Folyamatos a segítség

  • img

Újabb közel ötven százhalombattai pályázó részesült A Remény Bajnoka Alapítvány havi ötvenezer forintos támogatásában. Erről döntött a kuratórium május 25-ei ülésén.

Az alapítvány kuratóriuma – dr. Bercziné dr. Fazekas Olga elnök, dr. Horváth Ágota és Ádám Erika – először az előző héten hiánypótlásra felkért pályázatokat bírálta el. Ebből tíz magánszemély pályázata lett érvényes és sikeres. “A második kuratóriumi ülésre összesen 48 magánszemély és 5 egyéni vállalkozó pályázata érkezett be. Utóbbiak mind pozitív elbírálásban részesültek, a magánszemélyek közül pedig harmincnégyen kapták meg a támogatást, nyolcat elutasítottak, és hat pedig hiányos volt" – nyilatkozta dr. Bercziné dr. Fazekas Olga, aki emlékeztetett, hogy a pályázati kiírást az egyéni vállalkozók vonatkozásában visszavonták.


A Remény Bajnoka Alapítvány a Városi Családsegítő és Gondozási Központ ajánlása alapján tizenöt százhalombattai családnak adományoz harmincezer forint értékű élelmiszer- és tisztítószercsomagot.


Az alapítvány rajzpályázatára öt kategóriában várják a koronavírussal kapcsolatos alkotásokat június 5-éig. A részletes felhívás megtalálható a szervezet Facebook-oldalán.
A magánszemélyek havi ötvenezer forintos támogatására a jelentkezés továbbra is folyamatos.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák