Semmilyen negatív változásra nem kell számítaniuk szeptembertől a százhalombattai közoktatási intézményeknek, az önkormányzatnak ugyanis az a szándéka, hogy kompenzálja a kormányzati intézkedések esetleges negatív hatásait – mondta dr. Benedek László polgármester azon a sajtótájékoztatón, amit az MSZP helyi szervezetének irodájában rendeztek augusztus 16-án. Hozzátette, ha a szocialisták városirányító szerepben maradnak, folytatják a helyi intézményhálózat bővítését és fejlesztését. Támogatják a múzeummal és a Régészeti Park fejlesztésével kapcsolatos szakmai elképzeléseket és az új uszoda megépítését a városközpontban. Kiemelte azt is, hogy minderre azok az intézkedések teremtették meg a gazdasági alapot, amelyekkel sikerült egyensúlyba hozniuk a város költségvetését, és a jövőben is nagy figyelmet fordítanak arra, hogy minél több külső forrást, pályázati támogatást, illetve magántőkét vonjanak be a fejlesztésekbe.