Édesapja budapesti, édesanyja galántai, ő pedig már született százhalombattai. A lakótelepen nőtt fel, később költöztek a dunafüredi családi házba.
- Nem éreztem rosszul magam a lakótelepen – mondja -, ott is működik valamiféle közösségi légkör, természetesen más, mint itt, Dunafüreden. Nagyon szeretem a kertünket, jó érzés kiülni a fák alá, gondolkodni, alkotni.

- Hogyan lesz valakiből költő?
- Amint megtanultam írni, már verseket és meséket írtam, persze sokat olvastam is mellette. Ez nagyon sok gyerekkel megtörténik, de legtöbben idővel abbahagyják. Hét éves voltam, amikor az első versemet megírtam, és azóta folyamatosan írok. Azt hiszem, a tehetség nem elég hozzá, nagyon fontos a biztatás, a környezet támogatása. Ebben óriási szerencsém volt, mert édesanyám mindig erősen hitt a tehetségemben, emellett az iskolában is olyan tanárom volt Donászy Judit személyében, aki engedett kibontakozni, nagyra értékelte a tanítványai önálló gondolatait. Sokat pályáztam, változó sikerrel, mert előfordult, hogy első lettem, de az is, hogy egyáltalán nem értékelték a munkámat. Tizenhárom évesen megnyertem egy diák-versíró pályázatot, ez sokat jelentett számomra, erőt adott a folytatáshoz. Tizenhét évesen elküldtem a verseimet Csoóri Sándornak, akivel levelezni kezdtünk, sok hasznos tanácsot kaptam tőle. A levélváltások után többször találkoztunk is, atyai barátra találtam benne.

- Költő létére mégsem verseskötettel jelentkezett először. Miért?
- Nemcsak verseket írok, hanem prózát is. A Magyar poharak esszékötet, 2003-ban jelent meg, Csoóri Sándor írta hozzá az utószót és ő mutatta be a könyvhéten. Tavaly egy verseskötetem is megjelent, Fán függ a világ címmel, most pedig ismét egy esszékötet jön ki a könyvhétre, „A megíratlan és a megírt idők.”

- Csak kötetekben adja közre a munkáit, vagy másutt is?
- Folyóiratokban is publikálok, egyre könnyebb a dolgom, mert már ismerik a nevemet. Jelentek meg verseim, illetve írásaim a Hitelben, a Poliszban, az Ezredvégben, az Új Horizont, illetve az Irodalomismeret című folyóiratokban.

- Egyre gyakrabban vesz részt a helyi kulturális rendezvényeken. Ezt kötelességének érzi, vagy szereti ezeket a programokat?
- Szívesen megyek, ha hívnak, részben azért is, mert meggyőződésem, hogy az irodalmárnak küldetése van. Az a dolga, hogy figyeljen az emberekre, az életükre, és róluk, nekik írjon. Korunk embere rendkívül manipulálható, és ez egyfajta ördögi kör: minél műveletlenebb valaki, annál befolyásolhatóbb, és minél inkább manipulálják, annál műveletlenebbé válik. Fel kell lépni a kulturálatlansággal szemben.

- Jelenleg tanul. Irodalmat?
- Természetesen igen. A pályaválasztásom determinálva volt, a reál tantárgyak nem tartoztak az erősségeim közé, az irodalmat viszont mindennél jobban szerettem. Az ELTE Bölcsászettudományi Karán tanulok, a jövő tanévben végzek.

- Mihez kezd utána? Mivel keresi a kenyerét egy bölcsész?
- Taníthatok középiskolában irodalmat, vagy szerkesztői munkát vállalhatok. Voltak, akik sajnálkoztak, mi lesz velem, de nem értem az aggodalmukat. Ha valaki költő a huszonegyedik században, az nem jelenti, hogy tüdőbajban hal meg, vagy csatában hősi halált. Azt kérdezték, miért nem mentem inkább informatikusnak, de hát nem lehet mindenki informatikus.

- Nagyon szép albumot kapott a volt iskolájától. Tizenkét verse szerepel benne, és mindegyik mellett egy-egy illusztráció, amit az iskola mostani tanulói készítettek. Milyen érzés volt találkozni velük, hallani tőlük a saját verseit?
- Nagyszerű volt, és minden elismerésem a szervezőké, remekül felépítették a programot. Az első verset első osztályos, a másodikat másodikos mondta el, és így tovább, egészen a tizenkettedik évfolyamig. A legjobb az volt benne, hogy nemcsak én éreztem nagyon jól magam ezen a szerzői esten, hanem mások is.

- A Battai Verselők Körével is élő kapcsolatban áll. Fontos az ön számára ez a közösség?
- Megpróbálok segíteni abban, hogy itt, helyben is felkerüljön az irodalom a kulturális palettára, és ennek az egyik módja, hogy együtt legyek azokkal az embereknek, akiknek ez szintén fontos.

- Milyen jövő áll az irodalom előtt?
- Legyünk optimisták, és higgyünk benne, hogy lesz jövője. Hiszek benne, mert látom, hogy sok olyan fiatal van, aki szereti az irodalmat, és ez a vonzalom egész életükben megmarad bennük. Arra kell törekedni, hogy azoknak a figyelmét is felébresszük, akik még nem találták meg az irodalomhoz vezető utat. Az a természetes, ha az emberek táncolnak, énekelnek, és nemcsak pénzt olvasnak. A művészet eredete szerint az ember alapszükséglete, nem élhet nélküle.

- Más művészeti ágakkal milyen a viszonya?
- Mélyen tisztelem a képzőművészetet, szívesen veszek részt kiállítások megnyitóján. A zene is nagyon közel áll hozzám, tíz évig tanultam zongorázni, és megzenésítettem néhány kortárs verset.

- Nem tart attól, hogy már minden verset megírtak?
- Nem hiszem, hogy felül kell múlni a régit, mást kell írni, olyat, ami a mai emberhez szól. Természetesen ma már nem ugyanolyan a vers ereje, mint például Petőfi korában, aki megírta a Nemzeti dalt, és fel tudott lelkesíteni vele egy egész országot. A mi korunkban sokkal nehezebb, de nem lehetetlen.

- Egyre nagyobb szerepet kap életünkben a számítástechnika, az internet, és egyre kevesebbet a papír. Marad a papírnál, vagy megjelenik az interneten is?
- Azt hiszem, a papírra még sokáig szükség lesz, egy könyv hangulata nem hasonlítható a képernyőéhez, de egy ideje gondolkodom rajta, hogy készítek egy honlapot. Nem a könyvek helyett, hanem mellette. Az internet, mint minden technikai előrelépés, lehet hasznos és lehet haszontalan, de ha okosan használjuk, nagy lökést adhat az irodalomnak is.

- Kit javasol, kiről szóljon a következő Premier plán?
- Már említettem középiskolai irodalomtanáromat, Donászy Juditot. Mint pedagógust és mint embert egyaránt nagyra tartom, szeretném, ha őt mutatná be legközelebb a Hírtükör.