A szocialista építés időszakában a két ipari nagyvállalat és a városvezetés ezer szállal kötődött össze. Kommunista szombatokon épült a város, a termelő üzemek pedig segítettek, amiben tudtak. Sport-, kulturális, szabadidős létesítményeket tartottak fenn, támogatták a legkülönfélébb csoportokat, de még iskolákat és óvodákat is működtettek. Aztán jött a rendszerváltás, és mindennek a támogatásnak egy összegben történő „megváltása”: az iparűzési adó. Elkezdődött, és azóta is tart a gazdálkodó társaságok profiltisztítása, a városvezetéssel pedig gyökeresen megváltozott a viszony...

Kuhl Tibor azt mondja: a maga részéről szeretné továbbra is segíteni, támogatni Százhalombattát, azt azonban nem szeretné, ha ez az együttműködés vélelmezett jogokon és félreértett kötelezettségeken alapulna. Ahogy ő fogalmaz: senkinek sincs szüksége arra, hogy „védőpénzt” vagy „hallgatópénzt” fizessen, mert nincs semmi elhallgatnivaló, és „védősávra” sincs szükség. Mindenféle támogatás a kölcsönös együttműködésből kiindulva csak önkéntes lehet, és kényszerről, kötelezettségről szó sem lehet. Hogy maga az együttműködés milyen prioritásokra épüljön, azt a város vezetésének kell megfogalmaznia, az erőmű vezetője ebből a szempontból elsődleges partnerének a polgármestert tekinti.

- Mit tartalmaz a megállapodás-csomag? Az erőmű átadja az önkormányzatnak az egykori Ifjúság úti munkásszálló épületét, amely nagy értékű ingatlan, és bízunk benne, hogy jól fogja hasznosítani a város. Meghosszabbítottuk továbbá azoknak az épületeknek a bérletét, amelyekben átmeneti szállót működtet az önkormányzat. A város ennek fejében sebességcsökkentő és forgalomcsillapító eszközök kihelyezésével átépítteti a Csenterics utat, és megegyezést talál azokkal az ingatlantulajdonosokkal, akik az erőmű körül korábban kijelölt védősávon belül építkeztek, vagy építkezni akarnak, és akik a közelmúltban az erőművel szemben kártérítési igénnyel léptek fel.

Ez az egyezség akkor is nagy eredmény, ha az erőműnek anyagiakba átszámítva esetleg többe kerül. Először is mindenki jól jár vele. Végre biztonságosabbá válik a közlekedés a Csenterics úton, amelyen legutóbb három hete szenvedett balesetet egy munkatársunk egy gyorshajtó miatt. Hozzáteszem: a száguldozók nemcsak az itt dolgozókat veszélyeztetik, hanem mindenkit, aki a Csentericsen közlekedik.

Végeláthatatlan pereskedést úszunk meg azzal, hogy az önkormányzat átvállalja a védősávon belül építkezőkkel a megállapodást. Ellenkező esetben ugyanis az történhetett volna, hogy esetleges pervesztésünk esetén az erőmű azonnal viszontkeresetet nyújtott volna be az önkormányzat ellen, hiszen az önkormányzat engedélyezte az építkezéseket a már meglévő üzem közvetlen szomszédságában.

A megállapodásban mindenki azt adja a másik félnek, amit a leginkább nélkülözni tud, és mindenki azt teszi, amihez ért. Egyébként mindig jobban szerettem, ha az győzedelmeskedik, aki akar valamit, és nem az, aki csupán ellenezni tud. Jelen esetben az együttműködő jó szándék kerekedik felül a szembehelyezkedésen.

- Ha jól tudom, az önkormányzat az átmeneti szálló tulajdonjogát is meg szeretné szerezni. - Igen, de ez sajnos nem fog menni. Nem kívánunk eladni az erőmű egybefüggő területéből, inkább arra törekszünk, hogy megvásároljuk a környező telkeket is. Elég, ha a már említett urbáriumi háztulajdonosokra utalok, akik úgy építkeztek, hogy tudták: ipari védősávon belül teszik. Nem szeretjük a követelőző szomszédokat. Egyébként nagyon sajnálom, hogy az egykori pedagógusszálló épületét is úgy adta el a város, hogy előtte nem folytatott velünk érdemi tárgyalásokat. Most – ha jól tudom – vitatható, tehát vitatandó irodaház épül ott, körülbelül száz méterre a hidrogénüzemtől. Jelzem: a hidrogénüzem harminc éve áll ott.

- Nemrégen szenvedélyes hangú olvasói levelet kaptunk az erőmű kajak-kenu szakosztályának megszüntetése ügyében. Nemzedékek nőttek fel az egykori DESE védőszárnyai alatt, de a melegvizű csatorna még az utóbbi években is sok gyereknek jelentette a világ közepét… - Öt évvel ezelőtt hoztuk meg a döntést, hogy minden olyan tevékenységünket megszüntetjük, amely nem tartozik társaságunk profiljához. Ennek a folyamatnak a részeként több évvel ezelőtt megszűnt az Ön által említett DESE, és így kerül sor hamarosan a balatonkenesei üdülőnk eladására is. Igen, egy korszak zárult le a rendszerváltással, de ezek a döntések nem azért születtek, mert kevesebbet akarunk nyújtani a munkavállalóinknak, hanem azért, mert így nem végzünk olyan feladatokat, amelyekhez igazából nem értünk, amelyek felesleges bürokráciával és kiadásokkal járnak, és amelyekre ma már csak elvétve van igény. Ha az erőműves munkavállaló úszni, síelni, vagy vitorlázni akar, akkor tevékenységéhez anyagilag is hozzájárulunk, de ehhez nem kell uszodát, sípályát vagy vitorlás szakosztályt üzemeltetnünk. A munkaadói támogatásunk alapelve egyébként az – és ez a kafetéria rendszerünkben van lefektetve –, hogy semmilyen támogatás igénybevétele nem történhet önrészesedés nélkül. Ami ugyanis ingyen van, annak nincs értéke, és elherdálásra kerül. Munkaadói támogatásban értelemszerűen csak aktív munkavállalóink részesülhetnek, persze családtagjaik számára is igénybe vehetik.

A több évvel ezelőtt meghozott társasági döntés dacára az említett kajak-kenu szakosztály – az erőmű nevét használva és továbbra is a cég finanszírozásában, de az erőműtől függetlenül – tovább működött, annak ellenére, hogy a biztonságtechnikai auditálás is felhívta a figyelmet a kockázatokra, ráadásul a veszélyes üzemi területen olykor gyorsforgalmi közlekedés folyt edzések ürügyén.

Szigorú előírásainknak megfelelően nemrég megvontuk az idegen autók behajtási engedélyét. Nem sokkal ez után fenyegető levelet kaptam egy a gyorshajtásban is érintett, magát jogban is jártasnak nevező kajakostól, hogy vizesen sétálnak ki a gyerekek az üzem területéről, és ha megbetegednek, azért én leszek személy szerint felelősségre vonható. Nos, azt hiszem, tiszta viszonyokat kell teremteni itt is. A csónakház, a hajók megmaradnak, működik az erőműves, zártkörű G3 Duna Klub az erőművesek és családjaik legnagyobb örömére, de bizonyos feltételekkel a Dunamenti szélesebb baráti köre is bejárhat. A dunamentisek biztonságtechnikai kiképzése magas szintű, az ő felelősségük mind az erőművel szemben, mind pedig természetesen a saját gyerekeik és meghívottaik tekintetében nyilvánvaló és számon is kérhető. Munkavállalóink örülnek a bővülő lehetőségeknek, és eszükbe sem jut ennek kapcsán követelőzni, reklamálni, sőt fenyegetőzni. Egyébként úgy tudom, van már a városban egy jól működő kajak-kenu szakosztály: miért kellene kettőt fenntartani?

- A beszélgetés elején azt mondta: szeretné támogatni ezt a várost, de nem „tartozik és követel” alapon. Hogyan képzeli az ideális együttműködést? - Sajnos, egy olyan világban élünk, ahol a politikai ellenfelek már minden létező és vélt sérelmet, bűnt, hibát egymás fejéhez vágtak. Arra, hogy korruptak vagytok, az a válasz, hogy igen, de ti is. Régebben a becsületsértésért párbajoztak, ma már nincs súlyuk a szavaknak, a tettekkel meg ki foglalkozik? A médiát is csak a botrányok érdeklik. A városunk vezetéséről viszont azt gondolom, hogy felismerte: egymásra vagyunk utalva, és nem élhetünk egymás gyengítéséből. Ez a városvezetés együttműködésre törekszik, és ez már önmagában sem kevés. Nekem elég ahhoz, hogy az együttműködésre kész legyek ebben a mostani, viharvert magyar valóságban. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Fizetjük az iparűzési adót, amíg fenntartható a gazdaságos működésünk. Ezért aztán minden becsületes lépést meg is teszünk annak érdekében, hogy ne tönkretegyük, hanem fejlesszük ezt az ipari, munkaadói, gazdálkodási környezetet, amiben működünk. Ha közben akad néhány gond, amit az erőmű és a város közös erővel megoldanak, ahogy ez most is történt, akkor én már elégedett vagyok.