Szociális tűzifát lehet igényelni

  • img

Szociális alapon tűzifát lehet igényelni Százhalombatta önkormányzatától december 15-ig. Már tavaly is volt lehetőség erre, és a város idén is támogatja a rászorulókat. Egy család maximum öt köbméter tüzelőt kaphat, de a mennyiség attól is függ, hogy hány igény érkezik be.

Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális bizottság elnöke elmondta, hogy december 15-ig pályázhatnak tüzelőre azok a családok, akik szociálisan rászorulnak. Egyedülállók és gyermeküket egyedül nevelők esetében személyenként havi 80 ezer forint, kettő, illetve több fős háztartások esetében 71 500 forint a legmagasabb jövedelem, amivel jelentkezni lehet a támogatásra, amelynek az is feltétele, hogy a fűtés másképpen nem megoldható a háztartásban. A képviselő-testület tavaly alkotott rendeletet a szociális tűzifatámogatásról. E szerint maximálisan öt köbméter adható egy háztartásnak, de eddig a gyakorlatban ez három-négy köbméter volt, mivel a város elsősorban azt a tüzelőanyagot tudja felajánlani, amely a közterületeken kivágott fákból származik. A novemberi testületi ülést után megkezdődhet a kiszállítás, a faanyagot darabolva szállítja házhoz az önkormányzati cég. A pályázati űrlapot a Polgármesteri Hivatalban lehet beszerezni és leadni. (HTV)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák