Major Kriszta megúszta a Balatont

  • img

Révfülöptől Balatonboglárig 5,2 kilométer a táv. Major Krisztina azt remélte, benne lesz az első ötezerben. Ezzel szemben 1 óra 54 perc 45 másodperccel a 450., a 24 battai induló között pedig első lett. Amikor arra kérem, meséljen róla, szerényen mentegetőzik, „minek ez az egész?”

- Két éve, harmincon túl, elhatároztam, hogy komolyra fordítom a szót az úszással kapcsolatban, hátha még van esélyem versenyszerűen űzni ezt a sportot, és jó sok pénzt keresni vele… Igazából azért, mert tele vagyok ambíciókkal. Részleges fogyatékosságom mellett teljes értékű életet élek, gyereket nevelek, dolgozom, tanulok, sportolok.

- Mondj pár szót a balesetedről!
- Nyolcévesen leestem a fáról és a dunaújvárosi sintértelepre, azaz kórházba kerültem. Orvosi műhiba következtében a bal karom nem fejlődött úgy, ahogy kellett volna, és csak vállban mozog.

- És két éve belevágtál, hogy úszóversenyző légy…
- Ahhoz, hogy versenyezhessek, hetente ötször-hatszor kellene edzenem, de mivel műszakozom, ezt nem tudom tartani. Hetente háromszor edzek, nyáron pedig még többet, leginkább a szabadidőmtől függ. A versenyzésnek vannak egyéb feltételei is, minősíttetni kell magam, hogy részt vehessek. Egészségesekkel már indultam egy szeniorversenyen, de fogyatékosok közt még nem. Ősztől szeretném kipróbálni, hogy mennyire vagyok felkészülve vagy lemaradva.

- Most tettél egy próbát…
- Nem, ezt nem azért. A Balatont át kell úszni, úgy gondolom. Fantasztikus, eufórikus, csudajó volt! Megfogadtam a szervezők tanácsát, és végig egyfajta úszásnemben, gyorsban úsztam. Úgy gondoltam, két és fél óra alatt fogom megtenni a távot, és azt reméltem, benne leszek az első ötezerben. Ezzel szemben 1 óra 54 perc 45 másodperccel a 450. lettem, és a huszonnégy battai induló közül első.

- Milyen gondolataid voltak a nyílt vízen?
- „Vándörindui, salalalala”… Eggyé váltam a vízzel. Nem feszítettem meg magam, csak laza tempóban úsztam. Így nem volt se fárasztó, se megerőltető. Volt egy néni, akinek még a Balaton közepén is száraz volt a haja, és egy bácsi, aki az eddigi huszonhat átúszásból huszonötön részt vett. Így érdemes sportolni. Mármint magam miatt. El sem tudjuk képzelni, mire képes a testünk! Merthogy az úszás mellett még futok is…

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák