kérek mindenkit, hogy mindenképpen tegyen bejelentést, mert minden információ segíti a munkánkat. A könnyebb kapcsolattartás érdekében hamarosan egy e-mail címet is nyilvánosságra hozunk.
- Megkezdte a működését a százhalombattai térfigyelő rendszer, amitől jelentős változást remél a lakosság. Meg tudnak felelni a várakozásnak?
- Rövid távon nem lehet csodát művelni. Most az eddigi eredmények megtartása a legfontosabb. Középtávon, a lehetőségek függvényében lehet nagyobb sikereket elérni. Százhalombatta eddig is biztonságos város volt. Több alkalommal nyerte el a Biztonságos település címet. Úgy gondolom, hogy ha a lakossággal, az önkormányzattal, valamint minden olyan szervezettel összefogunk, amelyik a város biztonságáért tenni akar, nem maradhat el a kívánt siker.