Márton nap a Kipp-Kopp Óvodában

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Immáron második alkalommal került sor óvodánkban a Márton napi lámpás felvonulás megrendezése.

A hét elejétől a csoportokban az óvó nénik korcsoportjuknak megfelelően megismertették a gyermekeket Szent Márton püspök történetével, a ludak élőhelyével.

Ludas versekkel, dalokkal, mesékkel színesítették a hétköznapokat, és közösen lámpásokat készítettek. A hét lezárásaként a szülők részvételével 16 órától szerveztük meg a lámpás felvonulást. Az óvoda udvara hamar megtelt az érdeklődő szülőkkel, valamint a meghívott vendégekkel, régi dolgozóinkkal. A gyerekek bemutatták a csoportban tanult verseiket, mondókáikat, dalaikat, majd Márton napi "lakomára" invitáltuk a résztvevőket. Libazsíros kenyeret lilahagymával és meleg teát kínáltunk.

Sötétedéskor az óvoda apraja-nagyja felkapcsolta a lámpását, és hosszú menet indult az óvodától a Szent István térig, hogy a jó cselekedetet szimbolizáló fény minél több emberhez eljusson.

Nagy kört alakítva közös énekléssel zártuk a programot.

Szalai Enikő

intézményvezető-helyettes

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás