Képviselő-testületi összefoglaló - Szállodája és rádiója is lesz a városnak

  • img
  • img
  • img
  • img

A Hotel Training és a Junior Rádió megvételéről is döntött a százhalombattai képviselő-testület június 27-i ülésén. A költségvetés módosítása során mintegy hét milliárd forinttal emelkedtek meg a város tervezett kiadásai, ami azonban valószínűleg csak papíron lesz így, mivel a most betervezett nagyberuházások a következő évekre is elhúzódnak.

Napirend előtt

Miskei István felhívta a figyelmet rá, hogy miközben a strand parkolója jórészt üres, rengeteg autó várakozik a létesítmény körüli utcákban szabálytalanul, sokszor azt is megakadályozva, hogy a lakók saját házukhoz beálljanak. Arra kérte a rendőrséget és a közterület-felügyelőket, hogy naponta többször is járőrözzenek, és szüntessék meg az áldatlan állapotot.

Pogány Gyula arra kérte a jegyzőt, vizsgálja meg, hogyan lehetne a Dunafüredi út melletti garázssorban próbákat tartó popzenekarok és a közelben lakók érdekeit egyeztetni, esetleg hangszigetelt próbahelyet biztosítani az amatőr zenekaroknak, akár a volt MHSZ bázison, ahol van is ilyen terem.

Pátkai Zsolt azt mondta, a Fidesz alapszabálya értelmében dr. Fazekas István már nem tagja a pártnak, ezért arra szólította fel a frakcióból kilépett képviselőt, adja vissza mandátumát, hogy Óvárosban időközi választást lehessen kiírni, és figyelmeztette, hogy erkölcsi kötelessége lenne alpolgármesteri tisztéről is lemondani, mivel a poszt betöltése a második legnagyobb frakciót illetné meg. Dr. Fazekas István úgy reagált, hogy a követeléseknek sem erkölcsi sem jogi alapjuk nincs, az alpolgármester személyére nem a képviselőcsoportok, hanem a polgármester tesz javaslatot, az önkormányzati törvény pedig nem is ismeri a frakció fogalmát.
Kovács Lajos bizottsági elnök beszámolt róla, hogy elbírálták a Főnix és az energiatakarékos pályázatokat, és arra kérte a műszaki irodát, hogy gyorsítsák meg a kiértesítéseket és a szerződéskötést a nyertesekkel. Elmondta, hogy ezernél több lakást érintenek a városban folyó egyharmados felújítások is.

Elfogadta a képviselő-testület a Nevelési Tanácsadó beszámolóját az Ercsiben végzett iskolaérettségi vizsgálatokról, amelyeket a két település közötti együttműködési megállapodás alapján Ercsi térít meg. Idén tavasszal huszonkét ercsi óvodás vizsgálatát végezték el a battai szakemberek.

Határoztak a város informatikai stratégiájáról, ami ahhoz is szükséges, hogy Európai Uniós pályázatokon vehessen részt az önkormányzat. A szakmai javaslatok elkészítésére pályázatot írtak ki. A nyertes cég az európai uniós trendekkel, jogszabályi környezettel és a kormányzati elképzelésekkel összhangban készítette el a stratégia első részét, amelynek folytatása októberben kerül a képviselők elé.

Üzleti érdek miatt zárt ajtók mögött döntöttek a Hotel Training megvásárlásáról. A hatvankét szobát és három, egyenként kétszobás apartmant, valamint éttermet, wellness részleget és kávézót is magába foglaló, százharminchét férőhelyes szálloda üzemeltetése a Batta Invest Kft. feladata lesz.

Nyári egyetem

Jövőre nyári egyetem és workshop indul városunkban az ökológia, a regionalitás és a vidékfejlesztés témakörében, miután a képviselő-testület elfogadta Vezér Mihály polgármester erről szóló javaslatát. A programot a MOL Nyrt., Kuhl Tibor, a Dunamenti Erőmű zrt. igazgatója, a Szent István Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia is támogatja. A tervek szerint az előadásokat nemzetközileg elismert kutatók, szakemberek tartják. Egy részüket a Szent István Egyetem, illetve a Magyar Tudományos Akadémia, más részüket az ipari szféra, vagyis a nagyvállalatok vezetői közvetítenék. A cél az, hogy a tudományos programsorozat olyan magas színvonalon valósuljon meg, amely hosszabb távon önfenntartóvá teheti.
Szintén zárt ülésen döntöttek a képviselők arról, hogy az önkormányzat szerezzen száz százalékos tulajdonrészt a Rádió Juniort üzemeltető kft-ben. Az új, százhalombattai központú rádió a tervek szerint nemcsak helyben, hanem a kistérségben is jelentős szerepet töltene be, annál is inkább, mivel adáskörzete lefedi a teljes területet. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a szükséges tárgyalások lebonyolítására és a szerződés aláírására.
Bemérik a gyorshajtókat

