Huszadik tanévét kezdi az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnáziumban az intézmény augusztus 1-jei hatállyal kinevezett új vezetője, dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó.
Gyermekkorától kötődik a városhoz, itt végezte általános iskolai tanulmányait, majd az érdi gimnázium biológia tagozatán érettségizett. Diplomáját az ELTE biológia-földrajz szakán szerezte. Ezután egy évet tanított egy budapesti gimnáziumban, majd 1986-ban Százhalombattára került az Arany János Iskolába. Az eltelt évek alatt szinte mindenhol tanított az intézményen belül az alsó tagozattól kezdve a gimnáziumig, biológiát, földrajzot, természetismeretet, még angolt is, és többször bízták meg osztályfőnöki teendőkkel is.
„Gyakorló tanárként egyik legnagyobb élményem volt, amikor egy nyolcosztályos gimnáziumi osztály osztályfőnöke lehettem, mert tanúja voltam annak a csodálatos folyamatnak, ahogy az apró ötödikesekből felnőtt ember válik” – mondta.
Külön megbízatásként munkaközösség-vezetői feladatot is ellátott és az iskolai minőségfejlesztési program egyik irányítója. Az utóbbi öt évben a gimnáziumi tagozat igazgatóhelyetteseként dolgozott. Munka mellett doktorált az ELTE-n, majd újabb diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán pedagógiai értékelési szakértőként. Vezetői megbízatásáról, szakmai terveiről az alábbiakat mondja:
„Kollégáim buzdítására és bátorítására adtam be az igazgatói pályázatomat. Nagyon sokat gondolkodtam, hiszen a város legnagyobb létszámú, legösszetettebb oktatási intézményének vezetéséről van szó, ami egyben rendkívüli felelősséggel is jár. Remélem, hogy ennek a kihívásnak az eddig megszerzett tapasztalatom, tanulmányaim alapján maradéktalanul megfelelek.
Eddig jó színvonalon működött az iskolánk, amit az is bizonyít, hogy folyamatosan nő a tanulók létszáma. Bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz. Úgy gondolom, hogy ennek a záloga az a gyermekközpontú szemlélet, amely húsz éve jellemző erre az intézményre. Kollégáimmal együtt elsődlegesnek tartjuk ennek a szellemiségnek a megőrzését. Legfontosabb feladatomnak a 20 év alatt kialakított értékek megőrzését és továbbfejlesztését tekintem. Ami az intézmény négyféle specialitását illeti - a lehetőségek figyelembe vételével - mindegyikben szeretnék apró módosításokat végrehajtani. A gimnáziumi tagozaton a nulladik évfolyam bevezetését szeretném kezdeményezni, ahol nyelvi előkészítés és esetleg informatikaoktatás lenne a fő profil. A minőségfejlesztési program keretében nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni az intézmény mérési-értékelési kultúrájának fejlesztésére a tanulók, pedagógusok és a technikai dolgozók körében is. Az eddigi minőségi köröket tervezem kiegészíteni a pályázatokkal foglalkozó minőségi körrel, amitől nemcsak a bevételeink, lehetőségeink, hanem az iskolánk presztízsének növekedését is várom.
Fontosnak tartom a város általános-és középiskoláinak összehangoltabb működését szakmai és költségtakarékossági szempontok miatt is.
Meg kell tartanunk a jól működő hagyományainkat, bizonyos területeket a partnerek igényei szerint fejlesztenünk kell, a nem korszerű, elavult területeken pedig túl kell lépnünk.
Minden elképzelésem megvalósításánál a legfontosabb célom tartom szem előtt, ami a tanulók és a kollegák számára az alkotó légkör kialakítása és biztosítása.”