Premier plán – dr. Somfai István
„Nemcsak magunknak születtünk”

  • img

Diákként három sportágban volt igazolt versenyző. 1962-ben barátaival elsőként alapítottak Tárnokon beat-zenekart, amellyel gyakran léptek fel a környező településeken. Édesapja orvosként dolgozott, és szerette volna, ha három gyermeke közül valamelyik ezt a hivatást választja, de végül egyikük sem döntött a gyógyítás mellett. Somfai István tanár lett, a legkiválóbb pedagógusok egyike.

Egerben született, édesapja bányaorvosként dolgozott Egercsehiben, emellett hozzá tartozott a környék tizenegy települése is. 1952-ben miniszteri biztossá nevezték ki, de nemsokára körzetbe kérte magát. Két lehetőséget ajánlottak: Zamárdit és Tárnokot, ő pedig Tárnokot választotta.
- Jól döntött édesapám – mondja dr. Somfai István. – A Balatonnál csak nyáron volt élet, Tárnok mellett szólt a főváros közelsége is, ami fontos szempont volt az iskoláztatásunk miatt. Szolgálati lakásban laktunk, a szobánkat csak egy fal választotta el a rendelőtől, gyakran hallatszott át a sírás, a panaszkodás, talán ez is közrejátszott abban, hogy nem akartam orvosnak tanulni.

- Hogyan fogadták a szülei a döntését?
- Nem volt ebből semmiféle súrlódás, tudomásul vették, illetve édesanyám örült a választásomnak, mert ő mindig pedagógus szeretett volna lenni. Az utam persze egyáltalán nem volt könnyű, mert érettségi után nem vettek fel az ELTE-re, annak ellenére, hogy kilencven százalékos teljesítményt nyújtottam, a hatvanas években ugyanis az értelmiségi szülők gyermekei hátrányból indultak a felsőoktatási felvételiken. Végül, fellebbezés után a Pécsi Tanárképző Főiskolára vettek fel, levelező tagozatra. Mellette képesítés nélkül kezdtem tanítani. Tizenkilenc évesen, 1964. szeptember 30-án tartottam az első órámat Érd-ófaluban, a hatodik a osztályban.

- Összeszámolta már, hány diák került ki a keze alól?
- Négyezer hétszáz tanítványom volt, csak azokat számolva, akiket ténylegesen tanítottam. Meg szoktak hívni az osztálytalálkozókra, és ha csak tehetem, elmegyek, mert érdekel, hogyan alakult a sorsuk, nincs-e valamelyiküknek szüksége segítségre. Számon tartom őket, az általános iskolai diákjaimnak még a becenevükre is emlékszem.

- Elsősorban oroszt oktatott. Hogyan tudta megszerettetni a gyerekekkel a nyelvet?
- Le kellett vakarni róla a politikai mázt, megértetni a diákokkal, hogy egy gyönyörű nyelvvel és egy gazdag irodalommal ismerkedhetnek meg. Minden tanév kezdetén az első hónapokat azzal töltöm, hogy a legjobb oldalamat mutassam meg a gyerekeknek, meg kell kedveltetnem magam, mert ha engem szeretnek, akkor a tantárgyamat is szeretni fogják. Nálam az első osztályzat mindig ötös, addig nem adok jegyet, amíg a diák érdemessé nem válik egy ötösre. Soha nem íratok váratlanul dolgozatot, mindig tudják előre, mikor és milyen anyagrészből lesz számonkérés, és közösen készülünk rá.

- A rendszerváltás után az orosz nyelv háttérbe szorult. Ön hogyan élte meg a változást?
- Nyelvszakos tanár vagyok, az orosz és a magyar mellett latint is tanítok, a Vörösmarty gimnázium kisgimnáziumában két évig kötelezően tanulják ezt a nyelvet a diákok, utána pedig fakultatívan. A gyerekek többsége kapcsolatba kerül a latinnal, amely nemcsak nyelv, hanem a római kultúra közvetítője is. Emellett ma is vannak tanítványaim, akik az orosz nyelvet választották. Büszke vagyok rá, hogy mintegy ötven volt tanítványom orosz nyelvszakos tanár lett, és latin szakon is vannak diákjaim.

