- Akkor szervezte a néptáncegyüttest – meséli. – Nagyon sokan jelentkeztek, de időközben a többség lemorzsolódott, mert az első év után az együttes Százhalombattára költözött, és nekünk is ide kellett járni a próbákra hetente kétszer.

- Mi vonzotta a néptáncban?
- Nagyon tetszett a népviselet, a sok szoknya, szerettem volna, ha én is felvehetem azokat a szép ruhákat. A családban nem táncolt, nem énekelt senki, egyedül a nagyapám, aki asztalos volt, használt népi motívumokat.

- A továbbtanulásnál milyen irányt választott?
- Nem tudtam, mi szeretnék lenni, ezért gimnáziumba mentem. Érdre jártam, a Vörösmartyba, és mellette továbbra is tagja táncoltam a Forrásban. Sok közös programon vettünk részt, sikert sikerre halmoztunk, összekovácsolódott a társaság. Érettségi után tanítóképzőbe jelentkeztem, aztán rájöttem, hogy mégsem azt szeretném, ezért a felvételire el sem mentem, inkább egy kétéves képzést választottam, ahol nőiruha-készítői bizonyítványt szereztem.

- Ismét a ruhák iránti vonzalom döntött?
- Édesanyám is szeretett varrni, és én is szívesen varrogattam. Az iskolának nem volt tanműhelye, nekem kellett keresnem olyan helyet, ahová gyakorlatra járhatok. Szigetvári Józsi segített, mert a nővérének volt egy varrodája, ahol nem konyharuhákat kellett beszegni, hanem fiatal divattervezőknek készítettünk egyedi, szép darabokat. Nagyon szerettem ott dolgozni, fiatalok vettek körül, jó volt a légkör, és gyönyörű munkák kerültek ki a kezünk alól. Nem olyan volt, mint egy varrodában, ahol a szalagon hónapokig csak egy munkafázist végeznek, hanem önállóan dolgoztunk. Ott tanultam meg a szakma minden csínját-bínját. Megszereztem a szakmunkás-bizonyítványt, utána pedig jelentkeztem Dunaújvárosba, a műszaki főiskolára műszaki szakoktatói szakra. Levelezőn végeztem, mellette dolgoztam és táncoltam. Az utolsó évben úgy éreztem, hogy túlságosan sok ez így együtt, ezért otthagytam a varrodát, hogy nyugodtan lediplomázhassak.

- A végzés után visszatért a varrodába?
- Nem, mert a Forrás új előadással készült, és aki addig varrta a jelmezeket, úgy látta, nem készül el időre és segítséget kért. Szívesen vállaltam el a feladatot, tetszett a munka, és nemcsak a Forrásnak varrtunk jelmezeket, hanem más néptáncegyütteseknek is. Egy időben nagyon sok volt a megrendelés, de az utóbbi években egyre kevesebb. Észrevehető, hogy mindenütt sokkal kevesebbet fordítanak a kultúra finanszírozására, mint régebben.

- Közben rangos kitüntetést kapott, elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet.
- Hallottam róla, hogy van egy pályázat fiatal, 35 év alatti művészeknek kézműves, illetve tánc-ének kategóriákban. A pályázónak öt tárgyat kell készítenie, és negyvenoldalas szakdolgozatot írni a választott témáról. A beadott munkákat szakmai zsűri bírálja el. A Mezőföldet választottam, a dunapentelei viseletkultúrát. Nagyon sok kutatómunkát végeztem, mert kevés ott a hagyomány, nehéz volt összeszedni az anyagot. A pentelei viselet nem olyan színes, látványos, mint például a kalocsai, sokkal polgáriasabb, hosszú szoknyás, kicsit cselédes. A régi viseletet átdolgoztam színpadra, két jelmezt készítettem, emellett két mai utcai női és egy gyereköltözetet alakítottam ki a hagyományos elemek felhasználásával.

- Mikor kapta meg az elismerést?
- 2002-ben, augusztus 20-án adták át, ez ugyanis állami kitüntetés. A pályamunkáimat több helyen kiállították, legutóbb a Summerfest alatt lehetett látni a BMK vitrinjében.

- Ez a kitüntetés hozott valami változást az életébe?
- Azt gondoltam, felfigyelnek rám, de ez nem ennyire egyszerű. Nem is volt sürgős, hogy ajánlatokat kapjak, mert gyesen voltam, amikor pedig három éves lett Panka, a Forrás jelmeztárában kezdtem dolgozni. Ketten vagyunk, rendezgetjük, javítgatjuk a jelmezeket, mosunk, vasalunk. Néha jön egy-egy nagyobb megbízás, májusban a Magyar Állami Népi Együttes új műsorához Furik Rita tervezte a jelmezeket, és én készítettem el, most pedig a Forrás minősítő műsorához varrom a kosztümöket. Nagy munka, szép feladat a jelmezkészítés, rengeteg anyag és sok fantázia kell hozzá. Szeretem a menyasszonyi ruha-varrást is, vannak, akik egyéni elképzeléseik alapján varrt ruhát szeretnének az esküvőjükre. Amit elképzelnek, megvalósítom.

- A táncot már abbahagyta?
- A mi csoportunk megszűnt, mindenki családot alapított. Hiányzik a mozgás, a közösség, de a sok elfoglaltság már nem. Néha mi is beállunk, a tavaszi Forrás évzárón elővettünk egy régi táncot, a Babázót, és néhányan a régi csoportból a saját gyerekeinkkel léptünk színpadra. Nagyon sokat kaptam az együttestől, sokfelé jártam, sokat tapasztaltam, nagyon sok élményben volt részem. A több mint tíz év tánc sok lemondással járt együtt, sok kitartásra volt szükségünk, de amit cserébe kaptunk, felbecsülhetetlen. A férjemet, a családomat is a Forrásnak köszönhetem. Természetesen a kislányom is táncol.

- Kit javasol, kit mutasson be legközelebb a Hírtükör?
- Násztorné Réczey Évát is a néptáncegyüttesnél ismertem meg. Énekelni tanítja a lányokat, és nemrég hallottam, hogy azzal a kórussal, amelyet néhány kislánnyal hozott létre, már díjat is nyertek. Jó szakembernek tartom, örülnék, ha többet megtudhatnék róla.