Újpesten született és nőtt fel. Már gyermekkorában vonzotta az élővilág, a növények és az állatok, annak ellenére, hogy otthoni környezetében legfeljebb egy-egy, a vidéki rokonoktól kapott baromfi fordult elő.
- Már nagyon fiatalon rovarokat és növényeket kezdtem gyűjteni – meséli. – Sokáig nem döntöttem el, mi szeretnék lenni, csak azt tudtam, hogy olyan pálya érdekel, amelynek köze van az élővilághoz. Játszottam a gondolattal, hogy agronómus leszek, esetleg állatorvos, végül mégis tanár lettem.
- Kinek vagy minek a hatására döntött így?
- Mondhatnám azt, hogy a családi példa miatt, de azt hiszem, ez nem lenne igaz. Tény, hogy a felmenőim között sokan tevékenykedtek ezen a pályán, édesanyám is pedagógus volt, de én konkrétan azért választottam a tanári szakot, mert az ELTE biológus szakán olyan tantárgyból is kellett volna felvételiznem, amelyet nem szerettem.

- A diploma megszerzése után azonnal Érdre került?
- Kicsit bonyolultabb volt ennél a történet. Negyedéves voltam, amikor abban a középiskolában, ahol édesanyám tanított, egy tanárnő betegsége miatt helyettest kerestek. Elvállaltam, és az egyetem mellett biológiát tanítottam. Amikor ötödéves lettem, Érden volt szükség helyettesre, a következő évben pedig végleg idejöttem, természetesen a feleségemmel együtt, mert ő is biológia-kémia szakos tanár, akárcsak én. Azóta mindketten a Vörösmartyban tanítunk, immár harmincnyolc éve.

- A stafétabotot sikerült átadniuk, hiszen a lányuk is pedagógus…
- A kisebbik lányunk kémia-francia-portugál szakos, itt tanít ő is a Vörösmartyban. Nagyobbik lányunk terepbotanikus. Nehéz, de nagyon szép hivatást választott, több nemzeti parkban dolgozott már, jelenleg pedig a „Matrica” Múzeum munkájában vesz részt.

- Közel négy évtizedet töltött el ezen a pályán. Készített már mérleget?
- Úgy érzem, amit el lehetett érni, elértem. 1978-ban megszereztem a doktori fokozatot, és a tanítás mellett írásos munkáim is vannak. Harminckét könyv jelent meg, többségüknek szerzője, némelyiknek társszerzője vagyok. A zöme tankönyv, de egyéb ismeretterjesztő kiadványok is vannak közöttük. Igyekszem olyan könyveket írni a középiskolások számára, amelyek segítik őket a tanulásban, illetve a felvételire való felkészülésben. Nagyon örülök annak, hogy a tanítványaim eredményesen szerepelnek a tanulmányi versenyeken. A legrangosabb az országos tanulmányi verseny, összesen hétezren indulnak, és szinte minden évben van olyan tanítványom, aki bekerül az első húsz közé. Az idén annyira sikeresek voltak a gyerekek, hogy egy osztályból hárman jutottak be az országos döntőbe, és elhozták az első, a harmadik és a negyedik helyet.

- Eléggé gyakran látni önt a televízióban, tudományos ismeretterjesztő műsorok kulcsszereplőjeként. Szereti ezt a fajta munkát?
- Igen, nagyon szeretem, főleg azért, mert több korosztályt tudok megszólítani. Elsősorban a gyerekek és az ötvenen felüliek nézik ezeket a műsorokat, és nagy a nézettsége, ami azt jelenti, hogy sikerül felkelteni az érdeklődésüket. Ennek a tévés szereplésnek köszönhetően többen azt hitték, hogy orvos vagyok, és kaptam olyan leveleket, amelyekben a rendelési időm iránt érdeklődnek.

- Milyen a tanítványaival a kapcsolata?
- Elsősorban olyan gyerekeket tanítok, akiket érdekel a biológia, ezért könnyű a dolgom. Hatszor voltam osztályfőnök, és mind a hat osztályommal minden évben találkozót tartunk. Az 1984-ben végzett osztályommal egyszer három napos találkozót szerveztünk, elmentünk a Zemplénbe, és ott töltöttük az időt. Nagyon érdekes volt látni, hogy a középkorúvá lett, családos emberek visszafiatalodtak, ugyanolyanokká váltak, amilyenek középiskolás korukban voltak, és remekül éreztük magunkat.

- A tanítványait is elviszi táborozni?
- Harmincnyolcadik éve szervezek minden nyáron biológia tábort. Minden évben tizennyolcan jöhetnek, csak azok, akik kiérdemelték, mert ez a tábor jutalom az éves munkáért. Fokozottan védett területen, erdő mélyén töltjük el az időt, ismerkednek a gyerekek a természettel, fotóznak, és kirándulásokon fedezik fel azt a gyönyörű vidéket. Sok a kaland minden alkalommal. Egyszer például időben feladtuk a vasúton az összes csomagunkat, hogy mire odaérünk, megérkezzen. Leszálltunk a vonatról, és kiderült, hogy a csomagoknak se híre, se hamva. Nem tudtam, mit csináljak, aztán eszembe jutott egy volt tanítványom, aki a vasútnál dolgozott. Felhívtam, ő pedig megígérte, hogy segít. Nemsokára kaptam egy üzenetet, hogy éjjel fél egykor érkeznek a csomagok. Ki is mentünk a vasútállomásra, a forgalmista azt mondta, hogy nem jön már semmiféle vonat. Illetve – tette hozzá – jelezték, hogy éjjel fél egy körül halad át az állomáson a kormányvonat. Mint kiderült, a kormányvonattal küldték utánunk az eltévedt csomagokat. Néha nagyon jó, hogy mindenhol vannak tanítványaim.

- Mi a titka a pedagógiai sikereinek?
- Komolyan veszem a munkámat, és nagyon szeretem azt, amit tanítok. Ha új osztállyal találkozom, mindig azzal kezdem, hogy elmondom nekik: nem az a dolgom, hogy megtanítsam őket, hanem hogy megteremtsem a tanulás feltételeit. Általában megértik, ritkán kell őket erre emlékeztetni.

- Egy javaslatot várunk öntől. Kit mutasson be legközelebb a Hírtükör?
- Engem egy volt tanítványom ajánlott, én pedig egy volt tanítványomat ajánlom. Dr. Radeczky Évát bizonyára sokan ismerik Százhalombattán, de azt hiszem, nem eléggé. Róla szóljon legközelebb a Premier plán.