Önkormányzati forrásból felújították a Széchenyi István Technikum és Gimnázium tornatermi öltözőit.
Vezér Mihály polgármester elmondta, mind a négy helyiségben megújultak a burkolatok, kicserélték a mosdóhigiéniai eszközöket és radiátorokat, felújították a teljes elektromos hálózatot, valamint újrafestették az öltözőket és a folyosót, így a diákok komfortosabb, esztétikusabb körülmények között készülhetnek a testnevelés órákra. A beruházáshoz mintegy 18 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított a város.
A polgármester kiemelte, bár az iskolák már kikerültek az önkormányzati fenntartás alól, mégis rendszeresen támogatják a százhalombattai oktatási intézményeket. Nagyon fontos, hogy a versenyképes tudás megszerzése érdekében a helyi iskolák megőrizzék a magas oktatási színvonalat, amihez elengedhetetlen a modern feltételek biztosítása. Kitűnő pedagógusok végzik az oktatási-nevelési munkát a városban, általuk a diákok mélyreható ismereteket, igazi értékeket hordozó erkölcsi szellemiséget kaphatnak, ami meghatározza a jövő generációjának teljesítő képességét.
A képzések terén most is eredményes a nagyvállalatokkal való együttműködés, illetve a jövő évi költségvetésbe is beterveznek minden iskola számára karbantartási, felújítási keretösszeget – tette hozzá Vezér Mihály.