Jól döntöttek a sportvezetők, amikor rábízták a csapatot. Az ideiglenes edzői állást rövidesen végleges megbízatás váltotta fel. Az ő neveltje Pásztor István, Balázs Tibor, Nikolicza Renátó és a fiatalabb korosztályhoz tartozó Vitáris Norbert is. Mára valamennyien NB I-es csapatunk játékosai, akikre az egész város is büszke lehet.
Hogy honnan a becenév? „Nem hinném, hogy a híres királyné után neveztek el – mesélte. A kecskeméti csapatban két Erzsébet is volt, és mert én voltam fiatalabb, azt mondták, a kisebb neve legyen Sziszi. Ez a becenév aztán követett Százhalombattán is.”

Négy éve annak, hogy Sziszi végleg befejezte aktív sportoló pályafutását, mert a túlfeszített életmód hátgerincsérvet okozott nála. Mindennek ára van, ő pedig nem mindennapi pályán mozgott. Tizenhét éves volt, amikor a székelyudvarhelyi kézlabda-csapattól átigazolt Kecskemétre, és a középiskola utolsó évfolyamát már ott fejezete be. Érettségi után edzői tanfolyamot végzett, 1992-ben felvételt nyert a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolára, majd óvónői képesítést is nyert. Három év múlva, 1995-ben az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára vezetett az útja. Közben, persze, kézilabdázott és edzősködött. 1998-ban telepedett le végleg városunkban. Félévig a Kipp-Kopp Óvodában dolgozott, 1998 szeptembere óta az Eötvös iskola testnevelő tanára. Közben elvégezte a testnevelő főiskola gyógytestnevelői szakát.

Belenyugodott, hogy sportkarrierje véget ért, és a tanítás mellett bevetette magát az edzői munkába. A VUK SE két utánpótlás fiúcsapatát bízták rá, mindkettőt évről évre benevezik a Budapest Bajnokságra. Az 1994-es korosztály tavaly bajnokságot nyert, és idén is vezetik a tabellát. Az 1995-ösöket szeptembertől versenyeztetik, ők ötödik helyen állnak. A bajnoki mérkőzések mellett fontosnak tartja a megmérettetéseket a kupákon, amikor a növendékek három-négy napon keresztül összezárva élnek. Amellett, hogy erősödik a csapatszellem, sokat fejlődnek a gyerekek, és az edző is több információhoz jut, mint a bajnoki mérkőzéseken. Megmérették már magukat a győri Balázs-kupán, amelyen ötödik helyezést értek el, tavaly Kalocsán pedig a dobogó harmadik fokára léphetett a csapat. Decemberben az angyalföldi nemzetközi Ferenczi-kupán már második helyezést értek el.

„Nehéz megélni – mesélte –, ha valamelyik tornán egy-két gólos vereséget szenved bármelyik csapatom. Ha az ellenfél fölényesen nyer, az ember megemeli előtte a kalapját, de a csekély különbség azt sugallja, hogy jobbak is lehettünk volna. A legnagyobb szívfájdalom mégis az, hogy csak adott korosztályig vezethetem csapataimat, utána át kell adnom azokat a serdülő, illetve az ifjúsági edzőknek. Nehéz megélni, hogy akikkel éveken keresztül együtt dolgoztam, egyik napról a másikra már nem az enyémek. Persze, nyomon követem növendékeim pályafutását, és úgy érzem, sikereik az enyémek is.”

A csapatszellemről elmondta, következetesen érezteti a gyermekekkel, hogy az egyszemélyes hadsereg nem győzhet. Nehezebb egy olyan csapat ellen játszani, amelyben több a jó képességű, összjátékra is képes gyermek. Ezért soha nem erősítette a sztárszellemet.
Százhalombattáról pedig így vall: „Székelyudvarhely és akár Kecskemét után is szokatlan volt számomra a csupa lakótelep városközpont. De ha az embert leköti a munkája, könnyebben megbarátkozik a környezettel is. Mivel gyermekekkel dolgozom, a szülőkkel is folyamatos kapcsolatban állok, akik – úgy érzem – kedvelnek engem. Így a barátkozás is könnyebb.”
Szeptemberben kötött házasságot Vértesi Tamással, aki maga is sportember, az úszószakosztály edzője. Jó, hogy együtt beszélhetik meg a rájuk bízott gyermekek, fiatalok fejlődését. Az is jó, hogy bátyja, András is az anyaországban él, a Kecskeméti KC sportolója.
„Csak a szüleim és a hegyek hiányoznak nagyon – mondja –, ezt nem lehet pótolni.”