A tököli repülőtér fejlesztése miatt szükséges teendőket vitatta meg Benedek László százhalombattai és Döcsakovszky Béla érdi polgármester augusztus 18-án a battai városházán. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy korábbi kijelentései ellenére a reptér fejlesztését tervezi a tulajdonos, s ez számtalan hátrányt okozhat Batta és Érd lakosságának.
Érd éppen a felszálló övezetbe tartozik, s ez az ott élőkben komoly félelmet kelt. A statisztikák szerint ugyanis a legtöbb légibaleset a gépek felszállásakor következik be. Nálunk a legnagyobb problémát a zaj okozza, aminek főként Óváros lakóit tenné ki egy komolyabb forgalomnövekedés.
A légügyi hatóság egyébként a napokban több zajmérést is végez Tökölön, Érden és Százhalombattán, így kiderülhet, hogy az előírások betartásával folyik-e az üzemeltetés.
A két polgármester megállapodott, hogy közös fellépéssel érvényesítik a két város és az ott élők érdekeit, azaz közösen kezdeményeznek tárgyalást a repülőtér tulajdonosával. Mindketten támogatták Balázsi István százhalombattai főépítész javaslatát, mely szerint egy zajmérő rendszert kell kiépíteni, hiszen így folyamatos, pontos és felhasználható adatok állnak majd rendelkezésre a repülőgépek hatásáról.
A találkozón szóba került a légi mellett a földi közlekedés is. Érd polgármestere örömmel számolt be arról, hogy úgy tűnik, elhárult az akadály a két város közti kerékpárút megvalósítása elől. Rendelkeznek a szükséges anyagi forrással, és megoldást találtak az út gáton való átvezetésére is. Így hamarosan megindulhat a kerékpárút kivitelezése, amelyen keresztül Százhalombattáról Érden át a XXII. kerületbe is el lehet majd jutni.





