- Százhalombattával régebbi a kapcsolatom – mondja -, mert korábban több mint egy évtizeden át ide jártam uszodába, szinte minden reggel itt kezdtem a napot.

- Meséljen magáról, honnan származik?
- A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton születtem. Négy és fél éves voltam, amikor édesapám meghalt, édesanyám ott maradt négy kicsi gyerekkel. Törékeny kis asszony volt, hihetetlen akaraterővel és munkabírással. A tüdőgondozóban dolgozott, mellette ellátott bennünket, és még ahhoz is volt bátorsága, hogy özvegyen belevágjon az építkezésbe. Kivételes egyéniség volt, nagy erővel tartotta össze a családot, annyira, hogy bár apa nélkül nőttem fel, sosem éreztem árvának magam, olyan nagy szeretetben éltünk. Mindent édesanyámnak köszönhetek, tőle tanultam a kitartást, a munkaszeretet, és máig ő a példaképem. Szép kort élt meg, kilencven évesen távozott közülünk.

- Milyen pályára készült?
- Az általános iskolát Fehérgyarmaton végeztem. Jó tanuló voltam, ezért az iskola azt javasolta, hogy erős középiskolába menjek, így kerültem Nyíregyházára, a Zrínyi Ilona Leánygimnáziumba, ahol érettségiztem. Vegyész szerettem volna lenni, ezért elhelyezkedtem egy fővárosi vegyi üzemben desztillatőrként. Édesanyám azonban arra biztatott, hogy inkább az egészségügyet válasszam. Abban az időben nagyon népszerű volt a védőnői pálya, jelentkeztem, abban a biztos tudatban, hogy úgysem vesznek fel, hiszen ötszörös volt a túljelentkezés. Felvettek. Nem nagyon örültem neki, sírva utaztam Szegedre, de aztán belerázódtam, és nagyon szép éveket töltöttem ott. Még a diákévek alatt férjhez mentem, mivel a férjem érdi volt, a végzés után Érdre kerültem védőnőnek. Hatalmas terület tartozott hozzám. Parkvárosban laktunk, abban az időben, a hatvanas évek végén kezdett az a rész fejlődni, villany például még nem volt, ezért petróleumlámpával világítottunk és faszenes vasalóval vasaltunk. Buszjáratok híján rengeteget gyalogoltam. Aztán meghirdettek az Egészségügyi Közlönyben egy borsodi bölcsődevezetői állást, és én megpályáztam. Elsősorban azért, mert szolgálati lakást is adtak.

- Milyen körülmények fogadták?
- Egy kis falu idénybölcsődéje volt, ami korábban csak a nyári hónapokban működött. Nagyon nehéz volt elfogadtatnom a falu vezetőivel, hogy a bölcsőde nem gyermekmegőrző, ott szakmai munkát kell végezni. Hetekig jártam a tanácselnök nyakára, amíg sikerült elérnem, hogy létrehozzunk egy olyan bölcsődét, ami a korábbiakhoz képest minőségi változást jelentett. Huszonhárom éves voltam, de komolyan vettek, mert látták, hogy én is komolyan gondolom, amit mondok. Nagyon jó gyakorlat volt, megtanultam a költségvetés-készítést, én voltam az élelmezésvezető is, a szülők, a dolgozók és a falu vezetői is elfogadtak. Tíz évet töltöttünk Borsodban, ott születtek meg a gyerekeink, és munka mellett megszereztem a bölcsődevezető gondozónői végzettséget is. Később úgy döntöttünk, hogy nem akarunk egész életünkben szolgálati lakásban lakni, ezért visszaköltözünk Érdre. Vettünk egy telket, építkezni kezdtünk. Nem volt könnyű, mert mindent Borsodból kellett intézni, de mivel a férjem szülei Érden éltek, sokat segítettek. Közben hallottam, hogy bölcsődét nyitnak Érden. Ez 1980-ban történt. Megpályáztam a vezetői állást. Szeptemberben kezdtünk dolgozni, óriási hajsza volt, még a mesteremberek le sem vonultak, de októberre minden elkészült, jöhettek a gyerekek. Nagyon komoly munkát végeztünk, amit el is ismertek, mert két évvel később miniszteri dicséretet kaptam az intézmény beindításáért. Később, amikor a második bölcsődét indították, abba is besegítettem.

- Milyen volt a viszonya a kollegáival?
- Mindig igyekeztem emberséges lenni. Ha például a kora reggeli órákban kevés gyereket hoztak a szülők, nem kellett minden gondozónőnek korán kezdenie, próbáltam figyelembe venni az egyéni problémákat is. Ha hiányzott a konyhai kisegítő, nem vontam ki a gondozónőt a munkájából, inkább én álltam be mosogatni. Mindig az volt a véleményem, hogy nem az a jó vezető, aki mindenbe beleszól, hanem az, akinek az irányítása alatt jól működnek a dolgok. Természetesen van, amikor be kell avatkozni, mert az egyéni érdek nem sértheti az intézményi érdeket. Amiről úgy érzem, hogy mindenképpen meg kell lépni, abban tántoríthatatlan vagyok.

