Sorsfordító idők - Bemutatják a 2020-as kalendáriumot

  • img

Százhalombatta várossá nyilvánításának ötvenedik és a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója a Százhalom Kalendárium idei számának két fő témája. A népszerű közösségi kiadvány bemutatóját január 30-án, csütörtökön 17 órakor tartják az óvárosi közösségi házban.

"A 2020-as év megannyi történelmi emlékei között mind a város, mind az ország egésze számára tartalmaz olyan dátumokat, eseményeket, amelyek mellett nem lehet és nem szabad szó nélkül elmennünk" – olvasható a kiadó Jován László ajánlásában. Túl a várostörténet boldog emlékein, mellékletünkben a nemzet sorsfordító eseményére emlékezünk, amikor gróf Apponyi Albert emlékirataiból közlünk részleteket. A trianoni békeszerződés eseményeit, történetét, körülményeit idézzük fel, amelynek ő nemcsak tanúja, hanem személyes résztvevője és elszenvedője is volt. Bár napjainkban Európa láthatatlanná olvadó határai visszaadják az összetartozás élményét, de nem feledtetik velünk, hogy ma is sorsfordító időket élünk."


A kalendáriumban várostörténeti tanulmányok, ötven évvel ezelőtti, Százhalombattáról megjelent írások, családtörténet és személyes hangvételű anekdoták, novellák is helyet kaptak. A bemutatón megjelennek a szerzők, Németh István, Jankovits Márta, Balpataki Katalin, Czifrik Katalin, aki Szekeres József egykori tanácselnökkel beszélget. A házigazda szerepét Tóth Ernő vállalta, a vendégeket Szabó Gábor képviselő köszönti.


A vörös térkép, Trianon egy földrajztudós szemével címmel tart előadást dr. Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója.


A rendezvényt vendéglátás és kötetlen beszélgetés követi. A helyszínen megvásárolható lesz a kalendárium.


A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.    


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák