A Bartók nyomában című dramatizált dokumentumfilm március 30-án 21 órától lesz látható országos tévépremierként a Duna Televízió műsorán. A bartóki modellt friss energiákkal felmutató film a Százhalombattán élő Fazekas István Jókai-díjas drámaíró forgatókönyve alapján készült, Kázsmér Kálmán rendezésében.
A film – egy török fiú és egy magyar népdalénekes lány valós szerelmi történetének bemutatásával – Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútját járja végig Sipos János turkológus, zenei szakértő narrációjában. A dramatizált alkotásban két szálon futnak az események: egyrészt a narrátor vezetésével részeseivé leszünk a dokumentarista tényfeltárásnak, másrészt pedig részesei leszünk egy szerelmi utazásnak, mely egyben zenei utazás is.
A török fiú és a magyar népdalénekes lány a népdaloktól inspiráltan együtt erednek Bartók nyomába, s ahogyan a török és magyar népzene kapcsolatához egyre közelebb jutnak, Bartókhoz is közelebb kerülnek. Anatóliában Bartók a két nép zenei rokonságára konkrét bizonyítékokat talált. A film ezeket a bizonyítékot úgy hívja elő, hogy a felhasznált zenei motívumok, a szerelmi történet és a korabeli felvételek frissítő szintézisével szinte múltunkat is megújítja.
A filmbetétként megjelenő szerelmi szál -Török Tilla magyar népdalénekesnek és török párjának, Erdinc Tuncbileknek az alakításában – erősen rásegít a két nép zenei rokonlelkűségének bemutatására, ugyanakkor a fiatal pár mellet archaizált jelenetekkel életre keltett, zenei kutatómunkát végző Bartók (Porogi Ádám, a Radnóti Színház színművésze játssza) a zene egyetemességét teszi nyilvánvalóbbá.
A dokumentumfilm gyártását a Nemzeti Filmintézet támogatta, gyártója a Wolframe Kft., producere Farkas Csaba, dramaturgja Major Eszter Anna. A film bemutatásra került már a CineFest-en, az Uránia Filmszínházban és Törökországban.