- Meddig maradt abban a pozícióban?
- Néhány év múlva alakult meg az érdi tüdőgondozó, áthelyeztek oda vezető asszisztensnek, mert főleg a létrehozás időszakát szeretem, amikor a semmiből kell valamit csinálni, lerakni az alapokat. Elláttam a calmette védőnői feladatokat, az asztmások is hozzám tartoztak, nekem kellett gondoskodnom a gyógyszereikről. A tüdőgondozó beindítása után újabb feladat várt, a rendelőintézet egészségnevelői teendőit bízták rám. Szép és érdekes munka volt, sikerült olyan egészségnevelési programot összeállítani, amely minden márciusban megmozgatta a város egész lakosságát. Természetesen a nyugdíjas klubok, iskolák egész évben igényelték a betegségmegelőző felvilágosító előadásokat. Később a vezető asszisztensi teendőket is elláttam, emellett én voltam a rendelőintézet szakszervezeti titkára is. Egy időben a megyei titkári feladatok is rám hárultak. Sokat dolgoztam, és mindig arra törekedtem, hogy a lehető legjobb munkát végezzem. 1999-ben mégis megváltam az érdi szakrendelőtől. Vezetőváltás történt, és a kialakult helyzet miatt inkább új lehetőségek után néztem. Nem estem kétségbe, nem ragaszkodtam az íróasztalomhoz.

- Folyamatosan képezte magát. Miért tartotta ezt fontosnak?
- Elsősorban azért, mert mindig maximálisan meg akartam felelni az elvárásoknak. Az Egészségügyi Főiskola intézetvezetői szakán szerzett diploma mellet igen sok tanfolyamon, továbbképzésen vettem részt. Ha konferenciára vagy kongresszusra lehetett menni, mindig jelentkeztem, mert az ember mindenhol tanul, hall valami újat. Megszereztem a Közlekedési Főfelügyeletnél a szakoktatói képesítést, elméletet és gyakorlatot oktathatok, oktatok is, ezen kívül B, C és E kategóriás jogosítvánnyal rendelkezem.

- Miután eljött az érdi szakrendelőből, mihez kezdett?
- Még a felmentési időmet töltöttem, amikor megkeresett a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete, hogy vállaljam el a megyei koordinátor szerepét. A Pest Megyei Munkaügyi Központ pályázatán nyert a halmozottan hátrányos helyzetű családok felzárkóztatására készített programjával, azt kellett irányítani. Nagyon sikeres volt, több mint négyszáz munkanélküli vett részt benne, és hetven százalékos sikerrel végződött. Nemcsak az volt a cél, hogy munkát szerezzünk a munkanélkülieknek, hanem, hogy segítsünk nekik a munkaerő-piaci esélyeik javításában, segítsük a képzésüket, életvezetési tanácsokat adjunk. Nagy kihívás volt, nagyon szerettem azt a munkát. Közben a vöröskeresztnél is besegítettem, rövid ideig a megyei titkári teendőket is elláttam. Amikor a program befejeződött, nem kellett sokáig keresnem a helyemet. Már vártak egy fővárosi gyógyító központban, amikor hallottam, hogy Százhalombattán vezető asszisztenst keresnek.

- Milyen volt az eddig itt eltöltött idő?
- Mozgalmas, érdekes, kihívásokkal teli. Fontos átalakulások kezdődtek akkor éppen, a rekonstrukció befejező szakasza, az önkormányzat által elrendelt átvilágítás, a létszámleépítés, a működtetés privatizációja, utána az ISO minőségbiztosítási rendszer kialakítása. A minőségirányítási rendszer vezető helyettese is vagyok, és ez nagyon sok plusz feladatot jelent, mert a minősítést minden évben auditálják. A következő feladat pedig az egynapos sebészet ISO minősítésének megszerzése lesz.

- Hogyan tervezi a jövőt?
- Szeretem a munkámat, szeretek dolgozni, és arra törekszem, hogy a munkatársaim is jól érezzék magukat, mert amellett, hogy a betegek érdekeit vesszük elsősorban figyelembe, a mi közérzetünk is fontos, hiszen itt töltjük az életünk nagy részét.

- Kit javasol, kiről szóljon a következő Premier plán?
- Böcskei Mónikára gondoltam, mert fiatal, sokoldalúan képzett, nagy empátiás készséggel, alázattal, szakmai tudásának legjavát adva végzi az egészségügyi szakdolgozók igen szép, de nehéz munkáját. Azt hiszem, őt nagyon sokan ismerik és szeretik a városban.