Göncz Árpád emlékére születésének 100 évfordulóján

  • img
  • img
  • img

2019-ben Göncz Árpád halálának negyedik évfordulójára országos megemlékezést hirdetett a Göncz Árpád Alapítvány, amelyhez már akkor Százhalombatta is csatlakozott. Az Alapítvány az idei évben a néha köztársasági elnök születésének 100 évfordulójáról méltóképpen kíván megemlékezni.

2015. október 6-án, a nemzeti gyásznapon, 93 évesen hunyt el Göncz Árpád egykori köztársasági elnök, Százhalombatta díszpolgára. Még ebben az évben közterületet neveztünk el az államférfiról, minden idők egyik legnépszerűbb magyar politikusáról.


2019-ben Göncz Árpád tiszteletére emlékfát ültettünk a róla elnevezett parkban. A ginkgo biloba fa különleges, városunkban egyedülálló, amellyel emléket állítottunk városunk díszpolgárának, aki 1998. április 28-án avatta fel és adta át a nagyközönségnek a Régészeti Park területén a városnak nevet adó százhalmok egyikét. A megemlékezést Göncz Árpád fia, Göncz Dániel is megtisztelte, aki háláját és köszönetét fejezte ki a városnak édesapja emlékének megőrzéséért.


A néhai köztársasági elnök születésének 100 évfordulójára a különleges fa éke lett a Göncz Árpád parknak, amely méltó módon jelzi Százhalombattához való kötődését, városunk polgárinak tiszteletét.  Göncz Árpád halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar demokráciát, a közéletet és a műfordítói társadalmat is. Emlékét őrizzük.


Vezér Mihály
polgármester

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák