Brzesko-ban járt Százhalombatta testvérvárosi küldöttsége június 22-e és 25-e között, az évente megrendezésre kerülő Brzesko-i Napokon. Dr. Fazekas István alpolgármestert és Miskei István képviselőt két angoltanár is elkísérte, akiknek fontos szerep jutott. Andrási Éva, a SZISZKI és Takács Béláné, a Kőrösi iskola pedagógusa megismerkedett a brzesko-i középiskola igazgatójával és az általános iskola egyik tanárával. A céljuk az volt, hogy a testvérvárosi barátságot a diákokon keresztül erősítsék.
A százhalombattai delegáció tagjai két meghívólevelet is átadtak. Az egyikben Miskei István invitálta Magyarországra az ottani cserkészeket, akik jövőre közösen táborozhatnak a battaiakkal. A másik azoknak a tanároknak szólt, akikkel Andrási Éva és Takács Béláné konzultált. A pedagógusok szeretnék megmutatni a lengyeleknek, milyen a magyar oktatási rendszer, hogyan folyik az oktató-nevelő munka a Battai általános és középiskolákban. Ezen kívül fontosnak tartják, hogy folyamatos együttműködés alakuljon ki a két ország intézményei között, az önkormányzattól függetlenül is.
Tervezik egy Brzesko-val közös pályázat megírását is, amely megkönnyítené a mostanihoz hasonló találkozások gyakoribb megvalósulását – tudtuk meg Miskei Istvántól.
A küldöttség tagjai amellett, hogy eleget tettek terveiknek, kellemesen töltötték idejüket Brzesko-ban. Ehhez talán a két százhalombattai főzőmester, Poszpisek Antal és László Gábor is hozzájárult, akik igazi magyaros fűszerezésű pörkölttel tették emlékezetessé a találkozót.