Sebességmérő készülék működtetéséhez alkalmas dobozokat helyeznek ki Százhalombatta hat pontján, s ehhez két olyan mobil mérőt is vásárol a város, amelyek üzemeltetését a rendőrség fogja végezni. A Csenterics úton, a Fogoly és a Vörösmarty utcában, valamint az Erkel körúton egy-egy, a Damjanich utcában pedig két ilyen sebességmérő dobozt szerelnek fel. A mobilmérők rendszámfelismerő egységgel is rendelkeznek. A nyolc szerkezet összesen 27 millió forintba kerül.

Jóváhagyta a képviselő-testület a városi uszoda megépítésére vonatkozó szerződéses konstrukciót, és felhatalmazta a polgármestert annak aláírására. Egyelőre nem sikerült megállapodni a Csónakház és a hozzá tartozó területek megvételéről. A téma ősszel ismét a testület elé kerül.

Új háziorvosi körzet

Az eddigi hét helyett nyolc háziorvos működhet a jövőben Százhalombattán, miután a képviselő-testület jóváhagyta dr. Bencze Rita ez irányú kérését. A doktornő eddig a sürgősségi ügyeleten dolgozott, mint mondta, biztosítottnak látja a körzet fenntartásához minimálisan szükséges ezerötszáz tajkártya egy év alatti összegyűjtését. Százhalombattán él, és hosszú távon szeretné ellátni körzetét. Az új háziorvosi körzet pontos meghatározásáról, a rendelő kialakításáról és a doktornővel kötendő megállapodásról októberi ülésén dönt a képviselő-testület.
Százmilliós pályázat a helyi vállalkozóknak

Az eredeti költségvetési rendeletben szereplő 30 millió helyett 100 millió forintra emelték a Vállalkozásfejlesztési Keretet, amelyből pályázat útján kaphatnak támogatást a helyi vállalkozások. A részletes pályázati kiírás a Városházi Hírmondó következő, július 11-i számában jelenik meg, de elérhető lesz a város honlapján és a Polgármesteri Hivatalban is.
47,5 millió forintos pályázati önrészt biztosított a képviselő-testület a Magyarok Öröksége Alapítványnak a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncházának megépítéséhez, mivel uniós forrásra pályázik az alapítvány. A közel ezer négyzetméteresre tervezett épületben két nagy próbaterem, jelmeztár, négy öltöző és a szükséges kiszolgáló helyiségek kapnának helyet.

A Szociális és Egészségügyi Minisztérium felére csökkentette a támogató szolgálat állami normatíváját, ezért a feladatot ellátó Sérültekért Alapítvány szerint veszélybe került az ellátás. A gondozottak biztonsága és a magas szintű szakmai munka fenntartása érdekében az önkormányzat 4 millió forint értékben kompenzálja a normatíva-csökkentést.
Helyi építészeti műszaki tervtanács alakul a városban, amelynek az lesz a feladata, hogy véleményezze a hatósági engedélyhez kötött építészeti-műszaki terveket, amennyiben azt a helyi építészeti értékek védelme és a településkép kialakítása érdekében előírja az önkormányzat.

Egymillió forinttal támogatja városunk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát. Az intézmény az ukrán államtól nem kap támogatást a működéséhez, és épülete nagyon rossz állapotban van. A Százhalombattáról kapott összeget felújításra fordítják.
Polgárok Háza az Ifjúság úton

Polgárok Háza névvel alakul újjá az Ifjúság úti szálló épülete. Az Erőműtől közelmúltban átvett épületben méltó elhelyezést kap a Városi Televízió, a Hírtükör szerkesztősége, valamint a majdani városi rádió. Emellett a civil szervezetek is ide költözhetnek a Városháza B épületéből, amelyben a tervek szerint a hivatal bővítését oldják meg. A cél az ügyfelek kulturáltabb fogadása. A Polgárok Háza kialakításával a SZÁKOM Kft-t bízta meg a képviselő-testület, és a szükséges munkálatokra 230 millió forintot biztosított idei költségvetésében.
Nem járult hozzá a testület helytörténészi státusz létesítéséhez a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.

Átfogó terv készül a város köztéri műalkotásokkal való ellátására. A testület megvitatta az oktatási bizottság elnökének javaslatát egy 1956-os emlékmű megvalósítására, és úgy döntött, hogy mindenek előtt meg kell ismerni a főtér beépítési terveit, és az átépítéshez kell majd igazítani a köztéri műalkotásokat. Az 56-os szobor átadására a képviselők szándéka szerint legkésőbb egy éven belül sor kerül.

Új óvoda épülhet Óvárosban. Erre a célra az idei költségvetésben 25 millió forintot biztosítottak, a végleges döntésre előreláthatólag októberben kerül sor.
Kedvezőek a januárban bevezetett pótreggelivel kapcsolatos visszajelzések, ezért a testület a program folytatása mellett döntött.

Míg országszerte pedagógus-elbocsátások zajlanak, Százhalombattán a kötelező óraszámok növekedése ellenére is új státuszok létesülnek. Az intézmények többnyire belső átcsoportosításokkal oldották meg, hogy egyetlen pedagógustól sem kelljen megválni. Szükség volt viszont egy fejlesztő pedagógusra a Kőrösiben, fél könyvtárosi státuszra a SZISZKI-ben és fél-fél informatikus státuszra az 1-esben és a Kőrösiben. Így minden iskolában azonos szolgáltatást kapnak a diákok, fejlesztő pedagógus, könyvtáros és informatikus is segíti az intézmények munkáját. Az új státuszok létesítése idén közel 1,7 millió forintba kerül.
Módosult pénzügyi tervek

A februári 10,944 milliárdos költségvetést mostani ülésén 17, 134 milliárd forintra emelte meg a képviselő-testület. A költségvetésben szerepelnek a jövőre áthúzódó nagyberuházások, így a főtér beépítése és az új uszoda is, amelyek nagyon megnövelik a kiadási oldalt. A közbeszerzési törvény szerint kötelező feltüntetni az összegeket a beruházás kezdetekor, annak ellenére, hogy azok idén valószínűleg nem teljesülnek. A módosított költségvetésben 6,162 milliárd forint a vagyonbevonás mértéke, a működési kiadások 7,2 milliárd, a felhalmozási kiadások pedig 9 milliárd forintot tesznek ki.

A Mészáros Sándor utca a lakók kérésére a Dunapart köz elnevezést kapta. A református templom és a BMK mögötti, a körútig terjedő zöld területet pedig Sárosi Gábor lelkész javaslatára Kálvin parknak hívják a jövőben.
Módosították a testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatát, amely szerint kilenc főre emelkedett az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport, valamint a Vagyongazdálkodási Bizottság létszáma. Módosult a bizottságok nem képviselő tagjainak összetétele is. Az új bizottsági tagok eskütételére a testület következő ülésén kerül sor.

Támogatott közüzemi díjak

A gázárak és ezzel együtt a távfűtési díjak év eleji drasztikus megemelkedése miatt az önkormányzat nem emelte meg a víz- és csatorna, valamint a szemétszállítás hatósági árát, hanem elrendelte a SZÁKOM Kft. hatósági árainak felülvizsgálatát, és az első félévre átvállalta a lakosságtól az áremelés költségét.
A szakértői vizsgálat befejeződött, a testület megállapította, hogy az árak kalkulálása megfelel a törvényi előírásoknak és a realitásnak. Az áremelés szükségességét elismerve, de a lakossági terhek mérséklésének érdekében csak enyhe áremelést hajtott végre. Ennek alapján a lakosság által fizetendő ivóvíz díja 201 forint, a szennyvíz kezelési díja 181 forint, a hulladékszállítási díja pedig 2102 forint lett köbméterenként. A teljes bekerülési költség és a lakossági díjak közti különbözetet továbbra is a város költségvetéséből fedezik. Ennek az összege éves szinten 44 millió forint lesz. Az önkormányzati támogatás az ivóvíz díjánál 6 forint, a szennyvízkezelés díjánál pedig 50 forint köbméterenként.

A képviselő-testület hozzájárult egy 4200, illetve egy 5500 négyzetméteres terület értékesítéséhez a Batta Ipari Parkban. Az egyik beköltöző cég raktározási és gépjármű-javítási tevékenységet szeretne folytatni, a másik pedig nyomdaipari termékek kereskedelmével foglalkozik. A két vállalat előreláthatólag húsz főt foglalkoztat majd.
A tervek szerint legközelebb szeptemberben ül össze a százhalombattai képviselő-testület.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák