Cora Falujáték 2007

A törökbálinti Cora áruház idén is megrendezi a Cora Falujáték 2007. rendezvénysorozatot, melyen 16 település játékos vetélkedőjét izgulhatják végig a látogatók.

A résztvevő csapatok: Diósdi Diótörők, Budakeszi Sárkánykardosok, Budakeszi Hercegek, Tordasi Hangyák, Érdi Tigrisek, Seinchin Szigetmiklós, Herczeghalmi Kóborlók, Pátyi Csodabogarak, Törökbálinti Shaolinok, Törökbálinti Zimi-zümik, Biatorbágyi Nyeglék, Nagykovácsi Kovácsok, Sóskúti Lovasok, Martonvásári Művészek, Budörs Ifik.

A döntőbe jutott nyolc csapat mellett egy igazi sztárcsapat, a Back II Black is részt vesz a kalandos megmérettetésen. A győztesek felajánlásával alapítványok kapják meg a három millió forint értékű nyereményt. A nap végén a Back II Black egy fergeteges koncert keretében zárja a Cora Falujáték 2007. rendezvényt.

A Cora Falujáték 2007. rendezvénysorozat szórakozást nyújt az egész család számára, hiszen számos izgalmas program várja az érdeklődőket.
A gyerekeket bohócok, gólyalábasok, kézműves sátor és légvárak várják, míg a fiataloknak koncertek nyújtanak szórakozást.
Fellép többek között: Szandi, Póka Angéla, Crystall, Gáspár Laci, United, Auth Csilla, Animal Cannibals és a Back II Black.

A szülők egészségszigeten mérhetik fel fittségüket.

A Cora Falujáték 2007. két műsorvezetője Bella Levente és Szántó Dávid szeretettel várja a rendezvényre látogatókat június 17-én, 24-én és július 1-jén mind a három vasárnap 10 órától 18 óráig a Cora Törökbálint parkolójába.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák