- Az Alföldön, Mezőtúron születtem – meséli -, ott nőttem fel, ott is érettségiztem. Férjhez mentem, 1959-ben megszületett a fiam, László, a házasságom azonban megromlott. Elváltam. Visszaköltöztem a szüleimhez, aztán amikor édesapám nyugdíjba vonult, a bátyám, aki akkor már évek óta Dunaújvárosban dolgozott, azt javasolta, költözzünk közelebb, hogy együtt legyen a család. Felszámoltunk mindent Mezőtúron és Rácalmáson vettünk egy házat. Amikor a fiam négy éves lett, úgy döntöttem, hogy munkát keresek. Akkor még a tanács közvetítette a munkavállalókat, bejelentkeztem, és hamarosan értesítettek, hogy az IBUSZ-nál van számomra lehetőség.

- Korábban is az idegenforgalomban dolgozott?
- Nem, előtte a Postánál dolgoztam, véletlenül alakult így az életem. A dunaújvárosi IBUSZ irodához úgy vettek fel, hogy a hamarosan megnyíló százhalombattai kirendeltségen fogok dolgozni. Így is történt, 1963. január elsejétől kezdtem meg itt a munkát.

- Akkor még kevesen utaztak külföldre. Milyen feladatai voltak?
- Megkezdődött itt a nagy építkezés, és a 26-os építőipari vállalat kérte, hogy létesítsenek egy utazási irodát azzal a céllal, hogy legyen gazdája a munkásszállításnak. Közel négyezer ember utazását intéztük, munkásjegyeket rendeltünk, különbuszokat szerveztünk, kezdetben nem is foglalkoztunk mással. Néhány év után bekapcsolódtunk a belföldi turizmusba: három-négy napos országjáró túrákat szerveztünk, országjárás-vezetőkkel, akiket mi képeztettünk ki a TIT-nél. Nagy volt az érdeklődés, a szocialista brigádok gyakran szerveztek kirándulásokat. Szállást, étkezést, autóbuszt kellett szervezni, emellett vezetőt, aki bemutatta a nevezetességeket. Így ment egészen 1968-ig, amikor leváltunk Dunaújvárosról és önálló iroda lettünk.

- Mennyiben változott ezt követően a munka?
- Nagyon sokat tanultam, sorra szereztem a szakvizsgákat azért, hogy bővíthessük a tevékenységünket. Először a belföldi jegykiadással bővítettük a tevékenységünket, de tudni kell, hogy ebbe minden beletartozott, a pótjegytől a helyjegyig, amit ma például már nem vállal egyetlen iroda sem, ha el akarjuk intézni, fel kell utazni Budapestre. Utána következett a külföldi jegykiadás, majd a társas kiutazások. Először a szocialista országokba, utána pedig nyugatra is.

- Ez akkor volt, amikor háromévenként lehetett nyugatra utazni?
- Igen. A magánutazásra vonatkozott a három éves intervallum, az IBUSZ valutakerettel minden évben lehetőség volt nyugatra utazni. Hetvendolláros keretet kaptak az utasok, és mindent az iroda intézett, az útlevélkérelemtől a vízumig. A nyugati utazások mellett a szocialista országokba szervezett kiutazások iránt volt nagy a kereslet. Barátságvonatokat szerveztünk, volt olyan, hogy Százhalombattáról indult a vonat és Budapesten töltődött fel teljesen, emellett autóbuszos utazásokat is szerveztünk, 10-15 autóbuszunk indult az Engels térről külföldre. A százhalombattai irodához tartozott az összes Pest megyei termelőszövetkezet, áfész és takarékszövetkezet, nem volt ritka, hogy hajnalban az első vonattal indultam, hogy nyolc órára odaérjek valamelyik tsz-elnökhöz, megbeszélni, milyen utazást szeretnének szervezni a dolgozóiknak. Repülőjegyekkel is foglalkoztunk, később pedig bevezettük a valutavételt és eladást, először a szocialista valutákat, majd a nyugatiakat is, emellett a BC számlák kezelését is.

- Eközben a körülmények is változtak…
- Igen, kezdetben az erőműnél volt az iroda, nagyjából ott, ahol most a körforgalom van. Aztán azt lebontották, átkerültünk az erőmű főbejáratához, majd a mostani gyógyszertár helyén voltunk 5-6 évig. A nyolcvanas évek elején elkészült a pénzügyi szolgáltatóház, ott létesült a végső irodánk, az IBUSZ saját beruházásában. Nekünk kellett kitermelni a beruházás költségeit, akkor még szigorú szabályozás volt érvényben, példa erre, hogy minden év elején megkaptuk a tervet, ami annyit jelentett, hogy az előző évi teljesítményt tíz százalékkal kellett felülmúlnunk. Nagyon sokat kellett dolgozni ahhoz, hogy teljesítsük a tervet, nyáron tíz-tizenkét órát töltöttünk az irodában, télen pedig az előkészítésen kellett dolgozni. Mindig ki kellett találni valami újat, ami előbbre vihet.

- Idegenforgalommal foglalkoztak. Ez csak a kiutazásra vonatkozott, vagy igyekeztek befelé irányuló utakat is szervezni?
- Kezdetben nem volt erre lehetőség, hiszen nem volt Százhalombattán semmi látnivaló. Amikor elkészült a Hotel Oktán, felvettem a szovjet beutazási referenssel a kapcsolatot. Sikeres együttműködést építettünk ki, kedvezőek voltak a feltételek: kisvárosi szálloda, színvonalas szolgáltatásokkal, ugyanakkor lényegesen kedvezőbb árakkal, mint a fővárosi hotelek. Nagyon sok szovjet csoportunk volt, 80-100 fő töltött Százhalombattán két éjszakát, itt is étkeztek az akkori Százhalom étteremben.

- Hol szakadt meg ez a folyamat?
- A rendszerváltásig három utazási iroda dolgozott Magyarországon: az IBUSZ, a Coopturist, valamint az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda. 1990 után nagyon sokan kezdtek vállalkozásba, az IBUSZ kettévált, az utazási iroda mellett megjelent az IBUSZ Bank. Nálunk ez különösebb változást nem jelentett, csak annyit, hogy attól kezdve négy órában utazással foglalkoztam, négy órában pedig bankigazgató voltam, aztán az arány változott, hat órában foglalkoztam a bankkal, két órában pedig az utazási teendőkkel. Két évvel később a Kereskedelmi és Hitel Bank megvette az IBUSZ Bankot, ezt követően már csak a banki munkával foglalkoztam, egy dolgozó pedig az utazási irodai teendőket látta el. Eközben nem tettem egy lépést sem, ugyanabban az irodában dolgoztam, csak a fejem fölött minden megváltozott. A banki munkát nem szerettem annyira, mint az idegenforgalmi szervezést, de nem volt más választásom, a bankkal foglalkoztam hat évig. 1999-ben megbetegedtem, volt egy műtétem, és utána már nem tudtam vállalni a mindennapos munkát. Rég túl voltam már a nyugdíjkorhatáron, ezért úgy döntöttem, hogy nyugdíjba megyek.

- Hosszú időt töltött a szakmában, sok tapasztalatot szerzett. Százhalombatta az idegenforgalmat tartja az egyik lehetséges kitörési pontnak. Ön hogyan látja az esélyeket?
- Valóban sok időt, 42 évet töltöttem a szakmában. Azt tudom, hogy a sikerhez mindenek előtt program kell, utána pedig nagyon sok munka. Miután nyugdíjba vonultam, szívesen segítettem volna, átadtam volna a tapasztalataimat, de nem volt rá igény. Most már elszakadtam a szakmától, hét éve vagyok nyugdíjas, és ez nagyon hosszú idő. Akikkel kapcsolatban voltam, többnyire szintén nyugdíjasok. Hogy milyen idegenforgalom képzelhető el Százhalombattán? Elsősorban a tranzitutasokra kellene számítani, mert nálunk ma is kevés a látnivaló ahhoz, hogy önálló programokat kínáljunk. Szerintem abba az irányba kellene menni, azokat az utasokat megcélozni, akik elhaladnak mellettünk, hogy álljanak meg egy napra, menjenek ki a Régészeti Parkba, aludjanak nálunk, és aztán menjenek tovább.

- Mi a javaslata, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Csécsey Károlynét javaslom. Nemrég vonult nyugdíjba, az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium tanára volt, sikeres pálya áll mögötte, mind a tanítványai, mind a szülők nagy szeretettel gondolnak rá. Nemcsak tanított, hanem nevelt is, szeretném, ha őt mutatná be a Hírtükör.