200 éve, 1807. február 11-én született Pozsonyban, ősi főnemesi család gyermekeként gróf Batthyány Lajos, aki 1848-ban az első felelős, független magyar kormány miniszterelnöke volt.
16 éves korában, 1822-ben, katonának állt a huszárokhoz, de 1827-ben otthagyta a katonaságot, és a zágrábi királyi akadémián jogot tanult, majd európai körutazást tett. 1831-ben jutott hozzá örökségéhez, s a főleg Vas vármegyében fekvő birtokain gazdálkodni kezdett. Megtapasztalta, hogy Magyarországon milyen nehéz a gazdaságból megélni, és ez Széchenyi és a reformok hívévé tette. A Nyugat-Európában tapasztaltak alapján gazdaságát korszerűsítette: cukorgyárat alapított, selyemhernyó-tenyésztéssel kísérletezett.
Batthyány 1830-tól Széchenyi István és Wesselényi Miklós példáját követve kapcsolódott be a politikai életbe, s vett részt a reformországgyűléseken. Az 1832-36. évi országgyűlésen a főrendi ellenzék jelentős személyisége, 1839-40-ben és 1843-44-ben az országgyűlési ellenzék egyik vezéregyénisége, 1845-től az ellenzék központi választmányának elnöke. Az 1840-es években több gazdasági és társadalmi egyesület elnöke lett (pl. Gyáralapító Társaság, Magyar Kereskedelmi Társaság), s megalapította az Ellenzéki Kaszinót, amelynek kötetlen vitáin az alsóház küldöttei is részt vehettek. Támogatta a védegyleti mozgalmat, és ennek révén is Kossuth elképzelései álltak hozzá a legközelebb. 1847-ben az Ellenzéki Párt elnöke lett, s tevékenyen részt vett az országgyűlési ellenzék programját összefoglaló „Ellenzéki Nyilatkozat” megfogalmazásában. 1847-ben pénzzel segítette Kossuth Lajos szereplését a Pest vármegyei követválasztáson, s döntő szerepe volt abban, hogy Kossuth országgyűlési követ lett.
Az 1847-48-as utolsó rendi országgyűlés 1848. márciusában Batthyány és Kossuth kiemelkedő politizálása nyomán egy, az uralkodónak szóló felirati javaslatot fogadott el. Ez a dokumentum Magyarország birodalmon belüli önállóságát (népképviseleti országgyűlést és az annak felelős magyar minisztérium létrehozását), valamint a polgárosodást segítő törvények aláírását kérte V. Ferdinánd uralkodótól. A felirati javaslatot 1848. március 15-én Batthyány a felsőház, Kossuth az alsóház küldötteként vitte Bécsbe. A bécsi és a pesti forradalomtól szorongatott uralkodó március 17-én gr. Batthyány Lajost kinevezte miniszterelnökké. Ezzel az ország államformája alkotmányos királyság lett.
Batthyány, mint Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke, március 23-án összeállította, majd április 2-án terjesztette elő a kormánya névsorát, nyolc szakminiszterrel. Ennek alapján április 7-én a király kinevezte az első felelős, független magyar kormányt, a Batthyány-kormányt, amelynek tagjai április 11-én, a reformtörvények szentesítésének napján, letették az esküt a magyar alkotmányra. Batthyánynak a reformkor legkiválóbb politikusait sikerült a kormányába miniszterként bevonnia: Szemere Bertalan (belügy), Kossuth Lajos (pénzügy), gr. Széchenyi István (közlekedés- és közmunkaügy), Klauzál Gábor (földművelés-, ipar- és kereskedelemügy), br. Eötvös József (vallás- és közoktatásügy), Deák Ferenc (igazságügy), Mészáros Lázár (hadügy) és herceg Eszterházy Pál (király személye körüli miniszter, s egyben külügyminiszter).
Batthyány és a kormány 1848. április 14-én Pestre költözött. A kormánynak óriási feladatot kellett megoldania: Batthyány irányításával megszervezték a kormányhivatalok működését, átalakították a közigazgatást, és hozzáláttak a pénzügyek rendbetételéhez. Biztosították a polgári átalakulást jelentő törvények végrehajtását.
Batthyány a nyugodt, békés alkotómunka híve volt. A bécsi udvarral kompromisszumra törekedett: azt szerette volna elérni, hogy csak az uralkodó személye kösse össze a két birodalomrészt (perszonálunió). Ehhez Kossuthtal megteremtette a pénzügyi és a hadügyi önállóságot (önálló pénz és honvédség).
Amikor 1848. augusztus-szeptemberében a bécsi udvar fellépett a magyar önállóság, a forradalmi vívmányok ellen, Batthyány Lajos többször járt Bécsben, hogy megegyezést keressen. Próbálkozásai nem sikerültek, ezért szeptember 11-én a kormányával együtt lemondott. Ismét ő kapott megbízást a kormányalakításra, de a kormánylista már nem nyert jóváhagyást. A Jellasics horvát bánnal való fegyveres összecsapást nem sikerült elkerülni, ezért Batthyány még a pákozdi csata előtt Bécsbe utazott, és október 2-án véglegesen lemondott a miniszterelnöki megbízásról. Ő mindenáron a törvényes úton akart járni. Még megpróbált a magyar országgyűlés és az ország ellen támadó osztrák katonai főparancsnok, Windisgrätz herceg között közvetíteni, de sikertelenül. 1849 első napjaiban nem követte az országgyűlést és a kormányt Debrecenbe, Pesten maradt. Windisgrätz 1849. január 8-án letartóztattatta. Batthyány nem várt súlyos ítéletet, mivel a császár és király ellen soha nem harcolt, s a törvényes formákat mindig betartotta. Ügyét sokáig vizsgálták, mindenképpen főbenjáró bűnökben akarták elítélni. A világosi fegyverletétel után a hadbíróság végül 9 vádpontban bűnösnek találta (pl. papírpénz kibocsátása, újoncozás, ellenállásra buzdítás stb.) és felségárulás miatt halálbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélte.
1849. október 6-án a pesti Újépületben kivégzőosztag golyói oltották ki életét. Az aradi tizenhármakkal együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírja. Tiszta és becsületes hazafi volt, aki egy nagyszerű kor kiemelkedő politikusaként a hazájáért áldozta életét.
Ünnepélyesen 1870-ben temették el, halála helyén áll ma Budapesten a Batthyány-örökmécses.
