- Dunántúli lány vagyok – meséli. – Tapolcán születtem, de több kis faluban is éltünk, édesapám ugyanis gazdász volt, ezért gyakran költöztünk. Hosszabb időt töltöttünk Mencshelyen, ez egy kis falu, amely arról nevezetes, hogy ott rejtegették Kossuth Lajos gyermekeit, a nevét is innen kapta. Nyugodt körülmények között éltünk, sok időt töltöttünk a természetben. Én még összevont osztályban kezdtem tanulni, egy tanteremben tanult az összes alsó tagozatos. Nagy feladat volt ez a tanítónak, de a nehezebb körülmények ellenére kiváló alapokat kaptunk. Amikor tizenkét éves voltam, Várpalotára költöztünk, elsősorban a továbbtanulásunk miatt. Veszprémben végeztem el a középiskolát, érettségi után pedig az ELTE-re jelentkeztem. Akkor még meg voltam győződve róla, hogy középiskolásokat szeretnék tanítani.

- Mikor változott meg a véleménye?
- Helyhiány miatt nem vettek fel az egyetemre. Egy évig képesítés nélkül tanítottam Nagyvázsonyban. Negyedikes osztályt kaptam, ott döntöttem el, hogy az én helyem az alsó tagozatban van, ez a korosztály áll hozzám legközelebb.

- Levelező tagozaton végzett?
- Nem, a következő évben felvettek a győri tanítóképzőbe, ott végeztem, nappali tagozaton. Férjhez mentem, megszületett az első fiam, a férjem vegyészmérnök, Százhalombattán kapott munkát, így kerültünk ide 1983-ban. Akkor még egy irányítás alá tartozott a kettes és a hármas iskola, itt kezdtem tanítani, azóta is itt dolgozom, és szerintem innen is megyek majd nyugdíjba.

- Időközben Érdre költöztek. Nem gondolt arra, hogy kényelmesebb lenne ott tanítani, ahol lakik?
- Lett volna lehetőségem rá, hogy átmenjek egy érdi iskolába, de egyrészt hűséges típus vagyok, nagyon szeretem az itteni kollektívát, másrészt a Zsolnai programban ott nem vehetnék részt. Remek módszernek tartom, a saját gyerekeim is itt kezdték a tanulmányaikat, és nagyon jók a tapasztalataim. Sokoldalú képzést kapnak, olyan tudást, amellyel később bárhol megállják a helyüket. A programban az a legjobb, hogy nagy szabadságot ad a pedagógusnak: sok időt töltünk a gyerekekkel, alaposan megismerjük őket, tudjuk kit, hogyan és meddig lehet fejleszteni. Ez nagyon nagy felelősség, de nagyon sok sikerélményt is ad. Van olyan kisgyerek, aki úgy kezdi az első osztályt, hogy meg sem szólal, év végére pedig csodálatosan kommunikál, kinyílik, van véleménye és képes azt elmondani. Ezekből az apró eredményekből áll össze a siker, amiért érdemes dolgozni.

- Huszonöt éve dolgozik ezen a pályán. Mennyit változtak a gyerekek ez idő alatt?
- Sokat. Elsősorban azért, mert a mai szülők elfoglaltabbak, mint a régebbiek. Sokat dolgoznak, a gyerek egész nap az iskolában van, csak este találkozik a szülővel, nincs lehetőség a beszélgetésre, pedig arra nagy szüksége van a gyereknek, kell, hogy meghallgassák. Az egész napos programban, különösen a szabadidősávban van lehetőség a nagy beszélgetésekre.

- Ha a gyerekek változtak, nyilván a szülők sem olyanok, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Milyen velük a kapcsolata?
- Közös a célunk, és ők ezt tudják. Tisztelettel kell közeledni hozzájuk, mert a nevelés nem működik kölcsönös tisztelet nélkül. Természetesen nem egyformák a gyerekek, az egyik ebben tehetséges, a másik abban, de olyan nincs, akiben ne lenne érték. Minden diákban meg kell találni azt, amiben jó, és fejleszteni. Ebben a szülők együttműködésére maximálisan lehet számítani.

- Eléggé régóta van a pályán, emellett sok időt tölt a gyerekek között. Nem tart attól, hogy belefárad?
- Nem lehet megunni ezt a munkát. Minden osztály, minden gyerek, minden év más, mint a többi. Örökké új feladatok jönnek, amelyeket meg kell oldani. Én még most is felkészülök a másnapi óráimra, óravázlatot írok, mert minden osztályhoz másképp kell nyúlni, ezt a munkát nem lehet, nem szabad rutinból végezni.

- Nem vágyott rá, hogy más korosztályokban is kipróbálja magát?
- Alsóban szeretek tanítani, ők állnak hozzám legközelebb. A kicsik hálásak, sok bennük az őszinteség, nem vágyom se felső tagozatba, se középiskolába. Igaz, most ötödikben és hatodikban is tanítok anyanyelvet, de a volt osztályomban, akiket négy éven át tanítottam.

- Idő- és energiaigényes a munkája. Hogyan tudja összeegyeztetni a magánéletével?
- Nagyon jó családom van. A két fiam már felnőtt, egyetemre járnak, a nagyobbik lányom tizennégy éves, a kicsi pedig szeptemberben lesz elsős. Megértők, segítenek, a férjem is sok terhet vesz le a vállamról. Ha bemegyek az osztályterembe, csak a gyerekek léteznek, nincsenek olyan nagy gondjaim, amelyeket ne hagyhatnék az ajtón kívül. A gyerekek természetesen mások, ők hozzák magukkal a problémáikat, és segíteni kell nekik abban, hogy feldolgozzák, megoldják azokat. Különösen a harmadik-negyedik osztályban már nagyon jó a kapcsolatunk, ismerjük egymást. Akad persze olyan tanítványom, aki zárkózottabb, nehezen nyílik meg, de mindenkihez megvan az út, csak meg kell találni.

- Javaslatot várunk öntől, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Egyik kolleganőmet ajánlom, Lukácsy Juditot. Jó pedagógusnak, jó anyának és remek embernek tartom. Azt is mondhatnám, hogy a példaképem. Szeretném, ha őt mutatná be a Hírtükör.