- Nem bánta meg, hogy ezt a hivatást választotta?
- Ezen a pályán mindent kipróbálhattam. Tanítottam általános iskolában, 1970-től pedig a Vörösmarty gimnáziumban dolgozom. Közben elvégeztem a szegedi egyetemen az orosz szakot, 1993 óta pedig a latint is taníthatom. Kilenc évig középiskolai orosz szakfelügyelő voltam Pest megyében, tizenkét nyáron át vezettem Oroszországban a magyar tanulmányi verseny száz legjobb résztvevője számára szervezett nyelvi tábort, miniszteri biztosként előkészíthettem a két tannyelvű gimnáziumok beindítását, előadóként vehettem részt 1979 óta az orosztanárok világkongresszusain, egy barátommal írtunk egy orosz nyelvi tankönyvet, amelyet Ausztriában és Szlovákiában is használtak a nyelvtanárok. 1992-től én viszem a magyar diákolimpiai csapatot Moszkvába, és kétszer érettségi elnök is lehettem ugyancsak Moszkvában, a magyar követség mellett működő honismereti iskola záróvizsgáján. Közel negyven alkalommal kértek fel érettségi elnöknek itthon is, ebben az évben Százhalombattára megyek, az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba.

- Az érdi gimnázium igazgatója is volt egy időben. Miért távozott a székből?
- Dizseri Sándor nyugdíjba vonult, és engem jelölt utódjául. Elvállaltam, de nem szívesen. Később még kevésbé okozott örömet ez a munka, mert tanítani szerettem volna, nem pedig kimutatásokkal, betört ablakokkal foglalkozni. Kértem, hogy mentsenek fel, így háromévi igazgatóság után visszatérhettem a tanításhoz. Soha nem vonzott a rang és a pénz. A gazdagságomat a rám köszönő és rám mosolygó emberek számában mérem, és mert sokakat szeretek és engem is sokan szeretnek, gazdagnak érzem magam.

- Közéleti szerepre nem vágyott?
- Véleményem szerint a pedagógust a hivatása közéleti emberré teszi. A rendszerváltás után négy párt keresett meg, hogy vállaljam az országgyűlési képviselőjelöltséget, mert biztos befutónak tartottak, én azonban nem tudtam felvállalni. A politikától és a vallástól távol tartom magam, mert korlátoznak, szűkítenek. A tudás, a műveltség a fontos. Cicero mondta, hogy „Nincs annál édesebb dolog, mint sok mindent tudni”, a másik kedvenc idézetem egy ókori bölcsesség: „Nemcsak magunknak születtünk.” Ezek szerint igyekeztem, igyekszem élni.

- Előbb-utóbb nyugdíjba vonul. Készül rá?
- Szeretnék még két-három évig tanítani, utána visszavonulok. Az érdi Poly Art Alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok, ezt továbbra is szívesen csinálom. Több időt tölthetek majd a családommal, feleségem szintén magyar-orosz szakos tanár, a fiam pedig a nemzetközi kapcsolatok főiskolájára jár, emellett híres ír sztepp-táncos. Sok könyvet tettem félre, hogy majd elolvasom, ha lesz időm, de arra gondolok, kinek fogom elmesélni, kinek fogom továbbadni az élményeket, ha már nem tanítok? Attól nem félek, hogy nem találom majd fel magam. Hálás vagyok a szüleimnek és a tanáraimnak, amiért megtanítottak nem unatkozni, ennek köszönhetően mindenben találok érdekességet.

- Javaslatot várunk öntől, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Dr. Horváthné dr. Hidegh Anikóra gondoltam. Tanítványaim egyike, aki régen Százhalombattán lakott, de Érden tanult, most pedig Érden lakik, de a munkája Százhalombattához köti. Őt mutassa be legközelebb a Hírtükör!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák