Egyharmados pályázatok

Tisztelt Városlakók!

Örömmel értesítem Önöket, hogy újabb, a társasházak és önkormányzatunk által közösen benyújtott ún. egyharmados pályázatok nyertek el állami támogatást. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter tájékoztatása szerint a 7 érintett társasház összesen 265 198 852 forint vissza nem térítendő támogatásban részesül, amelyhez önkormányzatunk is ugyanekkora összeget biztosít. Így a lakástulajdonosoknak a közel 800 millió forint értékű felújítások egyharmadát kell csak vállalni. A Béke utca 9-33., az Erkel körút 4-11., az Erkel körút 15-22., az Erkel körút 1-3., a Liszt sétány 1-3., az Arany János utca 1-7., a Liszt sétány 5-11., a Liszt sétány 41-55., valamint a Tóth László utca 1-7. szám alatti társasházakban 845 lakást érintő rekonstrukciós munkák valósulhatnak meg a sikeres pályázatok eredményeként.
Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete fenntartásának támogatására kiírt programra tavaly 16 százhalombattai társasház adta be a pályázatát az önkormányzattal közösen, s ezek mindegyikét befogadta a Lakás Innovációs Kht. A már elbírált és sikeres 7 pályázat mellett további eredményekre is számíthatunk, hiszen a Pannónia utca 15., a Tóth László utca 10-16., az Erkel körút 26-36. és a Liszt sétány 13-17. szám alatti társasházak pályázatát a Lakáspályázati Bizottság tartalmilag és formailag is megfelelőnek minősítette, és támogatásra javasolta. E négy társasház pályázatáról még ebben a hónapban miniszteri döntés várható. További bizakodásra adhat okot, hogy egyelőre a fennmaradó öt társasház pályázatát sem utasították el.
Ezúton szeretném megköszönni a közös képviselők munkáját, és külön gratulálok a nyertes pályázatokat készítő Fazekas Csabának, Illés Lászlónak, Kovács Istvánnak és Pátkai Zsoltnak. Terveik megvalósításához további sok sikert kívánok!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák