A kartonozótól a központi ügyeletig - Az új igazgató és a régi kötődések

  • img

2005. január elsejétől vállalkozási formában működik Százhalombattán a szakorvosi ellátás. Az önkormányzat szándéka az volt, hogy ezzel a változással egyidejűleg, december 31-i hatállyal jogutód nélkül megszünteti a Városi Egészségügyi Intézményt, azonban kiderült, hogy ez még nem lehetséges. Szükség van egy átmeneti időszakra ahhoz, hogy megtörténhessen a központi ügyeleti szolgálat kiszervezése, és megszüntessék a kartonozót – emiatt a 2004. december 16-i képviselő-testületi ülésen úgy döntöttek, hogy az átalakítás idejére Dr. Zelen Bélát bízzák meg az intézmény vezetésével.

Az új igazgató számára nem ismeretlen Százhalombatta. 1978 óta dolgozik Pest megyében, és a Szent Rókus Kórházban töltött évtizedek alatt gyakran került kapcsolatba a százhalombattai orvosokkal és betegekkel, a Magyar Vöröskereszt Pest megyei elnökeként pedig még szorosabbra fűződtek ezek a szálak.

Átalakulóban
- Sikerült már megismerkednie új munkájával?
- Még tart az ismerkedés időszaka – válaszolja Dr. Zelen Béla. - Megismerkedem minden háziorvossal és minden gyermekorvossal, érdekel, hogy melyik területen dolgoznak, mennyi a kártyaszámuk, vannak-e olyan gondjaik, amelyeken segíthetek. Azt tapasztalom, hogy pillanatnyilag mindenkiben vannak fenntartások, amelyek természetesek, hiszen minden változás ezt váltja ki az emberekből. Annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogyan kapcsolódik az alapellátás a szakellátásokhoz, még vannak kisebb zavarok, de biztos vagyok benne, hogy ezek csak átmeneti problémák.

- Milyen célokat tűzött maga elé és ezek közül mit tart a legsürgősebbnek?
- Nagyon fontos a központi ügyeleti szolgálat vállalkozási formában való működtetése. A megvalósításhoz pályázatot kell kiírni, a felhívás hamarosan megjelenik, de azt követően is időbe telik, mire az átalakítás végbemehet. A másik feladat a kartonozó megszüntetése. Ez sem egyszerű, hiszen a kartonokban nagyon fontos információk vannak, amelyeket meg kell őrizni, ugyanakkor a felszámolást az adatvédelmi előírásoknak megfelelően kell végrehajtani.

Karitatív munka
- Önt Százhalombattán sokan a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének elnökeként ismerik. Továbbra is részt vesz az ottani munkában?
- Természetesen részt veszek, hiszen a vöröskeresztes munkát szívügyemnek tekintem. 1957 óta vagyok tagja a szervezetnek, még egyetemistaként kezdtem tevékenykedni, elsősegélynyújtó tanfolyamokat tartottam. 1979-ben a Rókus Kórházban találkoztam először a kórházon belüli vöröskeresztes munkával, és természetesen ott is vállaltam feladatokat. 1982-ben az országos elnökség tagjává választottak, és tíz éven keresztül dolgoztam a vezetőségben.

- Ismeri a százhalombattai vöröskeresztes munkát is. Véleménye szerint képes a városi szervezet a megújulásra?
- Százhalombattának nagy vöröskeresztes hagyományai vannak. Régebben a jelentős ipari háttérnek köszönhetően nagyon szép eredményeket ért el a város a véradásokon. Az a generáció, amelyik annak idején aktív volt, ma már nem vesz részt a munkában, az utánpótlásban pedig hiány mutatkozik. Az elmúlt néhány évben a pangás jellemezte az itteni tevékenységet, de most Kovalcsik Márta személyében új helyi vezető került az alapszervezet élére, és úgy látom, hogy ismét magukra találnak a vöröskeresztesek.

- Mint említette, volt néhány év visszaesés. Ez egybeesett azzal, hogy lényegesen kevesebb állami támogatást kapott a Magyar Vöröskereszt, mint korábban. Ebben történt változás?
- Az az idő, amikor nagy állami támogatást folyósítottak a társadalmi szervezeteknek, elmúlt. A Magyar Vöröskeresztnek is meg kellett találnia a helyét, fel kellett ismernie azokat a lehetőségeket, amelyekkel élve fenn tudja tartani önmagát.

Garanciák
- Időnként a megszokottnál nagyobb szerepet kap a vöröskereszt. Most országos adakozás folyik a dél-kelet ázsiai katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Ezt is a Magyar Vöröskereszt fogja össze?
- Központi szerepe van a vöröskeresztnek, de nem itt fut össze a teljes adománygyűjtés, és ezt nagyon sajnálom. Hallottam olyan véleményeket, hogy szívesen adakoznának, ha biztosak lehetnének abban, hogy az adományok valóban a károsultakhoz kerülnek. A vöröskereszt az a szervezet, amely erre garanciát tud vállalni.

- Miért szereti a vöröskeresztes munkát?
- Óriási lehetőségeket látok benne. A vöröskereszt politikamentes, az emberekért tevékenykedik, és nemcsak világméretű célok eléréséért. Most a szökőár károsultjainak megsegítése került előtérbe, de az sem kevésbé fontos, hogy mélyüljenek az emberek közötti kapcsolatok, törődjenek egymással, segítsenek egymásnak az emberek a kis dolgokban is, amelyeknek közérzetünkben meghatározó a szerepük.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák