Puli szépségverseny és tenyészszemle

  • img
  • img
  • img
  • img

A világ szinte minden tájáról mintegy hetven puli lesz látható a Hungária Puli Klub Jubileumi Klubkiállításon és Tenyészszemlén a Régészeti Parkban június 2- án.

A program sajtótájékoztatóján dr. Brauswetter Viktor a Hungária Puli Klub képviseletében elmondta, hogy a világhíres terelőkutya - a magyar vizsla után - a második legkedveltebb a hazai fajták közül. A törzskönyvezett pulik száma mintegy ezerre tehető, a törzskönyv nélküliekkel együtt pedig  számuk elérheti akár az ötezret is. Az idén húsz éves Hungária Puli Klub a nemzetközi pulitenyésztés csúcsszervezete, amely az ország legmagasabb rangú kiállítását rendezi meg Százhalombattán a Régészeti Parkban. A rendezvényen nem és kor szerinti puliszépségversenyt, valamint tenyészszemlét is tartanak. A program fővédnöke Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, a kilállítást Vezér Mihály polgármester,  fő támogató nyitja majd meg. A szervezési költségekhez Százhalombatta is hozzájárult, amelynek köszönhetően megjelent egy kennelkatalógus, valamint egy angol-magyar nyelvű szórólap, amit a klub minden rendezvényén terjeszt,  így a város híre az ország és a világ számos pontjára eljuthat majd.


Dobos Ágnes sajtómunkatárs az önkormányzat nevében üdvözlendőnek tartja, hogy a kiállítást az ideális helyszínt biztosító Régészeti Parkban  rendezik meg.


Takácsné Németh Gabriella a Régészeti Park képviseletében kiemelte, hogy örülnek a rendezvénynek és biztos benne, hogy a látogatók jól fogják érezni magukat.


A nyilvános és ingyenes kiállítást eső esetén is megtartják – csak nagyon szélsőséges időjárás esetén marad el –, mindenkit szeretettel várnak, június  2-án vasárnap 10 órától.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák