Vállalkozói, szolgáltató innovációs központot építését tervezi a Batta-Invest Kft. Eredményes gazdasági évet zárt a Batta Ipari Parkot üzemeltető BATTA-INVEST Kft, amelynek egyszemélyes tulajdonosa a százhalombattai önkormányzat. 2005 az első olyan év a cég történetében, amelyet tagi kölcsön adósság nélkül és reményekkel telve kezdhetnek. Idén megvalósulhat egy több éve dédelgetett álom, jelentős EU támogatással megépülhet a vállalkozói szolgáltatói, innovációs központ az ipari park területén.
- Az illetéktartozás fedezetére hitelt kellett felvennie a cégnek, hogy azt a határidőket tartva befizethessük - mondja. Számos egyéb sürgős pótolni, rendeznivaló is akadt a Batta-Invest pénzügyi, jogi helyzetét illetően, egyebek mellett új könyvelőcéggel és jogi képviselővel kötöttünk szerződést, az önkormányzat pedig felügyelő bizottságot nevezett ki a cég mellé. Időszerű volt az is, hogy a kezdeti telekértékesítési árakat - amelyek a vonzóvá tétel miatt rendkívül alacsonyak voltak -, piaci szintre emeljük, és reális bevételeket termeljünk a város számára.
- Mennyire sikerült eleget tenniük a tulajdonosi elvárásoknak?
- 2003-ban - túlteljesítetve a bevételi tervet - 220 millió forintos, 2004-ben pedig 240 millió forintos bevételünk származott telekértékesítésből. Amikor átvettem a Batta-Invest irányítását, 25%-os volt az értékesítés aránya az ipari parkban, ami tizennégy betelepülő céget jelentett. 2004 végéig tíz újabb szerződés megkötésével, a már megemelt árakon 45%-osra emeltük a park betelepültségét. A tavalyi év további eredménye, hogy sikerült visszafizetnünk a közel egymilliárdos tagi kölcsön utolsó, 150 millió forintos részletét az önkormányzatnak.
- Ez azt jelenti, hogy a Batta Ipari Park beruházás megtérült az önkormányzatnak, és mostantól már csak hasznot termel?
- A teljes beruházás közel kétmilliárd forint volt, aminek eddig mintegy kétharmad része térült meg. De figyelembe véve a piaci árakat és az M6-os autópálya építése miatt növekvő érdeklődést, arra lehet számítani, hogy a fennmaradó egyharmad rész arányosan hamarabb fog megtérülni. Hozzáteszem, a parkban működő cégek adóbevételt és a munkahelyteremtés révén közvetett hasznot is jelentenek az önkormányzatnak.
- Az elmondottak alapján sikeres üzleti évet zártak 2004-ben.
- Magyarországon jelenleg százhatvanöt ipari park működik, ami jelentős túlkínálatot jelent az egyre csökkenő kereslet mellett. Nagyon meg kell küzdeni minden egyes befektetőért. Ráadásul a száz százalékos önkormányzati tulajdon bizonyos tekintetben hátrányt jelent, hiszen kevésbé vagyunk rugalmasak, mint sok egyéb piaci szereplő. A tulajdonos teljes mértékben szabályozta, hogy milyen feltételekkel köthetünk üzletet.
- Nem próbálta ezt a szűkre szabott mozgásteret bővíteni?
- Ez folyamatos törekvésem, amely részben sikerrel is járt. Bizonyos döntésekkel már nem kell megvárnunk a képviselő-testület jóváhagyását, elegendő a vagyonbizottságé. Sajnos, az önkormányzati szabályozásnál is jobban nehezítik tevékenységünket a központi előírások. A befektetőknek nyújtható adókedvezmények tekintetében például már minden szomszédos ország lekörözött minket.
- Ez elég reménytelenül hangzik…
- Az ipari park működtetését ezekhez a piaci feltételekhez kell igazítanunk. Így például el kell gondolkodni azon, érdemes-e fenntartani az úgynevezett nagybefektetői területeket, miközben lassan több multinacionális cég megy el az országból, mint amennyi jön. Igény inkább a kisebb és közepes méretű telekingatlanokra van, amelyekből azonban egyre kevesebbet tudunk kínálni. Ezért építettünk egy-egy új feltáró utat 2003-ban, majd 2004-ben, lehetővé téve a kisebb, de keresettebb méretű telkek kialakítását. Az már a tulajdonosra váró, stratégiai döntés, hogy elkezdjük-e felosztani a nagybefektetői területeket, vagy bővítjük a parkot, ha elfogynak a keresett, kisebb méretű telkek.
- Az pedig a távolabbi jövő kérdése, de gyakran felmerül, hogy mi lesz a Batta-Invest feladata, ha az ipari park teljes területét sikerül értékesíteni.
- Jelenleg kilenc cég már üzemel a parkban, év végére ez a szám elérheti a huszat. A betelepülők eddig elsősorban azt várták el tőlünk, hogy segítsünk az engedélyeztetésben és egyéb beruházási ügyeik intézésében. Ahogy azonban működni kezdenek a cégek, más szolgáltatások iránt is növekszik az érdeklődésük. Egyebek mellett őrzés-védelemre, étkeztetésre, banki és postai szolgáltatásokra, rendezvényszervezésre tartanak igényt. Emellett jelentős azoknak a mikrovállalkozásoknak a száma, amelyek műhelyt, irodát, raktárt bérelnének, de helyigényük és kapacitásuk messze elmarad a szabályozási tervben minimálisként meghatározott 3000 négyzetmétertől. Azt gondolom, reális jövőkép lehet a Batta-Invest számára az, hogy tevékenységének súlypontját az értékesítésről fokozatosan a szolgáltatásszervezésre helyezi át. Régi elképzelés valósulhat meg a vállalkozói, szolgáltatói, innovációs központ megépítésével, amire idén igen jó esély nyílik, hiszen kizárólag az ipari parkok részére biztosított EU-támogatást hívhatunk le hozzá.
- Mekkora beruházást jelentene ennek a központnak a megépítése?
- Terveink szerint 300 millió forintból valósulna meg, amelyhez 50%-os uniós támogatást, legfeljebb 150 millió forintot vehetünk igénybe. A fennmaradó részt az ingatlanértékesítésből származó tavalyi és idei bevételeink biztosítanák, de több bank is jelezte, hogy kedvezően fogadná hitelkérelmünket. Jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány és a pályázat előkészítése folyik. A központban helyet kaphatnak, és így megerősödhetnek azok a kisebb vállalkozások, amelyek később potenciális befektetővé válhatnak az ipari parkban.
- Ezek szerint kedvező áron kínálnák a helyiségek bérletét?
- Természetesen, és ami hasonlóan fontos, huszonegyedik századi, igényes körülmények között.
- A sikerhez persze a tulajdonost is meg kell győzniük.
- Az önkormányzat tavaly elvi hozzájárulását adta a beruházáshoz, és felkértek az üzleti terv kidolgozására. Ez középtávú megtérülést tartalmaz, amely, remélem, a képviselő-testület számára is kedvezőnek minősül. Döntésre a februári ülésen kerül sor. Várhatóan ugyanebben a hónapban írja ki a Gazdasági Minisztérium a pályázatot is.
- Bízik benne, hogy minden oldalról zöld lámpát kap a központ megvalósítása?
- A Gazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint jó eséllyel pályázhatunk. Annál is inkább, mert idén megemelt keret áll rendelkezésre, és magasabb a vissza nem térítendő támogatás mértéke is. Abban ugyanennyire bízom, hogy az önkormányzat is látja a lehetőséget az ipari park fejlesztésében, hiszen itt máris kétszáz – zömében battai – munkavállaló dolgozik, és számuk idén várhatóan megduplázódik, hiszen közel tíz új cég kezdi meg működését. A tervezett központ nemcsak újabb bevételeket, munkahelyeket eredményezhet a városnak, hanem a gazdasági élet jelentős élénkülését is.