A Rádió Egy100 több éve működik már, de nem tudott városi rádióvá nőni, a százhalombattaiak alig ismerik. Jó tudni, hogy az önkormányzat nem hagyta magára a kisközösségi rádiót, hiszen a Városháza B épületében több helyiséget is ingyen használnak, rezsit nem kell fizetniük, és számítógépeket is térítésmentesen kaptak. A technikai eszközöket nem számítva ez évente 700 ezer Ft támogatást jelent. Sok más egyesület, civil szervezet örülne, ha ekkora összeget kapna. Hozzá kell tenni, a rádiósok viselkedésére sok panasz volt a többi helyiségbérlőtől. Még az is szóba került, hogy az önkormányzat visszavonja bérletüket.
Mindenesetre sajnálatos, hogy csalódottságában Fábián Anikó meggondolatlanul nyilatkozott. Ha nem is hivatásos újságíró, de bizonyára jól ismeri az önkormányzat döntéshozatali mechanizmusát, így azt is tudja: nem a szakbizottságok döntenek, hanem a 17 tagú képviselő-testület. A Rádió Egy100 nem kapott ígértet sem anyagi támogatásról, sem a tervezett médiacentrumba (Polgárok Háza) történő költözésről. A tárgyalások éppen azt a célt szolgálták, hogy a testület döntését alaposan előkészítsük.
A döntésnél pedig a lakosság és az önkormányzat érdekeit kell elsősorban figyelembe venni. Profi rádió kell, ami profitot termel. Hogy lehetne felelős gazdálkodásról beszélni, ha egy kevésbé hatékony megoldásba fektetne be az önkormányzat úgy, hogy nem saját tulajdonáról van szó, hanem egy civil szerveződés szabadidős tevékenységéről?
A Rádió Junior egy jól bevezetett, mérhető hallgatottsággal rendelkező médium. Hallható Érden, Battán, Diósdon, Tárnokon, de Martonban és Szigetszentmiklóson is. Így amellett, hogy városunk lakossága számára egy újabb hasznos, és könnyen hozzáférhető információforrás lehet, erősíteni tudja a térségben betöltött szerepünket, híd lehet a környező települések és Százhalombatta között. Mindezt – kereskedelmi csatorna lévén – reklámbevételeiből tudja majd fedezni. A képviselő-testület egyébként arról döntött, hogy felhatalmazza a polgármestert és az alpolgármestereket a vétellel kapcsolatos tárgyalások lebonyolítására. Egyelőre folynak a tárgyalások, nincs végleges vételár, de bizonyosan kevesebb lesz, mint amit Fábián Anikó tudni vél. Működtetéssel kapcsolatos becslései pedig megalapozatlanok és nagyon túlzóak, ráadásul a bevételi oldalt teljesen figyelmen kívül hagyják. Remélhetőleg a Rádió Egy100 költésvetését nem ilyen nagyvonalúan számolták ki, mielőtt támogatásért fordultak az önkormányzathoz!
A városi média volt Ifjúsági úti szállóba költöztetésével egyébként éppen az a városvezetés célja, hogy magasabb színvonalon, de ésszerűbben működjön ez a terület. Azzal, hogy a tv, az újság és a rádió egy helyen lesz, hatékonyabb lesz az információáramlás, jobban szervezhető a marketingtevékenység, és a kollégák is segíthetik egymást. Mindenki színvonalas munkát vár el a helyi újságíróktól, tévésektől, miközben méltatlan körülmények között kell dolgozniuk. Ezen szeretett volna változtatni Vezér Mihály polgármester, amikor javasolta a médiaközpont kialakítását.
Tomek Noémi
Városházi szóvivő
Csalódottak a rádiósok
Hidegzuhanyként érte a Rádió Egy100 kollektíváját a képviselő-testület június 27-i döntése, hogy nem biztosítják az igényelt kettő millió forintot a közösségi rádió fejlesztéséhez és működéséhez. A testület azzal az indoklással utasította el a támogatást, hogy az érdi Rádió Junior megvásárlását tervezik.
Azért csalódtak nagyot, mert az előkészítés során még mind az oktatási mind a pénzügyi bizottság egyhangúlag megszavazta a támogatást, és a képviselők elismerően nyilatkoztak az igényüket megalapozó szakmai tervről is – mondta Fábián Anikó programigazgató. A tervezett támogatásból másfél milliót fejlesztésre akartak fordítani, ami lehetővé tette volna, hogy az egész város területén jól foghatóvá váljon az adás. Megvoltak a szakmai tervek arra is, hogy ennek a fejlesztésnek köszönhetően két éven belül önellátóvá tegyék a rádiót. Fábián Anikó úgy fogalmazott, eddig is, ezután is társadalmi munkában dolgozik a rádió több mint huszonnégy munkatársa, biztos benne, hogy folytatni fogják a műsorszolgáltatást. Ugyanakkor nem értik, miért döntött a testület úgy, hogy megvásárol egy rosszul működő érdi rádiót, amit szakmailag újra fel kell építeni, a stúdiót át kell telepíteni, és biztosítani kell azt a nagyon költséges technikát is, aminek a segítségével átlövik az adást Érdre - a frekvencia-engedély ugyanis oda szól -, miközben a városnak van már egy három éve működő helyi rádiója egy nagyon lelkes csapattal, amely ennek az összegnek a töredékéből ütőképessé válhatna.
A programigazgató hangsúlyozta, hogy szerinte a városnak nagy szüksége van a szolgáltatásukra, amit ők teljes egészében közműsor szolgáltatásként végeztek és szeretnének végezni a jövőben is. Fórumot teremtenek a lakossági észrevételeknek, igyekeznek hírt adni a lakosságot érintő újdonságokról, változásokról, miközben mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb együttműködést alakítsák ki az önkormányzattal, a civil szervezetekkel és intézményekkel. A SZIKE tulajdonában álló rádió vezetőjeként arról is tárgyalásokat folytatott az önkormányzattal, hogy a Rádió Egy100 a jövőben a tervezett önkormányzati médiacentrum kereteiben működjön tovább. Kár, hogy senki sem szólt neki, hiábavalóak az erőfeszítései – mondta.
CK

