Tudjuk, játszani sok mindennel lehet, és azt is tudjuk, ez fontos és jó dolog gyermek, felnőtt életében egyaránt.
Az Arany Iskola gimnazistáival betűket, szavakat, szöveget felhasználva játszottunk, hogy megjelenítsük a kép és szöveg kapcsolatához fűzhető asszociációkat, amelyek egy időszakos kiállítás erejéig mindenki szeme elé kerülhetnek a Gyermekkönyvtár előterében.
Könnyed játéknak indult ugyan – heti 1x45 perces tanóra keretében -, mégis komoly mondanivalókat hozott a felszínre az alkotás. A többféle módszerrel alakított képekkel őszinte, mély érzelmeket, gondolatokat tártak a fiatalok a néző szeme elé. Az alkotások egy részén kendőzetlenül jelenik meg a szorongás, a megbántottság érzése, a magánytól, a meg nem feleléstől való félelem. Más képek egy-egy gondolat, dalszöveg tartalmát jelenítik meg, szimbolikus formákkal erősítve annak legfontosabb üzenetét. Vannak könnyedebb hangvételű munkák is, amelyek lírai eszközökkel, vagy épp kifigurázva mutatnak meg egy-egy élethelyzetet. Emlékek, vágyak, látott-hallott indulatok, ezerszer elhangzott intelmek láttak napvilágot a lapokon. Kamaszlélekbe betekintést engedő őszinte, intim vallomások vágyott jóságról, megélt rosszról, sebezhetőségről, felelősségről, életfeladatokról. Tükrei a körülöttünk levő világnak. Oda kell figyelni rájuk.
Alkotói módszer, műfaj tekintetében is sokszínű a repertoár. Többen választották a szétesett könyvlapok kollázsként történő újrahasznosítását, az abban rejlő új tartalmak megkeresését. A fontosnak tartott mondanivalót különféle grafikus vagy festői eszközökkel emelték ki, vizuális jelekkel hangsúlyozták a fiatalok. Erőteljes kontrasztokat, formákat vagy színeket használtak, amelyek szépen fokozták a tartalmat, a közölni kívánt érzéseket. Született csapatmunkában rajzolt molinó is, amely színes emblémákon keresztül hirdeti, milyen területen is jeleskednek saját bevallásuk szerint az alkotók. Szép és karakteres megjelenésű darabja a kiállításnak egy textilszobor, amely erőteljes színeivel, apró rejtett tartalmaival szimbolizálja az embert, ahogy a vállaira nehezedő terhek súlyát jelképező hatalmas köpenyét viseli.
A gondosan megválasztott szöveg más módon is megjelenik a tárlat tábláin: vers- és dalszövegfoszlányok fűzik lánccá a tizenhat tablót, asszisztálnak-reflektálnak azok tartalmaira. A stencilbetűk terelik a látogatót ahhoz a régi, klasszikus írógéphez is, amely méltósággal várja, hogy az arra járó gépeljen rajta egy-egy szót, itt hagyva így saját gondolatát. Nem csupán az írói attitűdbe kóstolhat bele így a néző, művésszé is válhat pár percre: a sarokban álló festőállvány lapjára bárki rajzolhat. Minden látogató aktív résztvevője is lehet a tárlatnak: játszhat képpel, szóval egyaránt.
A május végéig megtekinthető kiállítást László Bandy képzőművész-tanár nyitotta meg.
Köszönjük a bemutatkozás lehetőségét.
Feketéné Takács Rita, az alkotók rajztanára