Amikor a példakép megdicsér...

  • img
  • img
  • img
  • img

A Magyar Természettudományi Társulat elnöksége a Kárpát-medencei kémiaiversenyeinek szervezésében sok éven át végzett eredményes tehetséggondozó-szervező munkámért HEVESY GYÖRGY-ÉRMET adományozott.

Ugyanaz a célunk, csak más szinten dolgozunk érte, de egy Társulatban. Abban a  (Királyi) Magyar Természettudományi Társulatban, melyet 1841 tavaszán alapítottak Pest-Budán. A Magyar Természettudományi Társulat –, mely túlélte a szabadságharcot, szerencsésen átvészelte az első és a második világháborút – 1952-ig folyamatosan tevékenykedett, 1953-ban azonban nevétől, vagyonától megfosztották.


A Társulat szakosztályainak neves múltbéli tagjai sorában a természettudományok nagyjait találjuk. Az 1841-ben kinyilvánított tervei szellemében a természettudományok magas szintű népszerűsítésén túlmenően, változatlanul elsőrendű feladatának tekinti a fiatal tehetségek felkutatását és gondozását. Ezt a célt szolgálják az 1990 óta minden esztendőben megszervezett és megtartott, a 13-14 éves korosztálynak kiírt tanulmányi versenyek (Herman Ottó Országos Biológia Verseny, Hevesy György Országos Kémia Verseny, Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Ver­seny), amelyeken évente sok ezer fiatal vesz részt.


1988-ban adták ki az első Hevesy György érmet. Pest megyéből, Százhalombattáról elsőként hozhattam haza, (Albertirsa, Dabas, Érd, Budaörs települések összesen öt kiváló kémia tanára kapta meg eddig azóta).

Minden évben a Hevesy György Kémiaversenyen  első helyezést elért 7., illetve 8. osztályos diák kap Hevesy György emlékérmet, melyet a Munkácsy-díjas Szöllőssy Enikő szobrász, képzőművész készített.

Az első helyezést elért diákok tanára is kap érmet, de csak abban az esetben, ha 5 éven belül nem kapott már egyszer.

Kivételes esetben a Magyar Természettudományi Társulat elnökségének döntése alapján kaphat olyan személy is Hevesy György emlékérmet, aki bizonyítottan több éven keresztül eredményes tehetséggondozó munkát végzett.

Idén a kivételes eset én voltam.


25 éve vagyok a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban, és azóta veszek részt felelősként a Hevesy megyei verseny szervezésében. Büszke vagyok az iskolánkra, arra, hogy kezdetektől itt szervezhetik biztonsággal a versenyt és arra, hogy a környék iskoláinak kémia tanárai szívesen jönnek hozzánk ez alkalomból javítani.

Felemelő a díszoklevél és az érem tulajdonosának lenni, megtisztelő, akiktől kaptam.

A dicséretnek mágikus hatása van, az elismerés pedig számomra további elvárás is.

Adorjánné Káldi Boglárka

intézményvezető-helyettes

Százhalombattai Arany János

Általános Iskola és Gimnázium

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás