Vajda Zoli - Aki csak a suliban tanul

  • img

Vajda Zoltán, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium 8. b osztályos diákja igazi csodabogár. Kilenc éve oszlopos tagja a Forrás Néptáncegyüttesnek, harmonikázik, zenét szerez, mellesleg pedig harmadik óta kitűnő tanuló.

Volt egy darabja, amit hetedikben az osztályának komponált, azokra a hangszerekre, amiken az osztálytársai játszanak. Elő is adták. A lányok énekeltek, aki pedig tudott, zenélt.
Nem tartja magát szorgalmas diáknak. Figyel az órákon és megírja a házi feladatot. Különben hogyan lenne ideje táncpróbákra és zeneiskolába, emellett pedig fellépésekre járni?

- Miért választottad a harmonikát?
- Nagymamám vett egyszer egy nagyon pici harmonikát, anyukám meg megkérdezte, akarok-e igazán játszani. Akartam, de Battán nincs ilyen tanszak, úgy hogy az érdi Lukin László Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe járok öt éve. Azóta többször cseréltük már a hangszeremet is. Tavaly különdíjat kaptam a második országos harmonikaversenyen, többször szerepeltem regionális versenyeken és rendszeresen fellépek érdi rendezvényeken az ottani fúvószenekarral.

- Van zenész példaképed?
- Igazán nincs, de nagyon felnézek a tanáromra, Szokolai Zoltánra, mert számos növendéke országos első helyeket ér el, sőt korcsoportjukban nemzetközi versenyeken is első-második-harmadik helyen szerepelnek.

- Te is ilyen sikeres vagy a versenyeken?
- Én még nem zenélek olyan magas szinten, de az iskolában többféle tanulmányi versenyen is indultam már. Az Öveges József fizikaversenyen bejutottam a megyei fordulóba, persze számomra a zene az első.

- A hivatásodul is ezt választottad?
- Fogalmam sincs még, hogy mi leszek. Nem szeretem a matekot és a fizikát, igaz, az osztálytársaim szerint „mindenes vagyok”, éppen fizikából sikerült a megyei versenyre jutnom. Jövőre fejezem be az alapfokú művészeti képzést. A barátomat felvették a zeneművészeti szakközépiskolába, de én nem játszom olyan jól, mint ő. Lehet, hogy megtanulok klarinétozni, mert nagyon érdekel, és biztos, hogy a zene mindig a szívem csücske marad. A tantárgyak közül leginkább a magyart és a történelmet kedvelem, az érdi gimnázium angol tagozatán tanulok tovább.

- A szüleid is humán érdeklődésű emberek?
- Egyáltalán nem, mindketten elektromos mérnökök. Kijevben ismerkedtek össze az egyetemen. Anyukám onnan költözött ide, Magyarországra. Otthon oroszul beszélünk.

- Mondd el, hogyan osztod be az idődet, hogy ennyi mindenre jut?
- Hétfőn délután néptáncpróbám van, kedden este harmonikaórám. Apukám szokott átvinni Érdre, mivel nehéz a hangszerem. A szerda délután szabad. Csütörtökön dupla szolfézsórám van Érden, pénteken pedig harmonikaóra, utána pedig néptánc. Szombaton vannak a zenekari próbák, igaz, ezeken csak fellépések előtt veszek részt. Vasárnap pihenek. Általában a barátaimmal focizom a dühöngőben. Jó, hogy itt a nyári szünet, elfáradtam így év végére.

- És mit csinálsz a nyáron?
- Egy éve nem láttam a nagymamámékat, alig várom, hogy utazzunk Ukrajnába, azután pedig a Summerfest szervezésében segédkezem. Plakátokat ragasztunk, kísérjük a vendégtáncosokat, és természetesen fellépek az Ifjúforrással.

- Mesélj egy kicsit Ukrajnáról!
- Vonattal megyünk, másfél napig tart az út, aztán három-három és fél hétig maradunk. Mamáék egy megyeszékhelyen, Cserkassziban laknak, a Dnyepertől kétszáz méterre. Minden nap fürdünk, végiglátogatjuk a rokonokat, és minden évben elmegyünk Kijevbe is. Biztosan érdekes lesz, mert ott most sok a változás. Lehet, hogy Odesszába, a Fekete-tengerhez is eljutunk, ott lakik anyu barátnője.

- Mit jelent számodra, hogy egyszerre vagy ukrán és magyar?
- Felkapom a fejem, ha Ukrajnáról hallok, az ottani kultúra, a zene, minden érdekel. Annak idején az egyetemen oroszul kellett beszélniük a szüleimnek, így otthon is ezt a nyelvet használjuk. De én szeretném megtanulni az anyukám valódi anyanyelvét, az ukránt.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák