Miről tárgyal januárban a képviselő-testület? - Fontos döntések előtt az önkormányzat

Húsz előterjesztés szerepel Százhalombatta Város Önkormányzata képviselő-testülete január 27-i tanácskozásának napirendjén.

. Több időszerű témával is foglalkoznak, így meghallgatják a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót, a 2004. évi levegőszennyezettségi vizsgálatok eredményét ismertető tájékoztatót, és a közoktatási intézmények házirendjeinek jóváhagyása is szerepel a tervezetben. Ismét előkerül az iskolatej-program.

Amint az ismert, október 4-től december 31-ig – az országos kezdeményezéshez csatlakozva – minden nap iskolatejet kaptak a százhalombattai óvodások és általános iskolások. Az idei központi finanszírozási feltételeket még nem hozták nyilvánosságra, de a folyamatos ellátás érdekében Százhalombatta önkormányzatának szándékában áll február 16-ig támogatni az akciót, amely a számítások szerint 1.810.000 forintos ráfordítást igényel – az ellátás átmeneti biztosításáról is a január 27-i ülésen döntenek.

Sok család számára jelent reményt az az előterjesztés, amely a bérlakás-építési program folytatásáról szól. A 2002-ben átadott 112 bérlakás épületeiben a tartalék lakásterületen négy, a tetőtérben pedig további húsz lakás kialakítása lehetséges. A teljes bekerülési összeg meghaladja a kétszáz millió forintot, de ezzel a beruházással az eddigi 246-ról 270-re nőne a százhalombattai bérlakások száma. A lakásállomány gyarapítása azért is fontos, mert mind a szociális, mind pedig a költségalapú bérlakások iránt óriási az igény.

Ismét a képviselő-testület elé kerül a százhalombattai Duna-szakasz halfaunájának rehabilitációjára vonatkozó javaslat. Amint az Dr. Garádi Péter, a Tehag Kft igazgatója beadványában olvasható, a környezeti változások miatt a folyó biológiai egyensúlyának megteremtése külső segítségre szorul – ezért is indult el 1997-ben Százhalombattán a Duna Rehabilitációs Program, amelynek köszönhetően az eltelt hét év alatt a Dunamenti Erőmű Rt. támogatásával összesen 12,5 millió forint értékű hal került a folyóba. Nagyságrendileg ugyanilyen összeggel vett részt a programban a százhalombattai önkormányzat, valamint a TEHAG Kft is. Ezen felül 2001- ben a Pest megyei Önkormányzat 13.300 előnevelt kecsege kihelyezésével egymillió forint értékben nyújtott támogatást. A január 27-i ülésen a program 2005. évi folytatásáról is döntenek a városatyák.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák