Egyedi akusztikai élményt nyújtó zenei műsor keretében adták át Százhalombatta legújabb, többfunkciós közösségi termét május 24-én. A Katona Tamás lelkész vezette HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből alakította ki a SZÍN-TÉR Rendezvénytermet, aminek felújítását az Önkormányzat is támogatta.
Az ünnepségen megjelent Vezér Mihály polgármester, Török Sándor alpolgármester, továbbá Sinka László, Lukács Bernadett, Szabó Zoltán önkormányzati képviselők.
Mint ahogy korábban is megírtuk, a színpaddal, teljes technikai háttérrel, berendezéssel ellátott, különleges akusztikájú helyiség hitéleti, közösségi és társadalmi programoknak adhat otthont. Rendszeresen terveznek előadásokat, koncerteket, jazz esteket, beszélgetéseket, társasjátékokat, Freedom Zenekar Klubot, közéleti műsorokat, valamint vasárnaponként istentisztelet. Minden rendezvény ingyenesen érhető el a százhalombattai lakosok számára. A nagyterem mellett egy közösségi és egy gyermekhelyiséget is kialakítottak.
Különleges, szeretetteljes légkör fogadta a látogatókat az átadóünnepségen, valóban úgy tűnt, hogy egy békességet árasztó ékszerdoboz tárta ki kapuit. Szembeötlő, hogy a legminőségibb anyagokat használták fel, a mintegy 120 főt befogadni képes terem és az egyéb helyiségek átépítése során. Gyülekezeti helyszín révén azt is mondhatjuk, hogy Istentől áldott, hozzá méltó alkotás született a város büszkeségére.
A hely szelleme és az emelkedett hangulat nyomán talán mindenki ösztönösen mély érzelmeket kiváltó műsorra számított. Nos, azt hiszem minden várakozást felülmúló hangzásbeli élményt és lelki útravalót kaptak a megjelentek. Először Beke Farkas Sándor hegedűművész, a Magyar Kultúra Lovagja, Farkas Erzsébet hegedűművész és Lisztes Berta csellóművész játéka kápráztatta el a közönséget. A műsor második részében Szatai Gábor énekes a Freedom Zenekarral közösen varázsolt a színpadon, lélekemelő, szintén virtuóz előadással.
Vezér Mihály polgármester köszönetet mondott a meghívásért, illetve, hogy részese lehetett a "gyönyörű szép" zenei és közösségi élménynek; az esemény örök emlék marad.
Kis történetet osztott meg a hallgatósággal, miszerint felvetődött benne a napokban, hogy újra kéne festeni a beszürkült főtéri "# helló Batta" feliratot, azonban nem az eredeti fehérre, hanem színesre. Később tudatosult, hogy az ötletet a SZÍN-TÉR terem elnevezése sugallhatta, ami jókedvre derít, illetve akár a városlakók sokszínű gondolatvilágára is utalhat. Bár különbözőek vagyunk, azonban számos dolog összeköt minket, és az erősségünk, hogy az alap kérdésekben – magyarok, százhalombattaiak – egyívásúak vagyunk – fogalmazott a városvezető.
A polgármester utalt a Freedom zenei feldolgozásában elhangzott, Pál apostol által írt szeretethimnusz egyik versére, miszerint "ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok"; ezen gondolat az elmúlt négy évtizedben is nagyon aktuális volt, csakúgy, mint napjainkban. Gyűlöletben élünk, társadalmi árkokat ásnak nekünk, ásatnak velünk, szinte már elfelejtettük milyen az, amikor a szeretet túlárad a lelkekben, és ezt mások felé is ki tudjuk mutatni. Pedig ettől lehetünk összefogva erősek, illetve erősíthetjük egymást, és pozitívan gondolkodva nézhetünk a jövőbe; a köz javára ennek eredményeként jött létre a SZÍN-TÉR is.
Külön hála és köszönet jár a gyülekezetnek, hogy közösségépítő helyszínnel gazdagodott a város, hiszen pont a közösségeket verte szét az elmúlt 40 év. A mai fiataloknak talán még nem is volt módjuk arra, hogy megtapasztalják a kollektív együttérzést és szolidaritást. Sokan úgy nőttek fel, hogy csak megosztásban és szélsőségekben lehetett részük, és ezt tartják természetesnek – "üzenjük innen is, hogy nem az, és akkor lesz Százhalombatta és az ország is egy boldog, nagy közösség, ha bástyaként egyre több ilyen szeretet sziget jelenik meg, vállalva ezt a missziót" – zárta köszöntőjét Vezér Mihály.
Katona Tamás köszönetet mondott minden támogatónak, aki adománnyal, illetve munkával segítette a felújítást. Kiemelte, hogy külön nagy gondot fordítottak a hangszigetelésre, hogy a zenei programok ne zavarják a környéken lakókat. "Most kezdődik el valami, most kell megtölteni ezt a helyet élettel", legyen az hitéleti, kulturális, vagy társadalmi tevékenység – fogalmazott.
A vezetőlelkész a bibliai Apostolok cselekedete fejezet versei alapján hangsúlyozta, hogy származástól függetlenül Jézus áldozata árán minden ember üdvözülhet hit által, vagyis nem a mózesi törvények megtartása révén. Isten nem épületekben lakik az Újszövetség óta, hanem immár a hívők a pünkösdkor elküldött Szentlélek temploma, ezért a közösségen múlik, hogy milyen hely lesz a SZÍN-TÉR. A terem ugyanakkor hasonlatos lehet az ószövetségi Dávid sátorához, ahol szeretet, hálaadás és tisztelet mellett dicsérték Istent; ez ne csak szavakban, hanem cselekedetekben is valósuljon meg.
Krisztusi embereknek kell lennünk –, címek, jelvények nélkül – ami tettekben, ha kell tűrésben, illetve a család, a város és a nemzet felé való felelősségvállalásban nyilvánul meg. Azon kívánságát fejezte ki, hogy ne csak a rendezvényterem és a város, hanem a nemzet is meg tudjon újulni, azáltal, hogy mindenki szeretetet adva, önzetlenül a mások érdekében cselekszik.
Kovács Attila