Dolga végezetlenül távozott a képviselő-testület január 31-i üléséről T. Mészáros András érdi polgármester, aki második alkalommal igyekezett meggyőzni a battai képviselőket: hatékonyabban, racionálisabban lehetne működtetni az általa kezdeményezett, Érd központú kistérségi társulást. A javaslat nem kapott többséget, de elképzelhető, hogy a testület egy része újra kezdeményezni fogja a napirendre kerülését. A fideszes Nagy Balázs voksa ugyanis döntő módon változtathatja meg a szavazás eredményét.
Hosszan vitáztak a képviselők a Budaörs Többcélú Kistársági Társulásból való kiválásról és az Érd, Sóskút, Tárnok, Diósd és Pusztazámor településekkel közös, új kistérségi társulás létrehozásáról. Az új társulás melletti egyik legfőbb érv az építéshatósági feladatok várható központosítása volt, a kormány rendelete értelmében ugyanis a jövőben Budaörsön intéznék a battaiak ilyen jellegű ügyeit. Szabó Attila ezzel szemben elmondta, hogy tudomása szerint nem fog megvalósulni a kormányrendelet a tervezett formában. Azok az önkormányzatok, akik évi 800 ügynél többet intéznek, megőrizhetik építéshatósági önállóságukat, Battán évi 2000 ilyen ügyet látnak el, emellett Tárnok, Sóskút és Pusztazámor is jelezte, hogy ide csatlakozna. Pátkai Zsolt ezzel szemben azt állította, hogy decemberben elfogadta a kormány a rendeletet, és júniusban életbe fog lépni. Hangsúlyozta: a kistérségi együttműködést sokkal hatékonyabbnak és életszerűbbnek tartaná a szomszédos város, mint Budaörs vezetésével.
A szocialista képviselők többször utaltak rá, hogy az elmúlt tizenhat évben mindig az érdi önkormányzat volt az oka, hogy nem jött létre együttműködés a két település között. Emiatt ők nem éreznek kellő bizalmat a társuláshoz, és nem szívesen számolnák fel a Budaörsi kistérségben már jól működő kapcsolatokat, feladatmegosztást. Aggályaikat fejezték ki amiatt is, hogy az uniós fejlesztési támogatásokat csak utófinanszírozásként lehet igénybe venni, nem tudják, rendelkezik-e Érd ezekhez megfelelő önerővel.
A Fidesz frakció azzal érvelt, hogy Érd már csak földrajzi elhelyezkedése miatt is természetesebb partnerünk lenne a fejlesztésekben, és területe, lakosságszáma miatt sem megkerülhető. A hatósági és egyéb feladatok központosítása miatt a jövőben nagyon felértékelődhet, hogy van-e közvetlen közlekedési kapcsolat a társult települések között.
Többek között erre alapozta érvrendszerét T. Mészáros András, érdi polgármester is, aki másodjára vett részt a battai képviselő-testület ülésén, hogy megnyerje az új társuláshoz az itteni képviselőket. A szocialistákat arra kérte, zárják le a múltat, és fogadják el bizalommal a feléjük nyújtott kezet. Arról is igyekezett meggyőzni a képviselőket, hogy nem „zéróösszegű játszmáról” van szó, vagyis az új kistérség a kölcsönösségre fog épülni, az érdi önkormányzatnak pedig 2,5 milliárdos keret áll rendelkezésére a fejlesztések önrészére és előfinanszírozására.
Végül 8 igen, 5 nem és 3 tartózkodás mellett nem kapott többségi támogatást az új kistérségi társulásról szóló javaslat.
Együttműködési szerződést köt Százhalombatta és Ercsi a szomszédos településen élő gyermekek iskolaérettségi vizsgálatainak elvégzésére. 2007-ban előreláthatólag húsz ercsi gyermeket érint a vizsgálat, amit térítés ellenében a százhalombattai Nevelési Tanácsadó végez el.
Pótreggeli
Az általános és középiskolákban is folytatódik az iskolatej program, sőt a jövő tanévben már pótreggelit is kapnak a tanulók. A képviselő-testület döntése értelmében a pótreggeli összege diákonként 60Ft+Áfa, amelynek megrendeléséről az önkormányzat központilag gondoskodik majd. Arról már korábban született döntés, hogy az óvodákban folytatódik az iskolatej program, és a gyerekek pótreggelit is kapnak. Az iskolatej biztosítása az idei tanévben áprilistól május 31-ig 3 millió forintba, a pótreggeli 2007. szeptembertől május végéig 35 millió forintba kerül. Dr. Benedek László ismét arra figyelmeztetett, hogy az elhízás már a gyerekek körében is súlyos problémának számít, és hangsúlyozta, orvosként is nagyon fontosnak tartja, hogy a pótreggeli értékes, egészséges táplálék legyen. Ugyanakkor aggályait fejezte ki amiatt, hogy – különösen a középiskolákban – a tanulók jelentős hányada nem százhalombattai, ennek ellenére az ő étkezésüket is komoly összeggel támogatja a battai önkormányzat. Mindezek miatt azzal kiegészítve fogadták el a határozatot, hogy novemberben megvizsgálják a pótreggeli újbóli bevezetésének tapasztalatait, hogy a gyerekek hány százaléka jár más településről középiskolába, emellett szakmai állásfoglalást kérnek az Országos Élelmiszer-egészségügyi és Táplálkozástudományi Intézettől.
Módosították az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium valamint a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium Alapító Okiratát és Pedagógiai Programját. Erre amiatt volt szükség, hogy a 2007-2008-as tanévtől az Aranyban nyelvi előkészítő, a Széchenyiben pedig ez és egy új műszaki szakirányú évfolyam indul. Emellett az Arany János intézménynevéből törvényi változás miatt kikerül a „nyolcosztályos” jelző.
Támogatás a történelmi egyházaknak
A képviselő-testület tavaly májusban döntött arról, hogy ötéves programot kell kidolgozni a városban található templomok felújítására. Az egyházak által a Szent László Templom felújítására igényelt 14 millió, a főtéri Református Templom rekonstrukciójára kért 5 millió, valamint az óvárosi szerb templom munkálataira igényelt 5 millió forintot az önkormányzat az idei költségvetésben céltartalékba helyezi, majd márciusban újra visszatér a témára. Addig át kell tekinteni a pályázati lehetőségeket, és részletesebben ki kell dolgozni a felújítási programot.
Új feladat-ellátási szerződést köt az önkormányzat a FÉSZEK Egyesülettel a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátás biztosítására. A város és a civil szervezet közötti korábbi megállapodás 2012-ig szól, azonban az állami normatíva csökkenése és a működési költségek (pl. közüzemi díjak, bér- és járulékterhek) növekedése miatt szükségessé vált az önkormányzati támogatás megemelése.
Első olvasatban tárgyalta a képviselő-testület a 2007-2010-es évekre szóló gazdasági programját. A szakbizottságok ülésein számos kiegészítés és javaslat született az előterjesztéshez, amiket a következő tárgyalásig be kell építeni a koncepcióba. A testület döntése szerint a dokumentumról a helyi civil szervezetek és a lakosság véleményét is ki kell kérni a márciusi testületi ülésig.
Utak, járdák, közlekedés
Elfogadták a tavaly aktualizált közlekedési koncepcióhoz tartozó intézkedési programot, amit öt év alatt fognak megvalósítani. A szükséges fejlesztések, beruházások tervezésére idén 60, utána évente 70 millió forintot különítenek el. A gyorsabb megvalósulás végett külön projektként kezelik a Erkel krt, a Vasút utca és a Fogoly utca melletti kerékpárutak megépítését, ugyanis több képviselő is azon a véleményen volt, hogy ezeket még az idén el kellene kezdeni. A 2008-ban megvalósítandó beruházások – egyebek mellett a Damjanich, a Vasút, a Fogoly utak felújítása – kivitelezési költségeiről a 2007. decemberi ülésen döntenek. A Városkapu út felújítása kapcsán tárgyalásokat kezdenek a közútkezelővel a költségek megosztása végett. Még az idén tervezik négy helyszínen sebességkijelző mérőegységek kihelyezését, amire 8 millió forintot különítettek el.
Megtárgyalták a 2007-2010 közötti, középtávú út-, járda valamint hídépítési és felújítási programot. A szakmai előterjesztést városrészenkénti bejárás előzte meg, és kikérték a képviselők véleményét is. Mindezek alapján készült el a legsürgősebbnek ítélt feladatok 39 pontból álló listája, valamint a következő években elvégzendő feladatok felsorolása. Az idén elvégzendő munkák között szerepel egyebek mellett az Evezős és a Hajós utca rekonstrukciója, járdajavítás a Pannónia utcán, új járda építése a Nap utca Ilonka és Vasút utca közti szakaszán valamint a lépcsők átépítése az Építők parkjában. A sürgősnek ítélt feladatok előrelátható költsége 325 millió forint.
Elfogadták a 2007 és 2011 közötti középtávú intézmény-felújítási programot, amely a következő 5 évben összesen 870 millió forint értékben ütemezi a városi intézményeinek rekonstrukcióját.
Maradjon az ügyintézés helyben!
Egy múlt év végén született kormányrendelet szerint az év második felétől a kistérségi központokban kell ellátni az I. fokú építéshatósági ügyeket. Ez a gyakorlatban azzal járna, hogy júliustól a százhalombattai ügyfeleknek Budaörsre kellene utazniuk, ha például építési engedély kérelmet szeretnének benyújtani. A helyi önkormányzatokról szóló törvényben biztosított jogával élve a képviselő-testület megkeresi az illetékes minisztert azzal, hogy a kormányrendelet módosításával a kormány tegye lehetővé az I. fokú építéshatósági hatáskörök önálló gyakorlását Százhalombatta jegyzője részére. Így a városlakók sok kellemetlenségtől és utazástól mentesülnének.
Felülvizsgálták a születési támogatásról szóló, tavaly született rendeletet. 2006-ban 126 százhalombattai gyermek született, akik közül csak 63 részesült születési támogatásban. Az igénylő szülők 70%-a elégedett volt a startszámlához való hozzájárulással, míg 30%-a inkább készpénzben kérte volna a támogatást, tekintettel a babakelengye magas összegére. A képviselők úgy döntöttek, hogy idén 65 ezer forint összegű születési támogatást nyújt a város a startszámla mellé.
A Szerencsejáték Felügyelet elnöke levélben kereste meg a polgármestert, hogy a pénzügyminiszter nyilvános pályázat kiírását tervezi lóversenyfogadás és bukmékeri rendszerű fogadás szervezésére. A pályázat kiírásához szükséges az érintett önkormányzat egyetértése. A képviselő-testület támogatta a javaslatot, vagyis egyetértett azzal, hogy a városban lehetővé váljon fogadóiroda nyitására.
A SZÁKOM Kft. tájékoztatót készített a zöldhulladék-gyűjtés tapasztalatairól. Tavaly összesen 12 051 köbméter zöldhulladékot szállított el a Szákom. A zöldjáratot pozitívan fogadták a battaiak. A képviselők a biohulladék idei elszállítására 35,6 millió forintot biztosítottak.
Alapítói ülés keretében fogadták el a Városi Televízió Kht. részére nyújtott többlettámogatás felhasználásáról szóló tájékoztatót, valamint az ügyvezetői teendők ellátására kiírt pályázat tartalmát. A városi médiumokban megjelenő pályázat benyújtási határideje március 26.
Sürgősségi indítványként került napirendre a Battai Testnevelő Tanárok Egyesületének kérelme, hogy kedvezményes bérleti díjjal vehessék igénybe a Városi Szabadidő Központ létesítményeit. A képviselő-testület a kérést támogatta.
Szalai Attila környezetvédelmi tanácsnok több önálló képviselői indítványáról is tárgyaltak. Így született döntés a polgármesteri keret célirányos bővítéséről, amiből évente négy rendkívüli várostakarításra kerül sor, valamint határoztak a dühöngők helyzetének felülvizsgálatáról és arról, hogy azt, amelyik a Szeptember 11-e parkban található, a lakók határozott követelésére lebontják.
Ugyancsak önálló képviselői indítványban fordult a testülethez Hart Józsefné, aki a Gesztenyés utca 19. számú ház lakóinak nevében kérte az önkormányzat segítségét, mivel a társasház épülete rendkívüli módon megrepedezett. A környéken évek óta az úton és a zöldterületen is süllyedések tapasztalhatók, ezért az önkormányzat talajmechanikai és statikai vizsgálatot végeztet, s az eredménytől függően megteszi a szükséges lépéseket.
Zárt ülésen bírálták el a SZÁKOM Kft. ügyvezetői teendőinek ellátására kiírt pályázatot. A feladatra ketten pályáztak, de egyikük a képviselő-testületi ülést megelőző napon visszalépett. A megbízatást a jelenlegi ügyvezető, Buzay József nyerte el a következő öt évre is.
Legközelebb február 12-én ül össze a képviselő-testület, egyebek mellett várhatóan megalkotják a 2007. évi költségvetési rendeletet.











