- Édesapám teherautósofőrként dolgozott, járta az országot, keveset volt otthon – meséli. – Édesanyám vezette a háztartást, nevelt bennünket, dolgozott a kertben. Öcsém és húgom is Battán él. Amíg kisebbek voltunk, otthon segítettünk, később már arra is volt lehetőség, hogy nyári szünetben a téglagyárban dolgozzunk, vagy takarítsunk az épülő erőműben.

- Hogyan emlékszik a gyerekkorára?
- Szépek az emlékeim. Ismertük az egész környéket, mint a tenyerünket, jártuk a hegyet, a Duna-partot. Nem voltunk gazdagok, de a környezetünkben senki sem volt az, nem éreztünk különbséget, és nagyon jól feltaláltuk magunkat.

- Hová jelentkezett az általános iskola elvégzése után?
- Barkácsoló típus voltam, ezért erősáramú technikumban tanultam tovább. A pályaválasztásomra egészen biztosan hatott az is, hogy abban az időben épült az erőmű, a finomító, és látszottak már a lakótelep első házai. Hogy miért lettem erőműves? A technikumban a nyári gyakorlatot a finomítóban teljesítettem, és amikor végeztem, úgy gondoltam, ott szeretnék elhelyezkedni annál is inkább, mert sok barátom már ott dolgozott. El is mentem a személyzeti osztályra, reggel fél nyolckor már ott voltam, vártam, vártam, de nem érkezett meg az, akivel beszélnem kellett volna. Délben megelégeltem a dolgot, felszálltam a buszra, hogy hazamegyek. Amikor a busz megállt az erőműnél, gondoltam egyet, leszálltam, bementem és megkérdeztem, van-e felvétel. Augusztustól már ügyeletes villanyszerelőként váltóműszakban dolgoztam azokban a blokkokban, amiket most bontanak. Az úgynevezett szamárlétrát mindenkinek végig kellett járnia, alacsonyabb beosztásban kezdtünk, és fokozatosan juthattunk egyre feljebb. Nagyon jó módszer volt, máig egyetértek vele. Megismertem az erőmű üzemeltetésének minden fázisát. Végigéltem a felépítését, az új blokkok üzembe helyezésének már aktív részese voltam. Közben beiratkoztam az egyetemre, villamosmérnöki karra.

- A vállalat ösztönözte a tanulásra, vagy egyéni döntése volt?
- Mindig szerettem tanulni, ezért felvételiztem, de a vállalat is támogatott a munka melletti tanulásban. Amikor hat év múlva végeztem, megbíztak a villamos osztály vezetésével.

- Milyen érzés volt a kinevezése, és hogyan fogadták a volt munkatársai?
- Megtisztelő volt. Viszonylag fiatalon kaptam vezetői feladatot. Néhányan a korábbi főnökeim közül a beosztottaim lettek. Ki azonnal, ki kicsit később, de elfogadtak. Szép időszak volt, tele szakmai és vezetési kihívással. Jó volt a kapcsolatom mindenkivel. A munkahely kívül is sok közös programot szerveztünk. Működött a sportegyesület, a csónakház, üdülő, jó lehetőségeink voltak a szabadidő eltöltésére.

- Később még magasabb beosztásba került…
- Megtanultam angolul, megszereztem a második diplomámat a Brunel University-n. Mindig műszaki érdeklődésűnek tartottam magam, de rájöttem, hogy a közgazdaság is érdekel. Amikor 1990-ben meghalt az erőmű gazdasági igazgatója, és felkértek, hogy vállaljam el ezt a feladatot.

- Ez már a rendszerváltás idején történt. Hogyan élte meg azt a korszakot?
- Igazi pezsgés volt, tele kihívással. 1992-ben a szocialista nagyvállalatot részvénytársasággá kellett átalakítani. Nagyon jó csapat dolgozott az erőműnél, szépen végigvittük az átalakítást. A Dunamenti Hőerőmű Vállalatból Dunamenti Erőmű Részvénytársaság lett. Elkészültek a gázturbinás blokkok, a Dunamenti a több mint 2000 megawattos teljesítményével Magyarország legnagyobb erőművévé nőtt. Nem sokat pihenhettünk, elkezdődött a privatizáció előkészítése. A vállalat korszerű berendezésekkel, kiváló szakembergárdával, hosszú távú szerződésekkel rendelkezett, így nem volt meglepő, hogy 1995 végén már az első pályázaton elkelt. Minden együtt volt ahhoz, hogy hosszú távon meghatározó eleme legyen a magyar villamosenergia-rendszernek.

- Ön viszont 1999-ben, harminckét év után elhagyta a vállalatot.
- Nyilvánvaló, hogy a tulajdonos van abban a helyzetben, hogy meghatározza egy társaság vezetésének módját, a fejlesztések irányait, a kapcsolatokat és még nagyon sok mindent. Nem mindenben értettünk egyet. Ma úgy érzem, azzal, hogy eljöttem, fájó, de jó döntést hoztam.
Egy szál megszakadt, de szerencsémre nekem több is volt. Megmaradt a stabil családi háttér és megmaradt a szakmai szerelem, az energetika. Négy évig a Budapesti Erőműben kaptam feladatokat, majd az MVM Trade-nél helyezkedtem el, ahol ma is dolgozom. Mind a műszaki, mind a közgazdasági ismereteimet hasznosíthatom. Villamos energia- és távhőtermeléssel, gázmotoros projektek megvalósításával, földgáz- és villamos energia-kereskedelemmel foglalkozom. Sikeres évek állnak mögöttem, jól érzem magam.

- Közel tíz éve nem dolgozik a városban, mégis itt él. Miért?
- Itt nőttem fel, itt alapítottam családot, laktunk a szállón, a lakótelepen, vásároltunk házat, minden ide köt. A gyerekeink már felnőttek, rendben van az életük, aminek nagyon örülök. Mindig fontos volt számunkra a család. Sokat dolgoztam én is, a feleségem is, de azért sok közös programot szerveztünk, sokat kirándultunk. Két éve teljesült régi vágyunk, felépült a házunk az Óvárosban a Duna-parton. Amikor elkezdtünk építkezni, sokan kérdezték, hogy miért éppen itt? Miért nem költözünk el inkább, hiszen én a fővárosban dolgozom, a feleségem Érden, de erre csak azt tudtam válaszolni, hogy erősek a gyökereink. Mindketten Battán kezdtünk dolgozni, itt nőttek fel a gyerekek, itt él a bővebb család és a barátaink.

- Milyennek látja a városunkat?
- Szerencsére szépen fejlődik, de sokat kell tenni, hogy ez így is maradjon. Sajnálom, hogy elszakadtak a szálak, amelyek az erőművet és a várost, illetve az erőművet és a finomítót összekötötték, korábban jobban együtt éltünk, és erre ma is szükség lenne, mert az egymásrautaltság nyilvánvaló. Nem lehet egy város és a helyi vállalkozások között csupán üzleti kapcsolat. Számos olyan érték jött létre, amelynek megőrzése közös feladat.

- Hogyan tervezi a jövőt?
- Hatvan felé közeledve át kell gondolni a következő éveket. Vannak még terveim, céljaim. Nem szeretnék magamba zárkózni, továbbra is dolgozni fogok, csak nem ilyen feszített tempóban, kicsit lazábban. Többet foglalkozom majd a családdal, magammal, a közélettel, mert ez is hiányzik. Néha eszembe jut, hogy régebben, amikor még helyben dolgoztam, jutott idő sportkörre, önkormányzati bizottságokra, alapítványokra. Bízom benne, hogy az emberi kapcsolatok ápolására is több időm lesz, mert nagyon fontosak számomra a barátok.

- Kit javasol, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Dr. Kováts Attila sebész-főorvosra gondoltam. Hosszú évek óta kiemelkedő munkát végez, és emellett társadalmi feladatokat is ellát. Úgy tudom, az egynapos sebészet működtetésében is jelentős szerep vár rá.